20 éve

Napra pontosan és az esti órákban lesz 20 éve már, hogy A Mama nélkül maradtunk és még mindig alkudozni lennék képes, hogy csak még tovább ismerhettem volna a felnőtt éveimben. A kreativitásomat egészen biztosan tőle örököltem, közben tőle kaptam a hitemet, a vallásos nevelést is ő adta örökbe. 

Annyi minden történetet tudnék vele, annyira előttem látom mindig, ahogy jön felém, hogy beengedjen a kapun, mindig ugyanazt mondta. Mindig el lehetett hozzá menni, mindig el lehetett ott bújni és sosem tartotta meg magának a véleményét. :) Nem volt könnyű élete és sosem panaszkodott. Hitt és csinálta a mindent. Fáradhatatlan volt és minden érdekelte.

Egyre többször érzem azt, hogy de szeretném az ő házát, amit annak idején nagyon hamar megvettek. Az egész gyerekkoromnak szinte leginkább az a helyszíne. Az illatok, a képek, a virágai, a kiskert, a minden. 

Hozok majd ide egy képet később, a kedvenc képem, de az otthon van anyukámnál, éppen ideje, hogy befotózzuk A Mamát. :) Hangfelvételünk és videónk sem maradt, de igazából bármikor kristálytisztán hallom a hangját, ahogy bármikor utánozni is tudom. A családban erre mások nem igazán képesek, még valamennyire talán anyukám.

Pár hete olvastam valakinek egy nagyszülős (mamás) megemlékezését, először arra gondoltam, hogy meg is osztom, később mégis visszavontam. Lehet, hogy el lehet olvasni a Fb-on, de attól még nem megosztandó.

Ez is azért van itt, a blogban. Tisztán emlékszem, mikor éreztem meg, hogy gond van, hogy már nincs velünk... Senki nem közölte velem megfelelően - azonnal - , nagyon béna és gyáva módon adták tudtomra, ez ennyi év után is fáj és hiába kérdeztem rá többször is, hogy miért így... nem jönnek igazán igazi válaszok. Közben meg mégis jóval előbb tudtam, mint ők.

Nagyon sokszor érzem a kegyelmet Föntről, Onnan, szent, hogy most sem tétlen, ahogy sosem volt az. Meg kell szerezni azt a házat, mese nincs. :)