Magyar napok – 1. – március 31.
Érdekes nap van, három születésnapos is jutott erre a napra, reggel gyorsan mindenkit elintézek, megnézek még egy filmet (Szilveszter éjjel), aztán elpakolok mindent, kiviszem a kukát, harmincnyolcszor megnézem, hogy mindent bezártam-e és útrakelek.
Persze most sem megy minden totál simán, a buszt és a villamost még időben elérem, de rögtön értelmezni kell egy utazási tájékoztatót, mert a villamos nem megy el a vasútig, közben rá kell jönni, hogy melyik busz fog nekem segíteni és arra hol kell felszállni és majd le (már írtam sokszor, itt nincsenek direkt pótlok, mivel van más megoldás, ha rájövök). A busszal még mindig az a gond, hogy képes dugóban dekkolni, és ez most, kedd reggel fél 10 magasságában sincs másként. Ahogy a vonatokat is megint egymásután törlik, egy elmegy az orrom előtt, de végül csak sikerült egy jóra felszállni és időben a reptérre érni. Sőt, még majdnem egy órám van a chekkolásig, úgyhogy közben leülök és átgondolom milyen teendők lesznek otthon, és közben sandítok kifelé, mert napok óta nagyon erős szél van, ami már most nem tűnik jónak.
A tábla szerint azonban minden oké, figyelem a kiírást, az én járatom felett látok egy ismerős járatot, ami a pestivel egy időben fog indulni. Egész végig kell erre koncentrálnom, hogy nehogy 'rossz' kapuhoz menjek majd,, persze kérdés, hogy melyik lenne a rossz? :)
A képen lehet, hogy pont a lényeg nem látszik, de az emlék visszajön. Ha nem lehet kiolvasni, akkor elárulom, Edinburgh és Budapest szerepel egymásfeletti sorokban.
Ahogy ott ücsörgök egy zsúfolt sarkot veszek észre, amit egy család teljesen elfoglal. Nehezen áll össze, hogy ki mindenki tartozik abba a kupacba. Nézem is egy ideig, persze kitelik az időmből.
Apuka tűnik fel, néger, mackóban, nagy darab és hangos. És ideges. Itt egy gyerek, ott egy gyerek. Anyuka feszt telefonál, leginkább kint. Valaki mindig mozgásban van, szanaszét mindenki, a csomag és a gyerek is őrizetlenül. Nem is értem.
De bőrönd, az rengeteg van.
Persze most sem megy minden totál simán, a buszt és a villamost még időben elérem, de rögtön értelmezni kell egy utazási tájékoztatót, mert a villamos nem megy el a vasútig, közben rá kell jönni, hogy melyik busz fog nekem segíteni és arra hol kell felszállni és majd le (már írtam sokszor, itt nincsenek direkt pótlok, mivel van más megoldás, ha rájövök). A busszal még mindig az a gond, hogy képes dugóban dekkolni, és ez most, kedd reggel fél 10 magasságában sincs másként. Ahogy a vonatokat is megint egymásután törlik, egy elmegy az orrom előtt, de végül csak sikerült egy jóra felszállni és időben a reptérre érni. Sőt, még majdnem egy órám van a chekkolásig, úgyhogy közben leülök és átgondolom milyen teendők lesznek otthon, és közben sandítok kifelé, mert napok óta nagyon erős szél van, ami már most nem tűnik jónak.
A tábla szerint azonban minden oké, figyelem a kiírást, az én járatom felett látok egy ismerős járatot, ami a pestivel egy időben fog indulni. Egész végig kell erre koncentrálnom, hogy nehogy 'rossz' kapuhoz menjek majd,, persze kérdés, hogy melyik lenne a rossz? :)
A képen lehet, hogy pont a lényeg nem látszik, de az emlék visszajön. Ha nem lehet kiolvasni, akkor elárulom, Edinburgh és Budapest szerepel egymásfeletti sorokban.
Ahogy ott ücsörgök egy zsúfolt sarkot veszek észre, amit egy család teljesen elfoglal. Nehezen áll össze, hogy ki mindenki tartozik abba a kupacba. Nézem is egy ideig, persze kitelik az időmből.
Apuka tűnik fel, néger, mackóban, nagy darab és hangos. És ideges. Itt egy gyerek, ott egy gyerek. Anyuka feszt telefonál, leginkább kint. Valaki mindig mozgásban van, szanaszét mindenki, a csomag és a gyerek is őrizetlenül. Nem is értem.
De bőrönd, az rengeteg van.
Ez mind az övék (a térd az enyém). Elképesztő, én, aki láttam már sok utazót, és már én is pakoltam be sok bőröndöt, a Sámuelekkel is sok cuccal járunk, de ez, ez még nekem is hihetetlen mennyiség volt. Ennyivel az emberek, egy család nem utazik nyaralni. Ez már település.
Egyszercsak a bőröndök mögül kitűnik egy sipító nagymama is.
A reptéri idillhez még hozzátartozik, hogy a közeli mozgólépcsőt épp renoválják (kalapáccsal).
A fura az, hogy kivételesen nincs olvasnivalóm, csak néhány angolteszt valahol a táskában, nem is értem. Az mp3 akkuját még tartalékolnám, mert lehet még rosszabb (és hangosabb) is a helyzet.
Közben éhes leszek és a kávé is hiányzik a fejemből, vagy a lelkemből. :)
Feltűnik három nyomozós reptéri kutya, kinyit a check-in, eredménytelenül állok több, mint fél órát a sorban, mert nem tudom felpotyázni a bőröndöt, húzhatom magamután, de legalább megpróbáltam. :)
Így aztán megejtem a szokásos duty shop-os locsolkodást, szerzek egy kávét, eszek egy szendvicset és ráfekszem a wifire és még pontosítok egy-egy kört a másnapi találkozókon.
Végre kiírják a kaput, a világ végén van. Ügetek és megyek és megyek, persze megint nagy késés. Már órák óta elhagytam a házat, és még nagyon messzinek érzem a célbaérést. Igazság szerint sokkal jobban szeretem a hajnali utazásokat, nem megy el vele a teljes nap.
Mivel Robert az utolsó pillanatban chekkolt be, a 25E a székem, aminél szerintem nincs is rosszabb. Utolsó előtti sor és középső ülés. Mi jön még?! Alig van hely felettem, vagyis ott nincs is, mert a környékemről mindenki felpakolta a kisebb táskákat (pedig a fenti dobozba csak az kerülhet, ami az előttem lévő ülés alatt nem fér el), morgok és még a stewardess-t is odahívom, hogy oldja meg, de csak riliszori, és vigyem három üléssel előbbre a bőröndöt. Hm, nem tetszik ez a megoldás - ugye, én feladtam volna (csak épp nem vagyok hajlandó 35-40 fontot fizetni egy poggyászfeladásért, a főnökségem meg főleg nem....). Na, belátom, hogy hiába morgok, senki nem ájul el tőlem, így leülök. Középre. Egy olvasó lány és egy tohonya állat közé. Már most utálom az egész elkövetkező bő két órát. A lánnyal nem lesz gond, leszámítva hogy Pest felett már eléggé egyforma lesz az arcunk nem létező pírja. De a tohonya, az na. Ettől a fajtától szeretnék mindig szabadulni, mert oltári széles, átlóg az én székemre, a karjával nem akarnék amúgy érintkezni, és ő a mackós féle. Ahogy léteznek a színházban cukorkás asszonyok, meg vannak a szandál+zoknis férfiak, na vannak a mackónadrágban repülők. Mintha manapság már nem létezne kényelmes nadrág ezenkívül. Az sem érdekel, hogy az a mackónadrág éppen Lacoste vagy egyéb drágaság, nekem az akkor is csak MACKÓNADRÁG. Kész. Abban nem utazunk. Jó, ha esetleg egy tízórás útról lenne szó és már idősebb valaki, esetleg... De a hosszú útra tartó gépek meg egész más komfortzónával rendelkeznek, nem úgy, mint egy fapados. Bár az easyjet még így is sokkal jobb, a wizzair-en még én is alig férek el.
Na szóval, nagy darab, tohonya, mackós+tetovált 'barátunk' nem tetszik. Már elsőre sem. Az ilyenek szoktak büdösek lenni és még horkolnak is útközben. Ez utóbbiak most szerencsére elmaradtak.
A felszállásnál nem kicsit lehetett érzékelni az erős szelet. Amúgy is kicsit majrésabb voltam a mostani repülés miatt (előtt kb 10 nappal volt a depis másodpilóta esete), nem hiányoztak ezek a zavaró tényezők. Szóval nagyon rázott a gép felfelé és önkéntelenül húztam egyet még az övön, mivel más kapaszkodóm nem igazán volt. Azt már láttam, hogy a csíkos zacskó nincs a helyén, tehát kellett kotorni biztonságképpen egyet, ez is aggasztott. Szóval, a Tohonya látta, hogy mit csinálok és a szorítós mozdulatomon jót röhögött hangosan. Sajnos el voltam foglalva azzal, hogy uraljam a gyomromat, a zúgást, az émelygést, stb, különben közöltem volna fele, hogy nem fog így röhögni, ha a mackójára kiteszem a Starbuck-os kávémat a szendviccsel. :)) Mellettem a lány is megkezdte a sápadást. Maximum levegőt engedek fentről az arcomra, hátradőlök, mélyeket lélegzek, kifúj-befúj.Valahogy felértünk a repülési magasságig, megúsztam a dolgot és tudtam, hogy most jön kb egy jó óra, másfél óra, amikor nyugodtan ülhetek, aztán majd jön az újabb felvonás. Nagyon álmos-fáradt vagyok, jó lenne kicsit aludni, de középen nem tudok, nem érzem magam jól ettől, hogy nem tudok semerre dőlni igazán, mindenhonnan van valaki.
Az már fel sem nagyon tűnik, hogy megint semmi romantika nincs az utazásban, ebből megint nem lesz film, se regény, nem tűnik fel vagy háromszor a szép ember, nem húzom neki a bőröndöt, "épp" neki, "Véletlenül", nem szól mellém pont a jegye, stb. Hiába, ez van. Kell vegyek egy mozijegyet. :) Annyi ilyen forog már a fejemben, ideje lenne írni belőle valamit. Nemde? :)
Na, de amíg ezeken gondolkoztam, eljött az eddigi összes repülés közül a legrosszabb süllyedés. A szél megmaradt kicsit odébb is, és mivel a késést be kellett hozni még mindig, gyors lépésekben süllyedtünk, amitől nagyon rosszul voltam. Rázott, dobált a gép, mellettem a lány az ablakot fogta és a gyomrát, a Tohonya benga meg még ugrált is hozzá az ülésében és jót röhögött minden sápadó utason - de leginkább rajtam talán. Magamban újra kilátásba helyeztem neki a Mackó-avatást.
Ezt valahogy túlélve a reptéren hideg és eső fogadott, semmi virágeső.
Keresztapám ezer éves kötött pulóverét megismerve egészen megnyugtató érzés volt megérkezni. Mire este 9 lett, már képben voltam a teljes politikai helyzettel. Nem voltam boldog.
A vacsora viszont isteni volt, az elszalasztott névnapomat ültük, igen, vadassal és zsemlegombóccal. Ja, azt ugye nem mondtam, hogy megérkezés után kikértem rögtön az velkámdrinkemet, mert a helyzet sokáig nem volt jó. Fáradt is vagyok, hiszen a saját belső órám most már két órával van visszafelé (nyári időszámítás+Mo-on egy óra előre).
Szóval így zajlott március utolsó napja. :)