A névnap csúcsa

 Honnan is kezdjem? A mai névnapom érzésileg kb a legrosszabb távoltöltött névnapokat idézte, de talán még azt a fokot is túl lépte. Pedig a névnapomat szeretem, saját ünnep, mintha legálisan lenne úgy saját ünnep, hogy nem öregszik az ember rögtön egy évet. :) Megünnepelhetem azt, amit kaptam - mert választhattak volna még sok más nevet is -, és az egész berno-ságom, Berniségem, Bernadettságom erről szól, e köré épült. Hogy valaki bernokának hív, vagy Bernikének, vagy simán Bernadett-nek (és amik már elmúltak, mert volt még kedvenc becenevem, de azok az emberek már elmentek így vagy úgy)... Amióta megszerettem a névnapomat és valaki megtanított ünnepelni, azóta tényleg mindig nagyon várom. Hálás vagyok a köszöntésekért, nagyon sokan rám írtak (sokan elfelejtettek), de nagyon sok minden hiányzott. Valamiért egész délelőtt a sírás kerülgetett, igazából magam sem értettem, csak addig tudtam eljutni, hogy szabadságot kellett volna kivenni. Érzelmileg amúgy is megterhelő napok vannak mögöttem és ez ma (végre) kipattant. Napközben szinte mint egy mantrát mondogattam, hogy ki kell bírni a napot és este jó lesz, legalábbis hallok-látok két olyan embert, akitől nagyon sokat kaptam az elmúlt nagyon sok évben, az egyiküktől különösen, de közben már mégsem akartam mindent erre az egy órára feltenni és ekkora 'terhet' áttolni másra. Valahogy elértem bent az 5 órát, de szinte már fél idegbeteg módon rontottam ki az épületből, muszáj volt még bevásárolni, itthon elpakolni, ebédet készíteni bentre (a benti üzemi konyhán a világért nem akarják elfogadni, hogy esetleg van aki böjtölne), szóval már fél 8 is elmúlt, mire végre csatlakoztam, bekészítettem mindent és főleg a lelkemet.

Kb. tudtam hogy mire számíthatok, azt is tudtam, hogy nagy meglepetések nem fognak érni, nagy titkok nem derülnek ki, nem találkozom új világnézettel, stb... Mégis! Erre mégsem voltam felkészülve. Nem voltam arra felkészülve, hogy már 20.15-kor fölállok és elmegyek zsepkendőért, hogy azt veszem észre magamon, hogy levegőt nem veszek a fotelban, hogy semmiről le ne maradjak, egyszerűen túlcsordultak az érzések. Végre elszabadult a lelkem az elmúlt idők súlyából, kapok levegőt (bár még mindig szipogok). Csodálatos ennek a két embernek (az egyik mindjárt negyven, a másik meg pont ma negyvenésfél) az egymás iránti tisztelete, szeretete, elkötelezett barátsága (a tehetségüket már ide sem hozom). És ahogy erről férfi létükre nem ódzkodnak beszélni, nyíltan mesélni, megkönnyezni a másikat, csodálatos, ennél szebbet nem lehet kívánni egyszerűen. Igyekszem nem megint csak ömlengeni itt, de hát na. Ami igaz, az igaz. Végtelenül tisztelem és szeretem mindkettőt (és igen, Serbi is ide tartozik). Voltak dalok is, egyiken jobban bőgtem mint a másikon (rettenetes vagyok) :), S újra énekel és örömmel énekel (bár továbbra is gyanús, hogy ezt a dalt szerintem énekelte az elmúlt 20 évben)

Szirtes Tamás beharangozója és az ajánló: https://fb.watch/3KAbWsX7ub/ Hálás vagyok a Tanár úrnak, hogy ezt így kitalálta, hogy összehozta, nagyon jó ötlet és jó ötlet volt ez a párosítás is. Bár most már mondjon le a covid, ez mégis jó, hogy létrejöhetett. Kadarkai Endre is jó volt, én eddig őt nem ismertem így, csak a nevét, örülök, hogy úgy kanyarintotta a kérdéseket, hogy nem ugyanazok a válaszok jöttek ki.

Szóval csodálatos 1 óra 10 perc volt, és már majdnem annyi eltelt mióta vége lett és nehéz feleszmélni. A névnap (és a szülinapos is) este mégiscsak így igazi, sok régi szép emlék van ilyenkori színházas ünnepi estékről, és az jött föl bennem, hogy lehet, hogy nem  a stream-mel van gond önmagában, hanem csak nem jött át onnan A valami korábban, ami most mégis át tudott jönni... Most össze tudtunk kapcsolódni...