Padtárs
A mentálos évek - 13 - alatt többféle munkaköröm is volt, aminek szerintem annyi év alatt van értelme és bár az egyiket kifejezetten nehéz volt letenni, mégis utólag azt látom, hogy nagyon rendben volt, mert nagyon sokat tanultam. Nagy énfejlődés volt minden értelemben és mindennel kapcsolatban. Megtanultam, megértettem a saját működésemet, megismertem a saját erősségeimet, gyengeségeimet - amihez persze kellett a 250 óra pszichodráma is. Tudom, hogy melyik fajta kollégával érzem jól magam, melyikkel tudok jól együtt dolgozni. Annak az időszaknak az utolsó kb hét évében tanultam/éreztem meg, milyen amikor embernek padtársa van. Akivel többet vagy mint igazából bárkivel és aki olyan arcodat is látja, amit senki. Hát, ez ilyen. :) Vannak jobb és kevésbé jobb napok, meg persze vannak az igazán jó napok is.
Az angliai időszakban kifejezetten hiányzott, hogy nincs munkahelyem, ahova el lehet menni és ahonnan haza lehet menni és nincsenek kollégák akikkel azt is meg lehet vitatni, hogy az xy már megint hogy nézett ki vagy x ügyben mit (nem) lehet tenni, vagy éppen hogy épp semmihez és senkihez nincs kedvem, vagy ki menne le a büfébe szintén bűnözni - persze a napi 8-10 óra ennél egészen másabb, de mégis, jó ha vannak kollégák.
Öt év "gyes" után az is parám volt, hogy hogy tudok újra irodista üzemmódban létezni, mennyire lettem már antiszociális az előzőeknél is jobban... :) Aztán szerencsém volt, szeretettel vártak és türelemmel tanítgattak, magyaráztak.
Az élet oda sodort, ahova... Többen átéltétek velem az elmúlt két év, főleg az utóbbi hetek paráját hogy hogyan tovább szeptember 1-től... Valahogy - abnormálisan sok aláírással kaptam itt még pár hónapot, hogy mennyi lesz belőle, nem tudom, hogy merre tart az utam, nem tudom, hol a helyem vajon, nem tudom.
Hivatalosan szeptember 2-től (gyakorlatilag szeptember 26-tól) padtárs nélküli vagyok, az én lelkem szerint olyan sehova sem tartozó érzéssel, kínlódva egy különös 'gyász'érzéssel szokva vagy nehezen szokogatva az új irodát-széket-asztalt, funkicó(tlanságo)t; még keresem a módját a padtársi szakasz megünneplésének vagy lezárásának, de még nem világosodtam meg.
Én viszont már megkaptam az útravalót, amit útközben be is termeltem... :)
Az angliai időszakban kifejezetten hiányzott, hogy nincs munkahelyem, ahova el lehet menni és ahonnan haza lehet menni és nincsenek kollégák akikkel azt is meg lehet vitatni, hogy az xy már megint hogy nézett ki vagy x ügyben mit (nem) lehet tenni, vagy éppen hogy épp semmihez és senkihez nincs kedvem, vagy ki menne le a büfébe szintén bűnözni - persze a napi 8-10 óra ennél egészen másabb, de mégis, jó ha vannak kollégák.
Öt év "gyes" után az is parám volt, hogy hogy tudok újra irodista üzemmódban létezni, mennyire lettem már antiszociális az előzőeknél is jobban... :) Aztán szerencsém volt, szeretettel vártak és türelemmel tanítgattak, magyaráztak.
Az élet oda sodort, ahova... Többen átéltétek velem az elmúlt két év, főleg az utóbbi hetek paráját hogy hogyan tovább szeptember 1-től... Valahogy - abnormálisan sok aláírással kaptam itt még pár hónapot, hogy mennyi lesz belőle, nem tudom, hogy merre tart az utam, nem tudom, hol a helyem vajon, nem tudom.
Hivatalosan szeptember 2-től (gyakorlatilag szeptember 26-tól) padtárs nélküli vagyok, az én lelkem szerint olyan sehova sem tartozó érzéssel, kínlódva egy különös 'gyász'érzéssel szokva vagy nehezen szokogatva az új irodát-széket-asztalt, funkicó(tlanságo)t; még keresem a módját a padtársi szakasz megünneplésének vagy lezárásának, de még nem világosodtam meg.
Én viszont már megkaptam az útravalót, amit útközben be is termeltem... :)
Az újrahasznosítás jegyében újabb funkciót adva:
