Kiáltson, ordítson...

A sorsom kiált

Mit rejt a sorsunk, nem tudjuk. De mikor elérkezik a megfelelő időpillanat, hirtelen felrobban valami mély, múltból hozott titok, és a felszínre tör. Idáig csak éltünk. Teltek valahogy a napjaink. Ekkor azonban úgy érezzük, szinte megrészegedve és bizonyosan, hogy: – A sorsom kiált!!! Élünk, élünk, élünk…Valahogy élünk, vagy inkább csak telnek a napjaink. De van, amikor a szürke félhomályban vakító fény villan, felbukkan életünk értelme, és elkezdünk nemcsak élni, hanem Létezni…

Müller Péter - Halhatatlan szerelem (részlet)