Mama 100.

Az én mamám ma lenne 100 éves. 

Nagyon sok éve nincs velünk és szerintem nincs is nap, hogy valamelyikünknek ne jutna eszébe. Fájó dolog az életemben, hogy nem volt elég időnk. Szinte 60 éves volt, amikor megszülettem negyedik unokaként, első lányként. Nagyon sokat voltam, voltunk ott gyerekkoromban, később kevesebbet, az értékes megmaradó időből iskolába jártam majd kollégista voltam, aztán főiskolás. Nem mentem hozzá eleget, pedig sokat voltam vele, sokszor csak hallgattam, csak úgy ott voltam. Mindig volt negró-ja és háztartási keksze (ez utóbbi nekem is mindig van).

Fura mód nem emlékszem, hogy hogy ünnepeltük a születésnapját, de az enyémekre nagyon emlékszem, amikor és ahogy ő köszöntött, erről már sokszor meséltem. Szünetben piacnapokon mindig beültünk a cukrászdába is, ő ivott egy kávét, én kaptam egy piskótatekercset. Imádtam az egészet. Nála lenni, ülni a varrógép mellett és figyelni, hogy a semmiből hogy lesz valami. Nekidőlni a nagy (hideg) szobában a cserépkályhának és nézni vele valamelyik filmet, miközben ő valamelyik gonosszal veszekedett. :) Elmondhatatlanul és felfoghatatlanul sokat dolgozott, minden érdekelte és mindent kipróbált. Bármibe belevágott.

Máig előttem van, ahogy jön ki a kapuhoz és előttem van amikor utoljára találkoztunk.

100 évvel ezelőtt született, 1921-ben, húsvét vasárnap hajnalán. Erős, mindent meghatározó hite volt. Ha lehetne kérni egy múltbeli dolgot, azt kívánnám, hogy legyen még egy napunk. Együtt. Csak mi.

Nem tudok ma (sem) kimenni a sírjához... A sütit direkt ezért szereztem, a gyertya ma addig ég az asztalon, amíg tart. A virágot alig tudtam megszerezni - fehér tulipánt szerettem volna, nem ilyen szúrós hivalkodót, de most ugye nem lehet csak úgy virágot szerezni, viszont ez volt az utolsó csokor az Aldiban. Szóval így ünneplem őt ma.

"A mamák nem mennek el."