vasárnap - szeretet napja - önkéntes műszak (8.)
Nagyon gazdagító, lelket erősítő és elgondoztató napokon vagyok túl, amire a koronát a tegnapi nap tette fel. Persze totál fáradt is vagyok, ezért tegnap már nem is bírtam ezt a posztot megírni. Most megpróbálom egy nap ülepítés után idepötyögni amit amúgy lehetetlen szavakba formálni.
A tegnapi nap nagyon korán indult - szintén nagyon kevés alvással - , 4-kor keltem és fél 5-kor már az ajtómat zártam, hogy fél 6-ra az Önkéntes Központban legyek - Műjégpálya - egy gyakorlatilag lezárt városban. Hogy mi vitt előre...? - nem a lábaim az biztos, amiken már addigra két napja álltam és jártam folyamatosan.
Eredetileg ugye ez úgy lett volna szabadnap, hogy a saját regisztrált jegyemmel veszek részt a szentmisén - külső szektorban, a térképet nézve a Kodály körönd magasságában... Ami azért annyira még sem tetszett, főleg hogy előző nap gyalog felmértem, hogy ez mit jelent távolságban... ;) Így kockáztattam és odaföntre bíztam a döntést... - utólag ezt már könnyű így leírni...
Szóval fél 6 előtt nagy nehezen odaértem - amúgy sima ügy lett volna odaérni -, addigra kb 3-szor kellett megkerülni a területet koromsötétben. A lezárások az önkéntesekre is vonatkoztak, a harmadik körben már majdnem üvöltöttem a Valton-os (őrző) emberpárral, hogy önkéntes vagyok, ha nem enged be a térre engem és a többieket, akkor az elég kellemetlen lesz, mert kvázi nem lesz ott segítő erő. A pasas végül átengedett, a nő még mindig morgott én meg nyargaltam előre magamon is meglepődve - főleg hogy az járt a fejemben, hogy már kettővel előbb is üvölthettem volna... :)
Péntek éjjel regisztráltam be és sajnos a koordinátortól nem jött ki már a beosztó e-mail, hogy melyik csoportban vagyok, melyik szektorhoz kell mennem kezdésre. Ezért kellett a központba menni, a hideg, sötét, rideg sátorba, ahol a már hullára fáradt Staff lazán azt közölte, hogy akkor Action Team-ben vagyok. Nem tetszett, nagyon nem tetszett, éreztem, hogy ez nem lesz jó. Még két körben nekifutottam, hogy valahogy kikerüljek a sátorból, de nem ment, közben odacsapódtam két nőhöz, akik szintén majdnem így jártak és nekik is volt szektoros jegyük. Nem volt szimpi az ottani kisfőnök és a munka sem, mert az action team itt azt jelentette, hogy lóti-futi, de azonnal. Reggel 8-ra már kétszer jártam meg a távot és ki tudja, hogy mennyi tipegtem a téren, de amikor 8 előtt berezgett a fitbitem, hogy elértem a 10 ezer lépést, kezdtem észhez térni. Az idő melegedett, én meg már hulla fáradt voltam és tudtam, hogy ezt nem szeretném, nem vagyok rá képes egész nap csinálni, nem erre szerződtem. Közben már ment a kép a kivetítőn, már megérkezett repülővel a pápa, nem akartam úgy járni, hogy mindenki látja a pápát én meg az egészet 200 m-re egy sátorban éljem át.
Kezdtem elhatározni, hogy várok fél 9-ig és kicsekkolok, nekem nem kell több önkéntes óra, hiszen az tényleg nem számít és kivonulok a szektoromba, ahova minél később indulok, annál rosszabb helyre juthatok. És akkor jött a lehetőség, kellett 10 ember egy terelő csoportba. Több info megint nem volt, de lecsaptunk rá és akkor kezdett a kisördög bennem mocorogni, hogy mi van, ha még rosszabb helyre tesznek ki terelni... közben eltelt fél óra minden és semmi nélkül - aztán egyszer csak elindult egy kb tízfős csapat, de őrült tempóban a tér felé, a másik két nő felpattant, hogy menni kell - én meg tamáskodtam (megint), hogy szerintem ez nem az a csoport, de mentem, mert minden jobb ötletnek tűnt, mint a sátorban sötétedni és komorodni. Közben kiderült, hogy azért kell sietni, mert 10 perc múlva lezárják a teret - előttünk is.
Mire átértünk, megjött az áldás is... mégsem kell terelni, sőt legjobb ha leülünk a jobb hátsó (üres) szektorba, ami a sajtónak volt fenntartva - de ők meg ugye nem ücsörögni mennek oda. Alig hittem el az egészet... egy ideig még paráztam, hogy biztosan félreértés az egész és különben is mindjárt leszúrnak, hogy az önkéntes minek ücsörög szem előtt... de aztán eltelt annyi idő, hogy megnyugodtam és felfogtam, hogy ezt úgy hívják kegyelem, ajándék, áldás - mindegy melyik szót választjuk, mások lehet hogy csak szerencsének vagy véletlennek hívnánk. Én nem, szerintem ez színtiszta égi ajándék volt. Két sorral mögöttem volt az a kordon, ami az úton volt, ahol a pápamobil elhaladt kétszer is... A karámnál állva integethettem a pápának és készíthettem fotót, közben igyekeztem elpislogni a meghatódás könnyeit, hogy lássam is valóban. Visszafelé már direkt nem akartam fényképezni, akkor szemkontaktust akartam, igazi átélést és akkor pont felénk is integetett. Közben arra gondoltam, hogy ha a mamám még itt lenne, mennyire örült volna ennek és ott ült volna hajnaltól a kordonnál, akárhány fok van, akárhány éves lenne... helyette (vagy vele) is ott álltam-ültem.
Visszaültem a helyemre és próbáltam rendezni a repdeső lelkemet, elkezdődött a mise a csodálatos kórussal (nem egyszer libabőr és borzongás), néha már csak azért fotóztam egyet-kettőt, kivetítőt és színpadot, hogy képben is bizonyítva érezzem, hogy tényleg OTT voltam. Minden perc ajándék volt, annyira, hogy még vissza is fogom nézni, egy-egy dalt muszáj lesz meghallgatnom, egyébként ez lett a tegnapi új kedvenc (igaz, hogy már a körmeneten beleszerettem), és egy ilyen kedves, édes felvételt osztok meg, a legkedvesebb pápámmal együtt (főleg, hogy vele meg a mamám találkozott), és van róla egy kedves történetünk.
Annak idején valami kapcsán a konyhában előkerült témában a pápa - tisztán előttem van minden - és azt mondtam a mamámnak, hogy " hát Mama, ez a pápa is már jó öreg ... mire szegény mamám felhorkant: "Nem öreg az kislányom!!! Annyi mint én... " 😍🙏 édes akkor már a 80-at taposta és nem is sokkal később már fel is költözött... csak remélni merem, hogy már rég összetalálkoztak...Egyszer a piacon pápás kazettát (!) is akart venni, persze azt nem tartottak, közölte is az árussal, hogy hát ez elég nagy baj... :) A mamám még nálam (és anyukámnál ) is jóval alacsonyabb volt... :)
Szóval ott ültem és túlcsorduló szívvel-lélekkel vettem részt a szentmisében és nem győztem magamban hálát adni, hogy nekem ez így sikerült, hogy megadatott - a reggeli morgásomért, hitetlenkedésemért pedig csak azt tudtam magamban motyorgoni, hogy Berni, hát hogy is gondolhattad, hogy ha te itt lehetsz, vagy itt kell lenned - az ne sikerülne...? 🙏Nagy tanulság a későbbre nézve is.
Miután számos zsepis összehüppögtem és végigénekeltem mindent, véget ért a mise és ott csak néztünk egymásra a többi önkéntessel (kb 7-en) megrendülve, hogy milyen kegyelemben volt itt nekünk részünk. Azt nagyon sajnáltam, hogy későn kaptam észbe, hogy meg kellene gyónnom, hogy majd áldozhassak, addigra annyi önkéntes programban voltam, hogy már nem értem oda egy templomba se... ezt nagyon sajnálom, ezt rendeznem kell.
A mise után és a tér kiürítése után persze jött a többi munka, összeszedni a kedves zarándoktestvérek által ott hagyott szemetet (az üres-teli vizes flakontól kezdve a zokniig és lerágott almacsutkáig - nem is értem, de komolyan). Jó egy órát eltartott ez, utána visszamentünk a sátorba, hogy átvegyük a köszi- és zarándokcsomagot (ezt másik posztban megmutatom), de olyan hosszú sor volt, hogy ott kellett hagyni, mert 3-kor közös nagy önkéntes fotó volt a téren/színpadon még a bontás előtt. Erre mindenki mehetett, az is, aki aznap nem dolgozott. Nagyon sokan voltunk, de szerintem még így sem mindenki. (itt meg kell említenem a cserkészek visszataszító viselkedését, de ebbe a posztba nem teszek több morgást, de valószínűleg 'megérdemelnek' majd egy külön posztot...) és ugye még mindig volt szék, amit össze kellett szedni előbb 5-ös, majd 15-ös csoportba. Már a végén jártam az időmnek és leginkább az erőmnek, ekkor volt fél 4 és ugye fél 6-tól ott voltam...de tudtam, hogy ennek az önkéntességnek ezt a részét le akarom zárni, ezért újra visszaügettem a sátorhoz és végre átvettem a két csomagomat és végre eljutottam a mosdóba, már nagyon éhes voltam, a fejem is nagyon fájt és már nagyon szerettem volna zuhanyozni és pihenni és hazavinni a feltöltött lelkemet. 4 - fél 5 körül sikerült és úgy gondoltam, hogy most valami finomat még magamhoz veszek, ezért megálltam a gofrisnál :) Addigra már nem volt erőm gondolkozni se - csak az rémlett, hogy szerintem nincs otthon nagyon kaja - , ezért csak azt mondtam, hogy kérem a top 1-est. :) Nagyon finom volt!
Szóval ez volt röviden a tegnapi nap, még szerintem több mindent is meg fogok osztani ezzel kapcsolatban a következő időben, mert nagyon sok minden történt élmény és érzés szinten is, amikért csak hálás tudok lenni, a jókért mindenképp a kevésbé jókért pedig azért, mert nagy tanítás/tanulás, hogy hol van nekem szükségem több tanulásra, több hitre, több cselekvési erőre, stb...
Ma ahogy néztem a telefonomat, akkor jöttem rá, hogy bár nem volt tudatos, de mégis úgy alakult, hogy nincs túl sok NEK-es fényképem, mert úgy tűnik, hogy most tényleg inkább befelé fotóztam, de ami ebben az időszakban készült, azt egy helyre pakoltam.
NEK képek egy helyen: https://photos.app.goo.gl/vTjYp8mSjdsXn65r7