Az indulás és az első nap nagyjából

Igazából az indulás még a nulladik napon történt, egy átlagos, dolgos szerda este.
Nem volt egyszerű, mert épp Sámuelék is elutaznak, csak ők hajnalban, tehát nem kevés a bőrönd meg az 'eztmégmindenképpkikelldobni-elkellrakni-megkellcsinálni' típusú mondat.
Fél 10 után mentem el a vonatállomásra, hogy onnan Londonba menjek majd onnan busszal tizenakárhány órán át a vágyott Cornwall-ba. Az időpont nekem nagyon fura, mert nem hogy lábon nem nagyon szoktam ilyenkor lenni, de a városba felé forgalomban biztosan nem. Nagyon fura, hogy mindenki szembejön, tehát hazafelé tart.
Már a nap folyamán rájöttem, hogy kár volt bepakolni három nappal korábban, mert gőzöm nincs, mi van a táskában, milyen ruhák, stb... utolsó pillanatban mégiscsak beteszem-vagyis felveszem- a túracipőt, ami elvileg teljesen vízálló. Kényelmes is, hiszen kipróbáltam a múlt hétvégén Sevenoaks-ban, mert az utazásom felére fura időjárást jósolnak, előfordulható esővel. Nem merek kockáztatni, cipőt váltok. És betuszkolok plusz egy gatyát, tehát a négy napra három farmerom van... Sosem lehet tudni, ugye...
Toligáltam a kis bőröndömet (mióta tapasztalt vagyok, négykerekű bőröndöm van, mert azt tolni is lehet, nemcsak húzni-vonszolni), hátamon a zsákom, bennem meg millió izgalom, meg jó sok vacsora, hogy kibírjam reggelig. :) Az izgalom annak is szólt, hogy ne legyen büdös-utálatos ember a buszon, de ez ellen nincs mit tenni, de akik régről ismernek, tudják, hogy amit igazán utálok, büdös és terjedelmes ember mellett ülni a buszon, vagy bárhol. A szagokat, a fura és rossz szagokat nagyon nem bírom és rém rosszul tudok ezekre reagálni (főleg ha izgulok is kicsit) már gyerekkorom óta. Kedves bátyáim ebből a mai napig utálatos és undok vicceket tudnak megejteni, nem egyszer. :)
Elég sokat kell várni a beszállással, mert van egy kerekesszékes utas, akit fellifteznek a buszba, teljesen lenyűgöz a technika és a megoldás! Bár ettől még nem örülök a várakozásnak.
Na szóval, minden megvolt, kiválasztottam egy helyet, vizslattam az utasokat és lassan elült a para bennem, ahogy elindultunk. Senki nem gondolná, hogy Londonban, vagy bárhol este 11 után dugó tud lenni, hát volt. Nem is kicsi, negyed egykor még mindig a londoni utcákat láttam. Aztán végre elhagytuk a várost és nagyon sok 'bozótnál' álltunk meg érzésem szerint kb félóránként, és ezt mivel mindig bemondta a sofőr és ugye lámpát kapcsolt, nem volt könnyű aludni. De fáradt voltam nagyon és tudtam, hogy muszáj aludni, ha másnap nem akarok rongy lenni, tehát elég sokat aludtam. Közben a busz megtelt, láttam az éjszakai - kihalt - Bath-ot. Sikerült úgy csinálni a régi trükkel - táska mellettem és mintha aludnék -, hogy a mellettem lévő ülés üres maradt, mert azért nem volt teljesen telikocsi, így volt valamennyi helyem. Túl sokat nem lehetett fészkalódni, mivel kötelező a biztonsági öv, ami azt jelenti, hogy kb 90 fokban oda vagyok kötözve az üléshez sok-sok órát és közben pihenni és aludni kellene. Közben nagyon gyorsan megy alattam a jármű és odakint nagyon sötét van. Érzésem szerint mindennél gyorsabban mentünk mert a dugó rontott a menetidőn és még az éjszaka közepén is fél órás késésben voltunk. WC-szünet nem is volt, mivel a buszon volt WC, de ezt inkább hagyjuk is.
Valamikor hajnaltájt lettem nagyon éber, hat óra körül elértük végre a megyehatárt, Plymouth-ban volt az első megálló, de még órákra a végső célig. A gyönyörűséges napkelténél épp ébren voltam, káprázatos volt még így buszból is:
Ennek örömén újra elalszom, vagy valami hasonlót művelek, szerencsére már alig vannak a buszban, több valahogy a tér, a levegő, minden. Ezt folytatom 8-ig és elég nehezen akarok valahogy magamhoz térni. Szerencsére nem autópályán megyünk, hanem át a falvakon-városokon, így nézelődöm és pipálom magamban az ismerősre olvasott városok neveit.
Végre megérkezünk Penzance, itt márcsak rajtam kívül egy utas van. Lekecmergek a buszról, valahogy próbálom magam egyenesbe hajtogatni, és elindulni a hotel felé, hogy lepakoljak. A szállást csak 2 után foglalhatom el, de most még csak negyed tíz van (csak tíz percet késett a busz végül). Tehát benyomom a turista-üzemmódot, bár úgy érzem leginkább elfeküdnék valahol. Éhes vagyok, melegem van és valahogy nyűgösséget érzek. Ezért az utóbbiért le is tolom magam, Bernoka nyaralsz! :) És itt vagy, ahol akartál, hát akkor előre! Mivel ezek történnek velem, nem szedek elő semmi fotózó dolgot, hogy megörökítsem az 'itt vagyok'-pillanatot, csak elindulok arra, amerre sejtem a hotelt - hogy miért nem szedem már elő ekkor a térképet, magam sem tudom. Teljesen jófelé megyek egyébként, csak megmászok tök feleslegesen egy dombot, amitől berágok magamra és leülök egy padra újratervezni, újraindulni. Mert fáradtan ugye senki ne menjen nyaralni. Ezt rég tudom, mégis megint ez történt. Na, de felcsapom a bőröndöt egy padra, előszedem a cuccot, leginkább a térképet, cipőt váltok, és nem érdekel, hogy jön-e valaki, topra vedlek és felveszek egy másik felsőt. Máris jobb a helyzet, elrágok pár kekszet és iszom kicsit és megindulok. Egyenesen előre, mert hogy arra van a hotel. :)
A hotel kb negyed órányi sétára van a buszállomástól, és egyenesen, végig a parton. Nem egy rossz hely. :) Az igazság az, hogy nem mertem semmi neccesebb helyen lévő szállást foglalni - az is igaz, hogy még nem igazán van utószezon-, de az ember lánya legyen minél óvatosabb, főleg ha egyedül utazik. Szóval ezt a hotelt választottam:
Csinos, és jó választás volt, ezt utólag is meg tudom erősíteni. Szóval meg lett a hotel, lepakoltam és felkerekedtem. Mutatok néhány képet belülről és főleg a szobámból. A kilátás nem volt túl elit, de a tengerre néző szobák sokkal drágábbak voltak és úgy voltam vele, a tengert megnézem a partról majd. :)

A szálloda hall-jában beszerzek néhány kilónyi prospektust, hogy frissítsem a tudást, hogy valóban hova szeretnék eljutni. Ja, azt nem írtam, hogy ekkorra már van egy háromnapos buszjegyem (később rájövök, hogy nem jól számoltam, meg kellett volna venni az egyhetest, mert úgy jobban jártam volna, de messze még a vége, ilyeneken már kár morogni). Terhektől megszabadulva útrakelek és már a sarkon rájövök, hogy az egyik úti cél, amit kihúztam pár napja, nagyon is elérhető szárazföldről is. Erről külön poszt lesz az odavaló képekkel.
Felcsapom a következő napok hű társát, az ingyen szerzett buszmenetrendet, megnézem mikor megy arra majd a következő busz. Felsétálok Penzance főutcájára (képek majd külön a Penzance mappában), szerzek egy kávét és egy kis ebédet, hogy haladjak a helyi különlegességek kóstolásában, egy pasty-t, ami finom és laktató is. Mostanra már odavagyok magamtól, hogy milyen ügyes és talpraesetten megoldottam a kezdeti döccenőket. Hát még a helytől hogy odavagyok! :) Csak nézek és fotózok, nem keveset. Újra felrémlik, hogy ez az én egyik igazi helyem, nem véletlenül vágyott ide úgy a lelkem, többször kellene rá hallgassak. Ez nem egyszer eszembejut a délutáni helyszíne(ke)n is.

Szóval a lényeg, hogy a délután Land's End-en és a szomszédos Portchurno-ban zajlik, ezekről lásd a külön posztokat.

Estefelé tértem vissza, megettem egy fish&chipset, átvettem a szobámat, jegyzeteltem, kipakoltam, rákészültem a másnapra és lefeküdtem aludni... Közben éjszaka mintha valami csepegést hallottam volna, de ráfogtam a zuhanyra...

Tehát végiggondolva az első napot: megérkezés-Penzance-Land's End-Portchurno-Penzance.
Elalvás előtt még azon gondolkoztam, hogy igazából teljesen eltértem a napi tervtől, de örültem, hogy volt ehhez elég szabadság bennem, hogy megtegyem és milyen jó döntések voltak. Hiszen a napot ki kell használni, főleg a napsütést. Még van majdnem három nap és milyen jól telt a mai is.
Akartam mára még egy naplementét, de nem voltam pont úgy, és fáradt is vagyok már nagyon, kilenc körül már alszom.