Péntek este 120 perc angol után és előtte tizenóra melóval nem kéne már gondolkodni... De talán mégis pont hogy kéne... :)
Annyira tudom nézni, hogy mi mikor jár le, hány napos, nehogy odaaludjon... de bezzeg...





KOLONCCÁ VÁLT ÉRZELMEK.

Egy író egyik humoreszkje: Nálatok mi rohad otthon? Körbekérdezi barátait, mi az, amire olthatatlanul vágytak, esetleg nagy anyagi áldozatok árán megszerezték, néhány napig boldogok voltak vele, ám már évek óta rá sem néznek. 

A megdöbbenés után mindenki vall: van, akinél fotólabor, gyönyörű madárkalitka madarak nélkül, az egykor legmodernebb írásvetítő, fénymásoló és gyümölcsaszaló – áttekinthetetlen rendetlenségben.

És mi rohad a lelkünkben? Régen elévült sérelmek, megbántások, amiket naponta gépiesen újratanulunk, sajgó emlékei egy valamikori szerelemnek, megalázó elutasítások, lobogó becsvágyunk kudarcai, kényszerű lemondások, elmaradt utazások – szóval mindaz, ami egykor fontos volt, de régen elmaradt az idő messzeségében. 

Őrizzük őket, mert ami valaha is a szívünkhöz nőtt, az nem lehet kidobni való szemét, haszontalan maradványa a múltnak. Így húzzuk magunk után ma már feleslegessé vált érzések, indulatok, tapasztalatok, élmények, emlékek végtelen hosszúságú sleppjét, amelyek ránk nehezednek, mint a kolonc, lelassítanak és gúzsba kötnek.

(Popper Péter)