Bátorság
Ezt a cikket már rég lementettem magamnak, de eddig nem olvastam el, most végre volt rá erőm és időm is, és mutatom is nektek is.
Sokszor írok a Bátor táboros éveimről, és azt is érzem mostanában egyre többször, hogy ha majd hazamegyek, újra felveszem velük a kapcsolatot, nagyon szívesen dolgoznék velük, akár önkéntesként, akár főállásban. Sok gondom volt velük pedig még cimboraként, bár ez a tábor akkor még nem így nézett kis és sokkal kisebb méretekben is működött, de tartósan jót csinálnak és fontosat.
A cikk írójának van néhány kretén mondata, de legalább a lényeget is meglátta. És leginkább megírta a cikket. Arra is sokat gondolok, hogy valami hasonló, vagy legalább valami pozitív hangú utánkövetés a felnőtteknek is jó lenne, ha már ilyen megmagyarázhatatlanul sok az efféle kíméletlen megbetegedés.
Az összes táboros 'gyerekemre' örömmel gondolok vissza, még a böfögő kamaszokra is, egy-egy hetet kaptam az életükből, de ennél sokkal többet is, meg az abszolút azonnali bizalmukat is.
Bárki eltanulhatná tőlük a játék és a mozgás örömét. Mert sajnos ők már nagyon is tudják, milyen, amikor nem akkor futhat, amikor akarnak - vagy amikor tudnak... Nem tudom összeszámolni, hogy hány gyereket ismertem meg azokban az években, de egyre sem emlékszem, aki lusta lett volna, vagy nógatni kellett volna, hogy mozduljon már...
Arról nem beszélve, hogy ott próbáltam ki először a drótköteles csúszást és ott ültem először lovon és még íj is akkor volt először a kezemben.