Nyomorultak

Képekben a ma este:

és szavakkal:

Gondban vagyok, mert nagyon vártam a ma estét, még annál is inkább. Kora reggel óta ünneplőben volt a lelkem kívül-belül, előbbi bent is feltűnt. A kedvenc kék ruhám, az alkalomhoz passzítva bordó sál, táska és cipő, meg a kedvenc fülbevalóm. Amiből az egyik ma este elveszett. Ez nagyon fáj, mert tényleg nagyon szerettem... Ebből megpróbálok medált csinálni és addig megyek, amíg nem tudok venni még egy ilyet.

A mai előadásra sokat vártunk, ez volt a 150. és normál körülmények már a Covid előtt sorra került volna. Én az akkori jegyemet vissza is váltottam, nemrég lett új. Sajnos a Madách-nak annyira sem futotta (a hiányzó becsületes számú felújító próbán kívül), hogy valaki mondjon 3 szót vagy betoljanak legalább egy tortát... https://deszkavizio.hu/150-eloadasahoz-erkezik-a-les-miserables-a-nyomorultak/

Negyed hattól hangolodtunk a kedven helyünkön, majd fél 7-kor már ellenőriztük a táblát és megfutottuk a szokások köreinket a színházban. Már a nézőtéren ültem, ment fel a függöny, amikor rájöttem, hogy igazából csak 2 (Marius és Enjolras) - vagy legyen - -3 (fogadós) ponton néztem a dolgokat és gőzöm nincs, ki lesz Eponin és Fantine. :) Ebből a jelenlegi 3 Jean Valjean-ból nekem szinte mindegy ki van, nekem ott még mindig hiányzik Feke Pali... ma Milu nekem saját magához képest is alul teljesített, nagyon nem örülök. Nem segítetette a helyzetet Javert, mai kivitelezője nem tudom, hogy egyáltalán mit keres a színpadon... Fantine szegény nem baj, hogy olyan hamar megpihent, Eponint szerettem. Mindig szeretem szinte, mert mindig vele halok kicsit, vele tudok legjobban azonosulni. 

A zenekar - elnézést, a karmester - sajnos nagyon sietett ma, ezért az első dalok úgy tűntek el a jeleneteikkel együtt, hogy némelyiknél gondolkoztom, hogy nem ugrottunk-e egyet...  a színészek majd megfulladtak, hogy ritmust tudjanak énekelni, a gyér létszámú szedett-vedett tánckar szétesett, minden és mindenki szétesett. Úgyhogy nekem tényleg ne mondja senki, hogy felesleges dolog a karmester... A nagy sietségnek két szerencsése volt, 'hamar' érkezett Marius és Enjolras. ;)

Marius, a kedves, édes Borbély Ricsi még ennyi év múlva is úgy érkezik meg, mint egy boldog napsugár. Beragyogja az egész színházat és már attól a merengős sírás kap el, hogy milyen tiszta szerelmet és szép barátságot játszik. Csodálatos. Nem szeretnék ebben az előadásban másik Mariust látni.... ahogy másik Enjolras-t sem... Sándor Peti, aki úgy robban be forradalmárként, hogy nem tudom, akad-e bárki is a nézőtéren, aki ne érezné úgy, hogy csatába kell menni, de rögtön. Vele és vagy érte. Őrület. Csodálatos volt, szeretem amit csinál a színpadon, nagyon. Azt persze nem kell mondani, hogy a puskadurrogós részt azért megint más volt átélni, átérezni...

A kicsi Cosette angyali hangon énekelt, gyöngyörűen. A kicsi Gavroche meg akkora kópé és olyan ügyes volt játékra és énekre, hogy uhhh, megindító volt.

NagySanyi fogadósként még mindig pusztító, de neki is gyorsabban kellett ma sántítani és jobban sietni a beszédben is, amit nagyon sajnálok, mert nem értettem őt teljesen jól ma. Pedig a nagy dala az elég ütős, de ebben a sietségben... Áh, nem is értem, mi történt.

A dalok még mindig szépek, szeretném továbbszeretni az előadást és úgy tapsolni a végén, hogy közben fel kell mosni magamat. Mert nekem ez úgy a legjobb. Ebben az etapban már alig van pár előadás, komolyan úgy gondolom, hogy vissza kellene menni még egyszer, egy erősebb élményért, mert nagyon nem lesz jó, ha közben mégis leveszik a repertoárról és nekem így kéne eltemetni az előadást a mai produkcióval. Azért pár zsepit csak összepityeregtem, de azért sajnálom kicsit, mert tudom, hogy ez a csapat így együtt sokkal többre lenne képes, mert  láttam már olyanabbat. Ez az előadás ennél nagyságrendekkel jobb.