Negyvenhatodik
November 2.
csütörtök
A nap, amikor már újra nem vagyok egyedül és a nap, amikor sajnos meghal valaki a családban.
És a nap, amikor átadom szomorú szívvel az egyik Operett-bérletemet. :( A másikat is hamarosan és a harmadikat meg nem akarják megvenni. :( Az úgy látszik, hogy ragaszkodóbb.
Aztán a nap, amikor megadom magam a karácsonynak. Szeptember óta fújolva nézegetem a boltokban a Mikulásokat, vagyis nem nézegetem, hanem tüntetőleg elfordulok, mintha nem is lennének ott. Közben meg szeptember óta varrogatom, ötletelek és agyalok a karácsonyi kézműves portékámon. Erre az időre egyébként kész akartam lenni és már a portfóliót akarnám összerakni, de a munkahelyi bénázás teljesen betett - még mindig nem hívott fel senki, hogy menjek és vigyek papírokat. Most vagy mindent tudnak rólam, bár kétlem - de nagyon bosszant. Itt lehet, hogy nem írtam, de 15-én kezdek csak. Addig még haza akartam menni, mert egyrészt ott van a kincsesbányám, másrészt meg ott jobban tudok alkotni.
Szóval tegnap mentem az Oriflames ötyére és szinte visszahőköltem, amikor megláttam, hogy már teljesen feldiszítették a Corvin-t. Aztán annyira tetszett, hogy megadtam magam. Hiszen tavaly ilyenkor már sokat ötleteltem a gyerekek karácsonyán (nagyon hiányoznak), és ott mivel december elején már diszítettem, könnyebb volt. De idén ez nincs, nincs gyerek, nincs diszítés és bele kell törődnöm, hogy nem lesz díszes szobácskám/lakásom idén (minden díszem el van zárva), és nem leszek még önálló sem. Sokkal nehezebben megy ez a nagy újra/elkezdés, mint gondoltam volna valaha is, pedig sosem láttam túl pozitívan.
És nagyon szeretnék írni a Jézuskának, a Télapónak, a Manóknak, Akárkinek és Bárkinek, hogy szeretnék egy oda-vissza londoni repülőjegyet a két ünnep közöttre, mert a legkisebb keresztgyerekem változatlanul kitart amellett, hogy ő már nem szereti a karácsonyt, mert olyankor sosem szoktam vele lenni - és nyilván idén sem leszek ott. Kezdem érteni, milyen az, amikor valakiért a hegyet odébb vinné az ember...
csütörtök
A nap, amikor már újra nem vagyok egyedül és a nap, amikor sajnos meghal valaki a családban.
És a nap, amikor átadom szomorú szívvel az egyik Operett-bérletemet. :( A másikat is hamarosan és a harmadikat meg nem akarják megvenni. :( Az úgy látszik, hogy ragaszkodóbb.
Aztán a nap, amikor megadom magam a karácsonynak. Szeptember óta fújolva nézegetem a boltokban a Mikulásokat, vagyis nem nézegetem, hanem tüntetőleg elfordulok, mintha nem is lennének ott. Közben meg szeptember óta varrogatom, ötletelek és agyalok a karácsonyi kézműves portékámon. Erre az időre egyébként kész akartam lenni és már a portfóliót akarnám összerakni, de a munkahelyi bénázás teljesen betett - még mindig nem hívott fel senki, hogy menjek és vigyek papírokat. Most vagy mindent tudnak rólam, bár kétlem - de nagyon bosszant. Itt lehet, hogy nem írtam, de 15-én kezdek csak. Addig még haza akartam menni, mert egyrészt ott van a kincsesbányám, másrészt meg ott jobban tudok alkotni.
Szóval tegnap mentem az Oriflames ötyére és szinte visszahőköltem, amikor megláttam, hogy már teljesen feldiszítették a Corvin-t. Aztán annyira tetszett, hogy megadtam magam. Hiszen tavaly ilyenkor már sokat ötleteltem a gyerekek karácsonyán (nagyon hiányoznak), és ott mivel december elején már diszítettem, könnyebb volt. De idén ez nincs, nincs gyerek, nincs diszítés és bele kell törődnöm, hogy nem lesz díszes szobácskám/lakásom idén (minden díszem el van zárva), és nem leszek még önálló sem. Sokkal nehezebben megy ez a nagy újra/elkezdés, mint gondoltam volna valaha is, pedig sosem láttam túl pozitívan.
És nagyon szeretnék írni a Jézuskának, a Télapónak, a Manóknak, Akárkinek és Bárkinek, hogy szeretnék egy oda-vissza londoni repülőjegyet a két ünnep közöttre, mert a legkisebb keresztgyerekem változatlanul kitart amellett, hogy ő már nem szereti a karácsonyt, mert olyankor sosem szoktam vele lenni - és nyilván idén sem leszek ott. Kezdem érteni, milyen az, amikor valakiért a hegyet odébb vinné az ember...