Negyedik, utolsó nap

Óh, micsoda nap! Szent ég! Visszagondolni és épp elég. De lássuk sorban. Mindenesetre, aki azt mondja, hogy az élet úgy szép, ha zajlik, hát az nem normális, de mindenképp hülye. Pont. :) Estére tudni fogjátok, hogy miért is mondom ezt... Pedig még egy olimpikonnal is találkoztam.

Felkeltem, összecihelődtem, megreggeliztem - közben majdnem átszóltam egy srácnak a szomszédos asztalhoz, hogy ne csámcsogjon már -, rendeztem a számlát és elindultam hátrahagyva a csomagot estére.

Minden reggel néztem egy világítótornyot az étkező ablakából, nagyon kíváncsi voltam rá. Igazából mindegyikre az vagyok mindig, mindenhol.

Ott van a távolban. Igen, az idő még mindig pompás volt, viszont legalább nem esett. A naptól csak ennyit telt:

Mivel nálam mindig itt volt az út vége, mivel itt volt a szállás, sosem mentem tovább. Viszont most vitt a lábam, gondoltam ideje kideríteni, hogy hol van az a torony. Közben rájöttem, hogy a szomszédos kis település valószínűleg Newlyn lesz, ami nagyon tetszett a korábbi napokon is már buszból. Szóval elindultam ezen az úton, a többiről írok a Newlyn -posztban és képek az ottani mappában.

Newlyn után jött a következő település: Mousehole. Óh, hát ez is csodás volt.

Erről is külön írok.

Onnan visszatérve csak izgatott a tegnap elmulasztott kert, tehát oda-visszaforgattam a menetrendet, láttam, hogy esélyes, tehát irány a kert. :)

Onnan visszatérve még mindig tengernyi időm volt, most jött az ismétlés: valamelyik kedvenc helyre akartam visszamenni, hogy mindenképp jó élmény maradjon az utolsó. Többen is versenyben voltak, de Land's End győzött. :) Óh, maga volt a boldogság.

Az utolsó busszal érkeztem vissza Penzance-be, begyűjtöttem fotóilag a maradék látnivalót, megvacsoráztam, összeszedtem a táskámat, átöltöztem a mosdóban és elindultam a buszállomásra - időben. Esőben.

Az utolsó vacsorának azért megadtam a módját:

Na, a buszállomáson voltam 7,45 körül, vagy talán kicsit előbb, szinte senki nem volt rajtam kívül, hiszen vasárnap este volt és ekkorra márcsak néhány beérkező busz maradt, semmi más. Már mindenki otthon volt. Egy párt még láttam, de a buszom még nem volt sehol. Hullámokban jött némi idegesség, hogy vajon minden klappol-e. Sokadjára megnéztem a jegyet, a napot, az időt, mindent. De aztán elütöttem a dolgot, hogy hiszen 20,20-kor van az ideje, biztos késik, napközben is bedugult a forgalom, stb, stb... Esett, nagyon esett, én még a batyut fotózgattam, és éreztem, valami nem klappol.

Láttam egyszer csak, hogy a buszos pihenőnél beszél a párból a fiú. Végül is miért ne. Utána megint látom, hogy a fiú jön-megy, aztán jött egy taxi. 20,13 a buszom még sehol. Beszálltak a taxiba, de a taxi nem ment sehova, kiszállnak, mindenki valami papírt nézeget. 20,17 már valami biztosan nem stimmel, odacsörtettem a papírhoz. Idegesen jövök rá, hogy nem ott van a buszmegálló, mert este héttől le van zárva valami út, ahol a buszok nem jöhetnek át! De ez a papír nem volt kint napközben, láttam volna, hiszen egész nap buszoztam, már nem is tudom hány kört tettem. Valami redőny lement bennem-vagy fel, nem tudom, de odavágtattam a taxihoz, hogy a londoni buszt várják-e és mi is van... Na, kisült, hogy a buszt ugyan várhatjuk, mert az valahol áll. Vagy talán már csak várt, mert ekkor már 20,23 volt... Szent ég! Honnan szerzek most új szállást ha kell meg új jegyet, vonat, busz, Jézus segíts! Beugrottam én is a taxiba, hogy akkor persze, mehetünk együtt. Ez a fiú, nem tudom pontosan milyen nemzetiségű volt, de nagyon ügyes volt, mert rögtön felhívta a busztársaságot, hogy igenis várjon a busz! Szédültem, vagy nem is tudom, az eső csak ömlött. Valahol megálltunk, ott állt előttünk a busz, üresen, járó motorral... Kivágódtunk, közben volt egy nézeteltérésem a taxisofőrrel, mert szerintem átvágott, de szerinte meg, közben menni kellet, úgyhogy úgy voltam vele, örüljön, ha akar, még mindig olcsóbb, mintha ittragadtam volna. Felmásztam a buszra, csuromvizesen és legalább egy fél óráig tartott, amíg lenyugodtam, de nagyon kellett zenét hallgatni meg mindent, és rögtön le is írtam, hogy menjen ez a rossz dolog tőlem minél messzebbre. Amire Truro-ba értünk, már rendben voltam, de még mindig csodálkoztam. Gondoltam, hogy panaszt teszek a busztársaságnál, hogy miért nem tájékoztattak, hogy miért nem szerveztek transzfert, stb, hogy a taxi - ha egyedül mentem volna, egy fél buszjegy ára lett volna, stb, stb. de aztán lecsillapodtam és úgy voltam vele, hogy nem ér annyit már az egész, hiszen a Gondviselés mellettem volt, nem lett baj, megvárt a busz, ez a fiatal fiú nagy mázlim volt, ha egyedül vagyok, nem tudom meddig ácsorogtam volna ott gyanútlanul...

Szóval a buszon voltam, bekötözve, és alig vártam, hogy aludjak. De szinte egyáltalán nem sikerült, végig esőben utaztunk, és tele volt a busz, most mellettem is ültek, nagyon nehéz út volt. Mire másnap hajnal negyed hétkor leszálltam a Victoria-n már nagyon odavoltam, szintén esőben hazamásztam, egy óra múlva átléptem a küszöböt, ledobtam minden táskát és egyenesen beálltam a zuhany alá. Lassan visszatért az erőm is aztán.