20

Tegnap volt a húsz éves általános iskolai osztálytalálkozóm. Egy újabb nemszeretem fajta találkozó, amiből teljes igazoltsággal tudtam magam kivonni. :)
Antiszociális vagyok gondolom, de ezekkel annyira nem tudok mit kezdeni, hogy hihetetlen. És közben jóleső elégedettség van bennem, mert egyáltalán nem érzek hiányt, hogy most x-ről vagy y-ról nem tudtam meg, hogy mit csinált az elmúlt húsz évben.
És mondom, általános iskolai, tehát Bögöte és még másik két falu lakóiról van szó (összesen kb 17-en voltunk), tehát akár szimplán is lehetne tudni egyikről vagy a másikról. (Na jó, azért két régi nagyszerelmet, főleg az egyiket szívesen láttam volna, velük jó lett volna találkozni.)
Valami szösszenetet küldtem, hogy mi lett velem és merre jártam, de a jóindulatú osztálytárs annyit se bökött rá, hogy kösz, átjött, vagy valami, de nem is izgat. /Rá mindjárt visszatérek./

Alig van emlékem szerencsére abból az osztályból, jó alig, az ócskákkal meg már próbáltam valamit kezdeni, bár egy még mindig fel-felsejlik bennem. Az egyik lány (bögötei és jócskán gyengébb tanuló volt nálam) merő tiszta rosszindulatból eldugta az énekkönyvemet harmadikban, hogy fekete pontot kapjak. (Akinek nem volt valami felszerelése ott, az így járt.) Csak egy dologgal nem számolt, hogy ez már az az időszak volt, amikor megvolt a zongorám és épp a (kedvenc) tanítónénimnek mutogattam akkor reggel, hogy mit próbáltam meg lejátszani, és ő tudta, hogy aznap egyszer már megvolt az énekkönyvem. Később is megvolt, csak épp a terem végében a szekrény alatt...