Gondolatok erre-arra

 Valami tényleg történt a NEK-en, mert annyira csak 'voltam' a héten, és csak el-elkalandoztam, hirtelen lett péntek, stb... Máskor már sokkal jobban készültem a szülinapomra is, most meg valahogy csak úgy 18 lett-lesz.

Be-bekúszik ez-az, közben mindig rámegyek valamelyik misére és dalokra a múlt hétből vagy újra elolvasok valamit a HungExpo-s dolgokkal - és akkor megint olyan tök jó. Kínlódom a türelmetlenségemmel és hogy a világ nem akar hozzám lassulni. Sorra néztem a héten minden képet és mindig találok újabbakat. :)

Aztán persze belefutottam az online Bónum-on a szombati nagymisébe, tényleg mekkora ezt még így is látni. Aztán elém jön a kép, hogy amikor kivetítőre is néztem a Kossuth téren és a Himnusz alatt láttam lengeni a zászlót, körbenéztem, hogy vajon melyiket veszi a kamera, mert a nagy felvont meg sem mozdult... aztán fölnéztem és ott volt előttem egy és olyan finoman fújta a szél, mintha az nem is a szél lenne, hanem valakinek az lett volna  a  külön dolga, hogy azt intézze... Beleborzongok most is.

Aztán látom világítani a mécseseket és arra gondolok, hogy abból milyen sokat én adtam, szerintem akár többszázat is... Aztán eszembe jut, hogy amikor hazaértem találtam egyet a hátizsákomban, nem is tudom, hogy került oda, hiszen egy volt a kezemben is. Aztán eltettem, de azon gondolkoztam, hogy mi a csudát fogok vele csinálni... majd pár nap múlva a napnál is világosabb volt, hogy hát hazaviszem el kiviszem a mamám sírjára. Imádta volna ezt az egészet, minden pillanatát és mindenhol ott is lett volna.

Aztán íme... tudtam, hogy készült ez a fotó, de valahol reménykedtem (is meg nem is), hogy nem tűnik fel sehol... Erkel belső lépcső teteje azon a bizonyos szerdán... mégis van rólam pólós kép... Kicsit nagyon nagy darab vagyok (még pluszban), mert szoknyát kellett venni, és a póló alatt egy egyberuha van, aminek a dereka bővül - nem magyarázom, nagy vagyok és nagyon rosszul is állok, de akkor már egy helyben álltam másfél órája. :)

Viszont szép emlék. Csak itt levágva mégis megmutatom. Ma vagyok utoljára 40, már csak órák kérdése és elindulok egy nagyobb szám felé. Ez van, ez vagyok én. És itt még nem volt a szép nyakpántom sem... :)

Örülök, hogy még a 40-be belefért ez az Önkéntes dolog, tényleg nagy élmény és ha már így alakult ez az év is, ez az ünneplés is, hálás vagyok, hogy ezt így megfejeltem és imádkozom, hogy ez az erő kitartson és mindig képes legyek az ott szerzettekhez nyúlni, hogy mindig tudjam emlékeztetni magam, hogy merre van előre és mi számít igazán.