költözés
Napok - hétfő - óta csomagulunk. Zörög a kartondoboz és a csomagolós ragasztó idegesítő hangja hatol a lelkemig. Az egyik legrosszabb hang, amit ismerek. Nem vágyott költözés, ráadásul szétszakítottak is lettünk (a csapat nem egyben megy).
Tájkép csata közben: a valahova volt legtágasabb, legvilágosabb irodám - szerintem eddig ezt szerettem a legjobban, pedig '99 óta volt néhány:
Nem is tudom mit mondjak. Nehéz. Nincs öt éve (és szerintem nem is lesz), hogy átléptem ennek az épületnek a küszöbét. Azóta jogutódlással sorra változtak a munkahelyeim. Mától a negyedik nevet viselem. (és mivel épületet is váltunk, csak a szék és a gép megy velem, meg a lomok - a szépségek nem)
Nem a kihívás határozza meg, kik vagyunk és mivé leszünk, hanem az a mód, ahogy szembenézünk a kihívásokkal. (Richard Bach)
(Egyelőre) nem viselem jól a változást (kihívást)... talán attól sem, hogy most több fronton is erőpróba van (csak az van) és egyik fronton sem teljesítek jól. Közben még mocorognak bennem a színházi elvonási tünetek is, amik majd jobbak lesznek legalább, de egyelőre még hiányzik a heti dózis, bár nem tudom, hogy lehetne kibírni a 37 fokban ezeket - főleg az embereket. ;) túl sok bennem az érzelem, a nem jó érzés, és ezeket most nem tudom a javamra forgatni, rém egyedül vagyok magammal, közben minden kanyarban jön még valami.
Az épület hátsó része, ahol sok ablakot bejelölhetnék, mert ha jól számolom a mostani volt a negyedik irodám a négy és fél év alatt:
