Krka Nemzeti Park
Ma hajnalban véget ért a nagy horvát-út miniben. Gyorsan, frissen (már ami az élményeket illeti) mesélek pár dolgot, illetve mutatom a mesés poszter-feelingű képeket. :)
Kuponos út volt (féláron vettük még a nyár elején), a júliusi kiszemelt időpontban nem indult, a mostani már egy áttett dátum volt, de nem is baj, nem volt legalább akkora hőség, mint júliusban lett volna.
Előzmények: ugye volt a kórházas sztori, aminek hatására (is) nagyon fáradt voltam, és már egy hete amúgy is szana-szét aludtam. Pénteken próbáltam minimum üzemmódban létezni és pihenni. Persze, ahogy az várható volt, este 6 körül tudtam volna legjobban pihenni, amikor már készülni kellett volna, ekkorra már leülni sem mertem, nehogy elaludjak.
Bepakoltam - ami nagyon jól sikerült, mert szerencsére volt jól váltópólóm, hasznos is volt; takaróm és párnám, és fél 9-kor elindultam a Hősök terére, ahol a gyülekező volt. (Van is néhány éjszakai látkép.)
Időben odaértem, beszálltunk és a csoportkísérő már ekkor fura volt (végül, most jut eszembe, mégsem fényképeztük le, hogy prezentálni tudjuk Máátyáást; aki nyakigláb, negyvenes kopaszra nyírt, szemüveges - suhogós rövidgatyában és gyűrött pólóban /olyan benyomást keltett, aki majd biciklivel jön utánuk/, humorosnak vélt beszólásokkal - ami egyébként a buszban utazó nőszemélyek 80 %-nak bejött és vihogtak, mint a csitrik - kortól függetlenül; és szervezni nulla tehetsége van). A luxusbusznak hirdetett normál busz kényelmesnek egyáltalán nem mondható, szűkös, derékfárasztó és alvásra képtelen jármű volt, aminek a klímája csak fagyasztó-üzemmódban volt képes működni; amihez társult 2 szakadt sofőr, amelyek közül az egyik egy igazi bunkó volt - végig.
10 után el is indultunk, össze-vissza álltunk meg mosdózni; ami a pihenést és alvást egyáltalán nem segítette elő. Nagyszerű sofőrünk a letenyei határátkelőt csak másodszorra találta el, és még próbált jópofa lenni, Máátyáás szintén.
Kb 2-3 órát sikerült 28 részletben aludnom, ami inkább ájulás lehetett. Fél 6 körül volt az igazi észlelésem a tájból, gyönyörű pirkadat volt. Reggeli ruhaváltás után, amikor már végre lett volna mit látni a szerpentinen kanyarogva, újra elájultam vagy fél órára, aminek az vetett véget, hogy Mááátyááás újabb kacifántos mondatokkal tudatta, hogy megérkeztünk, leszállhatunk. Azt sem tudtam, hogy hol a fejem. :) Meg vajon melyik szemem nyílik ki valahogy. A sofőr közölte, ha leszállunk, vissza ne merjünk menni, mert a kőport nem tudja kiporszívózni a szőnyegből. Csak néztem. :) /Este boldog önelégültséggel és 'enyhe' kárörömmel nyugtáztuk, hogy ma lesz mit porszívózzon, mert bár reggel a rémült utasok nem mertek visszalépni, de este valahogy csak be kellett szállni cipőstül, kőporostul mindenestül./
Szóval fél 9 lehetett, amikor Máátyáás hozta a park-belépőket (megtéve saját magának egy felesleges utat, mert később ugyanarra mentünk), és azt mondta hogy egész 9-ig szabadprogram! Tyűha! Ez ám a gesztus. Van félóránk, ami alatt keresni kéne egy mosdót meg megnézni amit csak látunk. Mosdózni nem sikerült, mert 4 kuna (1 kuna kb 40 Ft) lett volna, nekünk meg a legkisebb pénzünk 50-es volt. WC-s néni nem adott vissza, mert hogy neki sincs (semmi nem volt nyitva a környéken), és mire mondtunk, hogy adunk euro-t olyan felháborodott lett, mintha legalább még én kértem volna tőle pénzt, mert arra járunk. Így aztán hiába volt euronk, kunánk, forintunk, nem tudtuk intézni folyó ügyeinket. Mérgesen odébbálltunk. Még megálltunk az akkor nyitogato szuvenir-soron, hátha találunk valami jó kis vásárfiát és akkor még aprónk is lesz. Csak pislogtunk, olyan drágaság volt mindent átváltva. Ez egész nap így maradt, eszméletlen drágaság volt, ugyanakkor színvonaltalanság.
Továbbsétáltunk a hajó irányába (mert hogy hajóval készültünk bejutni a nemzeti parkba), elsétálva egy szépnek ígérkező templom mellett, de nem tudtunk idő híján bemenni, gondoltunk majd délután, de később derült ki, hogy délután erre már nem járunk. Ezt utólag is nagyon sajnálom, mert ott még az utcákban jó lett volna felfedezgetni.), és a kikötőbe érve elállt a szavunk. Lenyűgöző volt! Csak néztünk, alig hittem a szememnek, hogy a luxus és a szegénység hogy fér meg így egymás mellett.
Második nekifutásra hajóra szálltunk - Mátyás itt is jó (pocsék) kísérő volt, semmit el nem mondott, hogy akkor együtt menjen-e a csoport, vagy mi. Utólag is mázlinak érzem, hogy senkit nem hagytunk el, mert egyszer nem számolta a népet, sem nem kereste, hogy akkor együtt vagyunk-e, és 40 fölötti létszámról beszélünk.
Szóval isteni, ringatós jó húszperces hajókázás következett a valószínűtlenül csodaszép zöld vízen.
Aztán beléptünk az erdős nemzeti parkba, ahol az első látványosság persze a klo volt. 5 kunáért! De itt legalább már felváltották a pénzt. Sajnos rengeteg darázs volt végig mindenütt, én szerencsére megúsztam, de útitárs nem, ő begyűjtött egy nagy harapást.
Tovább indultunk, fél 10 körül járhatott az idő, és egészen 17,00-ig volt szabadidőnk (ez sem volt jól kitalálva). Már a bejáratnál nagyon erősen hallatszott a kabócák és társaik éneke, és a vízesések zubogása.
Sétálgattunk, fényképezgettünk, fáradtunk és ámultunk a természet hihetetlen csodáján. Kb. 1-re végigértünk az egészen és néztünk, hogy akkor most mi legyen. Rengeteg kép készült, sokat ki is töröltem, de talán félig ha visszaadják az ott látottak színeit, árnyalatait, pompáját a természetes élővilágnak.
Ettünk egy palacsintát szélsebesen, mert a darazsak megint támadtak, aztán próbáltuk értelmezni a térképet, hogy vajon hol lehet a ferences kolostor a kis szigeten, ami miatt én leginkább erre az útra szavaztam. Amire szétforgattuk a papírost, és bejártuk még egyszer az egész parkot, megtaláltuk, hogy az még egy hajó út, és a 95 kunás belépőbe nem tartozik bele, 100 kunáért el lehet oda menni, de az időnkbe, sem a váltott pénzünkbe már nem fért bele - SAJNOS, nagyon sajnos. Úgyhogy ez a rész nagy szomorúsága az utunknak. Mérgesek voltunk, hogy itthon nem voltunk tájékozottabbak, és hogy Mátyástól sem jött szinte semmi normális információ, hogy hol mit érdeme megnézni, és egyébként még egy részen romok is voltak, meg a legnagyobb vízesés, de ez is kimaradt így. Még most sem értem, hogy vajon akkor miért volt ennyi idő egész estig, ha csak valaki nem fürdött a sziklás vízesésben.
5-re odamentünk a találkozó helyre (de ezt is átgondolatlanul adta meg, mert a bejárathoz kellett teljesen visszamenni, és mivel nem hajóval mentünk ki a buszunkhoz, hanem egy ottani busszal - ami a park másik feléről indult -, újra az egész csapat átvonult a parkon; egyes részeken aznap talán már ötödször jártunk így. Szerpentines, hegytetőre felcaplató buszozás következett lélegzetelállító kilátással! :) Erről nincsenek sajnos képek, mert ennél a résznél (meg nem is jó felén ültünk a busznak) a fényképezőm megint bemondta az unalmast túl azon, hogy szokatlan módon lemerült egy napon belül a teljesen feltöltött akku; és napközben többször rendszerhibát írt ki - most már tényleg szervízre szorul, és nemcsak a foltok miatt.
Szóval felértünk a buszos parkolóba, ahol még nem volt ott a busz (Mátyááás nekivágott felkutatni a buszt); és így a csoport maradék kuna-költésbe kezdett a fagyisnál (1 gombóc 5 kuna volt, lent a parkban ennél jóval több). /Hogy ti is megismerhessétek a kunát, a különböző címletekről vannak képek, és amin a medve van, az az 5-ös./
Itt is elméláztunk azon, hogy vajon miért nem innen mentünk le, és a végén hajóztunk volna. Miért nem adta meg azt a lehetőséget, hogy a parkolóban legyen a gyülekező, esélyt adva így annak, hogy még a kikötő környékén sétálgassunk, felfedezgessünk...?
Hat előtt visszaindultunk, és újabb kimerítő buszozás következett egészen hajnali fél-háromnegyed 3-ig.
Ki ne felejtsem: még horvát oldalon ért bennünket a naplemente, az utazásaim kedvenc pillanata minden alkalommal, főleg ilyen szép vidéken. Fényképező végképp megadta magát, a szemem nem. :) Viszont akartam a pillanatot örökíteni, ezért igyekeztem Okoskán eltalálni, hogy vajon hogy fényképez, mert ezt még mindig nem tudtam, csak arra emlékszem, hogy hd-felbontású neki mindene, meg sok gigás, meg akármi. Mire a nap végképp lebukott, megtaláltam és csak lett egy-két gyönyörű utolsó képem, íme:
Éjszaka és hajnalban is még azon gondolkoztunk, hogy hogy lehet ilyen rosszul utat szervezni, ha már a km-eket megtesszük, miért nem álltunk meg útközben valahol még valamit megnézni? El lehetett volna indulni a parkból már 2-3 óra körül, vagy talán kicsit később, valahol még megállani, akár egy kis falucskában, és visszaindulni 9-10 óra körül. De így, hogy 6-kor elindultunk, fél 3 körül a Hősök terén voltunk újra, és ugye azt nem kell mondani, hogy a maximális közlekedés az éjszakai busz fura útvonalakkal, nem pontos menetrenddel és óránkénti indulással (jó esetben). Rémesen fáradt és már nyűgös voltam, így 10 perces morfondírozás után taxit hívtam és 20 perc múlva beléptem a lakásba. Még lecsengetvén a napot kipakoltam, jól megfürödtem és 5 után elaludtam. Valamikor 11-kor tértem magamhoz először nem éppen frissen. :) Hála a fagyasztónak elővarázsoltam valami ebédet, aztán ittam egy vödör kávét, átválogattam a képeket és még mindig álmosan, de már azért is kihúzva ébren várom az estét, hogy megkezdjem visszaállítani a bioritmusomat és az alvásomat - vízszintben, a saját ágyamban. :)
Szóval ez volt az utazás, mutatom nektek is képekben. Már nem olyan sok (de azért így sem kevés), mint ami készült, mert így gépen nézve rengeteg egyforma készült, és sajnos tényleg elvesztek az igazi színek itt-ott; de azért van benne néhány igazán parádés felvétel (benne néhány igazi kedvenc képpel), íme: :))
Ja igen, és bizonyítva, hogy ott voltam (magamnak is), kivételesen magamról is hagytam benne képet, igazán szemfülesek rájöhetnek, hogy pontosan mennyi képen is vagyok rajta. :)