Nőnap

 Ah, lassan már minden ünnep kiborít, mert mindegyiket magamnak kell megoldanom :)

Estre 7-re szereztem egy szál virágot is magamnak (nem jók a fények, majd másik napon mutatom), kb a hatodik helyen (délután 5-től), mert a többi helyen olyan hosszú férfi-sor volt (átlag tizensok), hogy azt mégsem volt lelkierőm bevállalni, hogy sorban állok velük. Bosszúsan néztem a bokrétákkal és kivont könyékkel diadalmasan vonuló fehérnépeket (azok vonultak!!!) és már-már szánakozva néztem a Sparban a legnagyobb Merci-t vásároló férfiembert (később elégedetten láttam, hogy a szomszédos pénztárnál épp egy 20 %-os kupont akart ellőni rá). Kezdtem megijedni magamtól és ezek után még megvolt az eddigi legdurcásabb és legnehezebb magyar órám, de lassan végre vége lesz ennek a napnak is. Ennél jobban szokott sikerülni azért.

Csoki volt és régi, nyugdíjba vonult kolléga meglepte a kartársnőket egy finom és csodálatosan szép tortával is. De ennyi. A családom évek óta tud rajtam spórolni ;) idén főleg.

Aztán az utcán megláttam ezt a csodát és sajnáltam azt a szerencsétlent, aki ezt elhagyta, mert tudom, hogy ennek virágonként (és nem szálanként) van az árszabása és hát gyönyörű. .. 

Álltam fölötte egy darabig, de nem vettem föl, hátha visszamegy és megtalálja, meg nem is nekem szánták.

Sorra jöttek a hírleveles nőnapi szösszenetek, láttam furcsa celeb-posztokat (hogy ma ő mosogat - pf, egy évben egyszer?! - ilyet inkább ne írj ki!), de nagyon kedves és szívhez szólóakat is, meg persze erőltetett szerkesztett képeket és magát mutogató csokrokat is.

Jövőre talán (ez is) jobb lesz...