A másik oldal
Én innen ülök, ők onnan vannak (egyszer kinéznék a takarásból) - ettől (is) szép a színház...
(Horgas Ádám rendező)
Ezt a bizonyos suttogós dalt már közel 200 ezren látták péntek óta.
Ezt a bizonyos suttogós dalt már közel 200 ezren látták péntek óta.
Hetek óta nem léphetünk színpadra, elmaradnak a megálmodott bemutatók. Félünk a tervezhetetlen jövőtől. És még tudod, mi van? Hiányoznak a nézők. Ti! Az elcsendesedő morajlásotok a sötétülő nézőtéren. A nevetésetek a poénon, amit a takarásban is hallgatnak a kollégák. “De jó, ma is bejött!” Hiányzik a hatalmas megilletődött csöndetek. Ahogy többszáz ember tud csöndben maradni, mikor egyszerre érez és gondol valami fontosat. Hiányzik a hülye cukorkás papírotok zörgése; mikor beleköhögtök pont abba a szóba, amit annyit elemeztünk a próbateremben; mikor kékesen világít az arcotok a mobiltelefontól miközben a szerelemről és a múlandóságról szónokolunk. Hiányzik a tapsotok. “Gyorsan menj vissza meghajolni, ebben még van egy kör!” És hiányzik az a végtelen boldogság, mikor egy térben, színpadon és nézőtéren közösséggé változunk.
De most ebben a virtuális szögletben a százezernyi érdeklődésetekkel mégis visszaloptatok valamit abból, amit mi 168-an szerelmesen Színháznak nevezünk. Hálásan köszönjük! Találkozzunk hamar
