Sennen

Ugyebár az történt, hogy már majdnem elhagytam Land's End-et, bár még túl korán értem volna vissza, amikor megláttam egy táblát.

Egy mérföld, mi az nekem? :) A cipőmben, ugye? :) Mert ha van egy jó cipőd, mindenhova elvisz. Ez az aznapi bölcsességem. Még nem volt négy óra, hát elindultam. Óh, de milyen jól tettem! Csak vitt a lábam, előre, fel-le, előre és előre. És közben alig kaptam levegőt - néha a párától -, leginkább attól, ami elém-alám tárult. Nem tudom elmondani, fantasztikus érzés volt, igazi szabadság, főleg amikor végig értem és lenéztem, vagy vissza, ahonnan indultam. Tudtam, hogy Ezért, ezért az pillanatért kellett ezt az egészet. Minden megvolt, én voltam az teljesen. Szabadon.

Nem tudom mutatni pont azt a képet, mert minden egyben volt, a levegő, a szél, a víz csapódása a szikláknak, a virágok, minden. És visszafelé is csak le-leültem egyik másik sziklára és csak néztem és vigyorogtam. És talán egy pillanatra, vagy akkor megértettem azokat, akik mindig menni és mászni akarnak, a hegymászók, a túrázók, a futók... Mész a cél felé és amikor ott vagy, amikor eléred, az maga a mámor!

Tök jófej emberekkel és családokkal találkoztam közben, mindenkinek volt egy mosolya a másik felé, egy rövid köszönés, bármi, de senki nem ment el a másik mellett észlelés nélkül.

A legutolsó busszal jöttem vissza, persze ha nem kellett volna utazni este, mentem volna tovább, mert ez még mindig nem volt a vége, volt még tovább is, nem is túl messze.

A buszos viszont ugyanaz volt - többet is megismertem már látásból :) -, aki reggel nekem fura jegyet adott Newlyn-ban Mousehole felé tartva. Döbbenet volt, ránézett a jegyemre, felismert és jót nevetett. Nem akarom tudni, hogy miért... :)

Mutatom a képeket, de ezek tényleg egyformának tűnnek csak így nézve, talán tegyétek rá diavetítésre, úgy jobban pörög és jobban egyben lesz a táj.
https://goo.gl/photos/4PMP4uaViSvFXkoG6