#Serenity
Szabadságos péntek. Vonatozós reggel. Nincs egy pont a felsőtestem jobb oldalán ami nem fáj a tegnapi kezelés óta.
Legalább az eső nem esett induláskor.
A vonaton persze megint ülnek mellettem végig és még az orrát is fújja, úgyhogy én kb. egyedül a vonaton maszkban ülök. Én sem szeretem, nekem is nyomja a fülemet.
Aztán jön egy telefon, hogy keresztapám covidos. Majd valaki elmeséli, hogy van romokban a párkapcsolata (ronda megcsalás) . Majd valaki meghív szülinapi ajándékba egy októberi Jekyll-re.
Alig van térerő, sőt leginkább nincs.
Dugig az IC-kocsi.
Temérdek németül beszélő fiatal lány csak vihog és vihog és egy percre sem hallgatnak el.
Akkor az éppen működő Spotify elér a listán ehhez a dalhoz és nem tudok tovább a könyvre figyelni (ez még mindig az a könyv, amit augusztus 4-én hajnalban vettem a reptéren),és néhányszor 3.42 percre kisimul a lelkem. Ami nem rajtam áll, nem tudom megoldani. Mindent nem vehetek magamra. (És ahogy pötyögök, a vállizmaim 'finoman' szúrkálódva jeleznek, hogy mi újság, több terhet már nem kérnek ilyenekből, nem lehet ennyire ráfeszülni dolgokra, a helyzetre, az életre.) Mindez a 2óra27perces vonatúton. Éppen elmúlt 11.
És hogy amúgy Olaszország felé kellene tartanom most úgy igazából, az egy másik kérdés.