One Moment In Time
Ma délután ez a dal ragadt be munka közben és amikor megállt bennem a szusz, tudtam, hogy ma ezt érzem, ezt akarom - One Moment In Time - egy pillanat(ot) az időben. Belesajdult a lelkem, ez és mind-mind ami hiányzik úgy, hogy már szinte fullasztó: lehetőségek, pillanatok, jó megküzdések, sikerek, jó érzések, kapcsolatok, erőt adó mély beszélgetések, séta és kirándulás a hóban - vagy bármiben -, egy jó törvénytelen nevetés (röhögés), sírni a katarzistól, élmények, szeretgetés, egy ölelés, levegő, úgy összeborulni valakivel, hogy négy-tíz napig ne legyek ideges, hogy adtam-kaptam-e bármit is (összesen két nekifelejtődésem volt a 11 hónap alatt), és csupa nagybetűvel: ZENE élőben, hogy a bőröm alatt érezzem a zenét, az együttlétet, hogy a szívem úgy dobogjon, ahogy a dobos üt, a lelkem úgy rezegjen, ahogy a (gitár-cselló-hegedű)húrok sírnak...
Ma délután Erzsébetre mentem bentről, ami mostanában az egyetlen leghosszabb egybefüggő utam (Borárostól Erzsébetig 20-30 perc), már úgy éreztem, mintha utaznék - és végig zenét hallgattam, mint a vonaton szoktam, a szutyok vonatozás is a fenti listába passzol, csak kevésbé pátoszos (a napokban van 4 hónapja, hogy nem láttam a szüleimet, nem voltam otthon - ez már hosszabb, mint a tavaly tavaszi elzárás, szinte már annál is hosszabb, mint amikor Angliában éltem 2000 km-re...)