Nyilván nem lehet...
...
a pont pont pont utáni rész úgy folytatódik, ahogy azért itt nem szoktam folytatni, tehát egy s.g-gel, még ha nagy is, nem lehet, csak egy lovat megülni..., azt is csak alig.
Tudjátok, látjátok, nem látjátok - mivel blogolni sem szoktam olyan gyakran mostanában, de bár zseniális vagyok, újra kell gondolni és súlypontozni a dolgokat.
A héten megtörtént, ami soha, de SOHA, bár rémálom már volt ilyen, de valóság nem, hogy elfelejtek elmenni színházba. Sőt, mégcsak le sem esett napokig. Nem is tudom elhinni.
Pár napja, konkrétan csütörtökön, már éreztem, hogy valahogy fogy ki az erő, nem is az erő, hanem valami valódiság belőlem, hogy csak cigölöm a batyut, amiben mindig százféle dolog van és mindig százfelé tartok. Az elmúlt jó egy hónapban kb 4-5 vasat próbálok fogdosni a tűzben, és persze az 5 nem ér egyet, de szó szerint. Egyik helyről viszem magam a másikra, csodálom, hogy nem kevertem őket össze, és csak remélni merem, hogy egy köszöntést sem felejtettem el - a március főleg elég sűrű ebből, ha mégis, máris megkezdem a süllyedést.
A mai napot is munkával töltöttem, nem is kevéssel és túl is futott bennem ez érzelmileg, fáradságilag, minden irányból, mert itt van háromnegyed egy, már másnap és még órát sem állítottak, és eszemben sincs aludni. Nem tudom, honnan kezdjem.
Talán a hét elejétől. Bár igazából nem is tudok visszaemlékezni arra, hogy az otthoni hétvégéket leszámítva, mikor aludtam rendes óraszámot, még magamhoz képest is-se... Kedden elrángattam magam fodrászhoz, mert erőt kellett gyűjteni a szerdához. Szerdától viszont tényleg nagyon lendületben voltam és aztán már jöttek villanások, pl hogy valakitől most tudtam átvenni a karácsonyi ajándékomat... Pedig csodálatos.
a pont pont pont utáni rész úgy folytatódik, ahogy azért itt nem szoktam folytatni, tehát egy s.g-gel, még ha nagy is, nem lehet, csak egy lovat megülni..., azt is csak alig.
Tudjátok, látjátok, nem látjátok - mivel blogolni sem szoktam olyan gyakran mostanában, de bár zseniális vagyok, újra kell gondolni és súlypontozni a dolgokat.
A héten megtörtént, ami soha, de SOHA, bár rémálom már volt ilyen, de valóság nem, hogy elfelejtek elmenni színházba. Sőt, mégcsak le sem esett napokig. Nem is tudom elhinni.
Pár napja, konkrétan csütörtökön, már éreztem, hogy valahogy fogy ki az erő, nem is az erő, hanem valami valódiság belőlem, hogy csak cigölöm a batyut, amiben mindig százféle dolog van és mindig százfelé tartok. Az elmúlt jó egy hónapban kb 4-5 vasat próbálok fogdosni a tűzben, és persze az 5 nem ér egyet, de szó szerint. Egyik helyről viszem magam a másikra, csodálom, hogy nem kevertem őket össze, és csak remélni merem, hogy egy köszöntést sem felejtettem el - a március főleg elég sűrű ebből, ha mégis, máris megkezdem a süllyedést.
A mai napot is munkával töltöttem, nem is kevéssel és túl is futott bennem ez érzelmileg, fáradságilag, minden irányból, mert itt van háromnegyed egy, már másnap és még órát sem állítottak, és eszemben sincs aludni. Nem tudom, honnan kezdjem.
Talán a hét elejétől. Bár igazából nem is tudok visszaemlékezni arra, hogy az otthoni hétvégéket leszámítva, mikor aludtam rendes óraszámot, még magamhoz képest is-se... Kedden elrángattam magam fodrászhoz, mert erőt kellett gyűjteni a szerdához. Szerdától viszont tényleg nagyon lendületben voltam és aztán már jöttek villanások, pl hogy valakitől most tudtam átvenni a karácsonyi ajándékomat... Pedig csodálatos.
Aztán pénteken jött egy névnap vagy ki tudja melyik ünnep :) Pedig csodás ajándékok, jönnek is majd belőlük a posztok, de még nem ebben.
Aztán ma este hazaértem, és elkezdtem keresni a holnap esti színházjegyeket, hogy ugye jól emlékszem, hogy kinyomtattam már akkor, amikor megvettem. Ezzel nem volt gond. Ezek rendben, és már betettem a táskába. Mert ugye előrelátó, alapos, nemfelejtős, jólszervezett, akármi vagyok.
És akkor a kezembe került a bérletem... tudjátok, az, amit nem adtam el és már volt két előadás és épp a negyedikről egyeztettem valakivel a hét elején - májusi dátumost, Akkor már fura érzésem volt és még írkáltak is egy előadásról mindenhol, halványan át is futott a fejemen, hogy vajon én oda mikor megyek, vagy mégsem? Az egy másik bérletben volt...
Szóval turkálok a színházas jegyes mappában, amiben azért nincs akkora tülekedés és levert a víz, ahogy a szemembe bökte magát a 03.20. Még el sem akartam hinni, hogy az már elmúlt.
Akkor kikerestem a naptáramat... Hogy lássam, nem-e elírtam valamit, vagy kihúztam vagy be sem írtam.... A következő sokkot itt kaptam március eleje óta friss dolgot nem írtam be, március 5-nél volt a madzag. A májusi előadás miatt lapozgattam a héten, de csak a májust. Ma is a kezemben volt, mert a karácsonyi ajándékos illető azt mondta, hogy nem igaz már, írjunk be valamit most, csak épp elhívtak "tüzet oltani" és ezzel a lendülettel visszament a táskába a naptár.
Ott is maradt este 7-ig.
Szóval íme, megtörtént. Nem a gyereket hagytam a boltban vagy az óvodában, hanem nem mentem el színházba, nem úgy, hogy meggondoltam magam, vagy nem értem rá, hanem nem is tudom mi a jó szó...? Elfelejtettem? Nem figyeltem? Nem vettem észre? ??? ???
Persze a rohadt kisördög máris nyikorgott, hogy úgysem értél volna rá, meg a fodrász után még oda is értél volna, de akkor hogy készültél volna el ezzel vagy azzal - a vicc az, hogy a fodrász megkérdezte, hogy voltam-e színházban mostanában...
Szóval Bernike lapozott jó sokat a naptárba és akkor meglátta ezt, a saját keze írását
Persze most nem bírok aludni, ami majd a holnapi színháznak tesz be meg az egész jövő hétnek, ami megint nem túl light-os.