Networking
1999. augusztus 16-án kezdtem el dolgozni. Gyakorlatilag az ölembe hullott az egész. Előtte nemsokkal érettségiztem és egyszercsak felhívott a volt osztályfőnököm, hogy az egyik tanárnak a férje, aki az egyik nagyon menő szombathelyi gimiben épp most lett igazgató és épp nincs iskolatitkáruk. Mit szólok hozzá? Mit szólhattam volna? Pályakezdő voltam, nagyon szép és friss volt az érettségim és még el sem kezdtem állás keresni, azt sem tudtam, honnan kezdjem egyáltalán.
Szerettem és jó visszagondolni rá mint első munkahelyemre - bár a tanári karról és a pedagógusokról általában hamar lehullott minden, amit korábban esetleg láttam - nagyon fiatalon nagy tapasztalás volt. Az ottani gazdaságis egy tündéri asszony volt (Magdi), aki nagyon megszeretett, én is őt, és mindenben nagyon segített. Igazán hálás vagyok érte ma is (máig magam előtt látom a kis szobáját a millió papírjával). Volt egy másik asszonyság, vele nem szerettük egymást, mert az elődömmel, a Gabikával nagyon jóban volt és imádott minden mondatot úgy kezdeni, hogy a 'Gabika...'
Innen azért álltam odébb, mert közben mind jobban bosszantott, hogy nem vettek fel főiskolára... Aztán keresztanyám is ráfeküdt a témára, akkor már indultak Pesten előkészítők, ahol a főiskolai/egyetemi felvételire készítenek fel, azt mondta, szerinte ki kellene próbálni egy ilyet - aztán összepakoltam és nagyon hamar Pesten találtam magam. Ez volt 1999. október 30-án. Jártam az előkészítőre és tanultam a magyart és a történelmet. Éjjel-nappal kvázi. Fél éven át. Közben próbáltam állást keresni, de nehezen ment, hiszen pályakezdő volta és a mostaninál is szendébb és még annyira sem tudtam eladni magam, mint most, vagy egy évvel később.
Végül sikerül, igaz, hogy csak januártól (itt még volt egy nagyon rossz tapasztalat, kvázi felvettek valahova, megegyeztünk az első napban, amikor kezdek, el is mentem és közölték, hogy bocs, de más jobban tetszett, mehetsz haza.), de érdekes hely volt és alig kellett dolgozni, remekül tudtam mellette tanulni. Volt hét férfi kollégám és egy nő. :) Földmérők voltak, tehát alig voltak az irodában. És alig kellett valamit dolgozni. Sajnos leépítették ezt a szakosztályt, úgyhogy újra állást kellett keresni. Közben felvételiztem és állást kerestem. Kemény volt. Akkor még nem volt más lehetőség, mint elügetni hajnalban az újságos bodegához a lakótelepre, aztán venni egy Expresszt (valahogy kedden és pénteken volt benne a legtöbb), végig kellett nyálazni és aztán telefonálni. Három sorból az sem derült ki, hogy kik azok, hol vannak, mit csinálnak. Rémes volt. Vasárnap még szereztünk Új embert is, ott ugyanez volt a folyamat.
Végül sikerült sok (béna) interjú után, így kerültem a TF-re. Ott sem sikerült túl fényesen az egész, de merőben más volt és nagyon különbözött az összestől. Eleinte csomó helyre szerencsétlen keresztanyám kellett velem jöjjön, mert hogy nem nagyon tudtam közlekedni a bonyolultabb helyekre, otthon még a térképet is nézni kellett - mert nem volt google map... :)
Vittem magammal a fél oldalt sem elérő önéletrajzomat, hiszen nem volt mit beleírni, akkor még nem kellett sem stressztűrőnek lenni, sem proaktívnak, sem nem kellett bírni a nyomást, stb, stb... Elég (lett volna) volt ha volt tapasztalatod és normális voltál.
Felvettek, de kiderült, hogy igazából nem én voltam a befutó ott sem, csak valaki visszalépett és én voltam a 'ketteske'. Ezen a főnökömmel később sokat élcelődtünk (már amikorra lettem vele olyan kapcsolatban - amúgy ő volt az én igazi hadtesti - parancsnoki kiképzőm, néha csodálkozom, hogy túléltem, de senkitől nem tanultam annyit, mint tőle, semmilyen értelemben), főleg amikor pánikolt mert kivételesen szabadságra akartam menni - mindig azt mondtam, hogy ahhoz képest, hogy fel sem akartál venni... :) Erre mindig azt mondta, hogy Bernikém, nem tudtad el adni magad... Na, azóta sem tudom, de fogok vele találkozni amikor most hazamegyek, megkérdem tőle, hogy szerinte hogy tudnám eladni magam.
17 év telt el azóta, hogy beléptem a TF-re. Akkor kellett utoljára állást keresni és eladni magam, mert ide nem kellett, volt egy személyes referenciám vagy mim és senki nem kérdezett semmit.
Azóta annyi minden változott, hogy most alig bírok már nekiállni állást keresni, amitől egyébként a hideg kiráz és nagyon majrézok is, de ezt kell csinálni.
Csomó minden másra kell figyelni és bár a mentálos évek alatt szerintem többszáz önéletrajzot láttam vagy olvastam a sajátommal nagyon kínlódom. Mostanában több idevágó cikket olvasok, most ez a legújabb, amit linkelek, tényleg sok minden más lett, muszáj látni, hogy öregszem. :)
http://blog.hvgallasborze.hu/karriertervezes/networking-avagy-hogyan-epits-konnyeden-kapcsolatokat/?utm_source=sajat&utm_medium=facebook_poszt&utm_campaign=201702&utm_term=esemeny_networking_blogcikk&utm_content=0906
Szerettem és jó visszagondolni rá mint első munkahelyemre - bár a tanári karról és a pedagógusokról általában hamar lehullott minden, amit korábban esetleg láttam - nagyon fiatalon nagy tapasztalás volt. Az ottani gazdaságis egy tündéri asszony volt (Magdi), aki nagyon megszeretett, én is őt, és mindenben nagyon segített. Igazán hálás vagyok érte ma is (máig magam előtt látom a kis szobáját a millió papírjával). Volt egy másik asszonyság, vele nem szerettük egymást, mert az elődömmel, a Gabikával nagyon jóban volt és imádott minden mondatot úgy kezdeni, hogy a 'Gabika...'
Innen azért álltam odébb, mert közben mind jobban bosszantott, hogy nem vettek fel főiskolára... Aztán keresztanyám is ráfeküdt a témára, akkor már indultak Pesten előkészítők, ahol a főiskolai/egyetemi felvételire készítenek fel, azt mondta, szerinte ki kellene próbálni egy ilyet - aztán összepakoltam és nagyon hamar Pesten találtam magam. Ez volt 1999. október 30-án. Jártam az előkészítőre és tanultam a magyart és a történelmet. Éjjel-nappal kvázi. Fél éven át. Közben próbáltam állást keresni, de nehezen ment, hiszen pályakezdő volta és a mostaninál is szendébb és még annyira sem tudtam eladni magam, mint most, vagy egy évvel később.
Végül sikerül, igaz, hogy csak januártól (itt még volt egy nagyon rossz tapasztalat, kvázi felvettek valahova, megegyeztünk az első napban, amikor kezdek, el is mentem és közölték, hogy bocs, de más jobban tetszett, mehetsz haza.), de érdekes hely volt és alig kellett dolgozni, remekül tudtam mellette tanulni. Volt hét férfi kollégám és egy nő. :) Földmérők voltak, tehát alig voltak az irodában. És alig kellett valamit dolgozni. Sajnos leépítették ezt a szakosztályt, úgyhogy újra állást kellett keresni. Közben felvételiztem és állást kerestem. Kemény volt. Akkor még nem volt más lehetőség, mint elügetni hajnalban az újságos bodegához a lakótelepre, aztán venni egy Expresszt (valahogy kedden és pénteken volt benne a legtöbb), végig kellett nyálazni és aztán telefonálni. Három sorból az sem derült ki, hogy kik azok, hol vannak, mit csinálnak. Rémes volt. Vasárnap még szereztünk Új embert is, ott ugyanez volt a folyamat.
Végül sikerült sok (béna) interjú után, így kerültem a TF-re. Ott sem sikerült túl fényesen az egész, de merőben más volt és nagyon különbözött az összestől. Eleinte csomó helyre szerencsétlen keresztanyám kellett velem jöjjön, mert hogy nem nagyon tudtam közlekedni a bonyolultabb helyekre, otthon még a térképet is nézni kellett - mert nem volt google map... :)
Vittem magammal a fél oldalt sem elérő önéletrajzomat, hiszen nem volt mit beleírni, akkor még nem kellett sem stressztűrőnek lenni, sem proaktívnak, sem nem kellett bírni a nyomást, stb, stb... Elég (lett volna) volt ha volt tapasztalatod és normális voltál.
Felvettek, de kiderült, hogy igazából nem én voltam a befutó ott sem, csak valaki visszalépett és én voltam a 'ketteske'. Ezen a főnökömmel később sokat élcelődtünk (már amikorra lettem vele olyan kapcsolatban - amúgy ő volt az én igazi hadtesti - parancsnoki kiképzőm, néha csodálkozom, hogy túléltem, de senkitől nem tanultam annyit, mint tőle, semmilyen értelemben), főleg amikor pánikolt mert kivételesen szabadságra akartam menni - mindig azt mondtam, hogy ahhoz képest, hogy fel sem akartál venni... :) Erre mindig azt mondta, hogy Bernikém, nem tudtad el adni magad... Na, azóta sem tudom, de fogok vele találkozni amikor most hazamegyek, megkérdem tőle, hogy szerinte hogy tudnám eladni magam.
17 év telt el azóta, hogy beléptem a TF-re. Akkor kellett utoljára állást keresni és eladni magam, mert ide nem kellett, volt egy személyes referenciám vagy mim és senki nem kérdezett semmit.
Azóta annyi minden változott, hogy most alig bírok már nekiállni állást keresni, amitől egyébként a hideg kiráz és nagyon majrézok is, de ezt kell csinálni.
Csomó minden másra kell figyelni és bár a mentálos évek alatt szerintem többszáz önéletrajzot láttam vagy olvastam a sajátommal nagyon kínlódom. Mostanában több idevágó cikket olvasok, most ez a legújabb, amit linkelek, tényleg sok minden más lett, muszáj látni, hogy öregszem. :)
http://blog.hvgallasborze.hu/karriertervezes/networking-avagy-hogyan-epits-konnyeden-kapcsolatokat/?utm_source=sajat&utm_medium=facebook_poszt&utm_campaign=201702&utm_term=esemeny_networking_blogcikk&utm_content=0906