Könyv és Párizs
Bár nem posztolok minden könyvet most már, de azért mondom, hogy az 50-es kihívásban benne járok bőven. :)
Tegnap éjjel értem a végére a 35. regisztrált könyvnek.
Anna és a francia csók volt a címe.
Imádtam. És azért mondom ezt most, vagyis írom, hogy túl azon, hogy jó a történet és Etienne-től elájultam az első mondat-leírás után; az fogott meg igazán és pluszba, hogy nagyon jól ír a szerző a környezetről, tehát Párizsról.
Annyira, hogy annak ellenére, hogy Párizs valahogy csalódás volt, vissza akarok menni és lejárni ahol a könyvben járnak. Fura, nem igaz?
Három és fél éve volt már, és sokszor eszembe jut, hogy bár azt mondtam, elég volt belőle, mégiscsak mocorog bennem, hogy helyre kéne tenni, hiszen gyerekkorom óta vágytam oda. Lehet, hogy pont emiatt valami igazán felfokozottat vártam és ami meg előttem volt, nem éltem meg, vagy túl sokat akartam attól a pár naptól. Lehet. Sőt, minél messzebbről nézem, annál inkább ezt érzem.
Szóval Annának és Etiennek hála, Párizst szeretném újra látni. :)
Főleg, mivel nem hiszem el, hogy ott voltam a Notre Dame előtt és nem kívántam semmit!
Linkelem is ezeket a korábbi posztokat:
http://bernoblogja.blogspot.co.uk/search/label/Franciaorsz%C3%A1g
És mutatom a könyvet:
Anna nagy várakozással tekint végzős évének kezdete elé atlantai középiskolájában, ahol van egy remek munkája, egy hűséges legjobb barátnője, és egy alakulófélben levő, ígéretesnek tűnő kapcsolata. Így aztán eléggé elkeseredik amiatt, hogy Párizsba kell költöznie egy bentlakásos iskolába – egészen addig, amíg ott nem találkozik Étienne St. Clairrel, aki okos, sármos, gyönyörű, szóval tökéletes… lenne, ha nem volna foglalt. De a Fények Városában a vágyak valahogy mindig utat törnek maguknak. Vajon a szerelmes majdnem-ek éve a hőn óhajtott francia csókkal ér véget? Stephanie Perkins a romantikus feszültséget mindvégig sistergőn, a vonzalmat pedig magas hőfokon tartja debütáló regényében, amely garantáltan megbizserget minket a fejünk búbjától a lábujjainkig és megolvasztja a szívünket.
Tegnap éjjel értem a végére a 35. regisztrált könyvnek.
Anna és a francia csók volt a címe.
Imádtam. És azért mondom ezt most, vagyis írom, hogy túl azon, hogy jó a történet és Etienne-től elájultam az első mondat-leírás után; az fogott meg igazán és pluszba, hogy nagyon jól ír a szerző a környezetről, tehát Párizsról.
Annyira, hogy annak ellenére, hogy Párizs valahogy csalódás volt, vissza akarok menni és lejárni ahol a könyvben járnak. Fura, nem igaz?
Három és fél éve volt már, és sokszor eszembe jut, hogy bár azt mondtam, elég volt belőle, mégiscsak mocorog bennem, hogy helyre kéne tenni, hiszen gyerekkorom óta vágytam oda. Lehet, hogy pont emiatt valami igazán felfokozottat vártam és ami meg előttem volt, nem éltem meg, vagy túl sokat akartam attól a pár naptól. Lehet. Sőt, minél messzebbről nézem, annál inkább ezt érzem.
Szóval Annának és Etiennek hála, Párizst szeretném újra látni. :)
Főleg, mivel nem hiszem el, hogy ott voltam a Notre Dame előtt és nem kívántam semmit!
Linkelem is ezeket a korábbi posztokat:
http://bernoblogja.blogspot.co.uk/search/label/Franciaorsz%C3%A1g
És mutatom a könyvet:
