Művészkijáró
A színházas emberek tudják, ismerik a művészkijáró fogalmát, egyes színházaknál ennek helyét is. Általában - sosem - a normális ki-bejárat közelében van. Ez az a hely, ahol én nagyon keveset fordultam elő, mert idegileg nem nekem való. Várni még és várni és aztán egyszer sorra kerülni. Aztán ha mondanék is valamit, úgysem az jut eszembe, ráadásul abban az időben én még a darabban szoktam lenni. És aki ott kijön, az úgysem az, akit odabent láttam és amit művelt velem - de ez bonyolult. Néha, nagyon ritkán mégis vagy rávettem magam vagy rávettek. Szinte majdnem mindig megbántam, de mindegyik élmény. Beláttam, hogy nem nekem való. Pedig többször voltam úgy, hogy de hátramennék és elmondanám - de mit...? Valójában mit is...? Amikor lett FB és insta, néha ott írok valamit, ami valamennyire publikus, de sosem fedi le igazán és nem adja vissza amit mélyen belül gondolok vagy érzek. Egyébként szerintem még a blog sem.
Na, szóval ezzel a címmel indult Dolhai Attilának - teljesen rendszertelenül - élőzése az FB-oldalán. Mókás amit technikailag művel, de nagyon tisztelem benne, hogy ezt csinálja, néha bejelentkezik, mesél, válaszol a kérdésekre, szerencsétlenkedik, stb - de jó, hogy törődik velünk. Itt a legutóbbi, igaz, hogy nem énekelt be (rendesen), de korábban annyit kérték, hogy gitározzon vagy énekeljen kicsit (acepellázni egyébként majdnem mindig szokott valamit, vagy csak úgy dünnyörészni), hogy legutóbb egy dallal indított.