Anglia – 3. nap. (vasárnap, április 21.)

Ez egy nagyon fárasztó nap volt és hosszú is. Ma van a gyerekek szülinapi partyja.

Tegnap délelőtt (mielőtt Londonnak nekiindultam) még Jutka pánikolt, hogy kevés lesz a süti, valamit még akart sütni, mondtam, hogy szerintem legyen cupcake, azt mindenki, főleg minden gyerek nagyon szereti. Kapott is az alkalmon, reggelre ebből már az a történet lett, hogy én bevállaltam, hogy megcsinálom a cupcake-ket J Mondjuk márcsak a diszítés maradt (a krémkeveréssel együtt), de azért mégiscsak kb 40 db cupcake-ről beszélünk.

Még kellett venni ezt-azt, így Jutka még elment a 11-kor nyitó Tescoba (vasárnap későn nyit minden), mi még otthon voltunk a gyerekekkel, és cupcake-eztünk. Közben Edit is beszállt, még mindig elég halovány az ismerkedésünk – túl azon, hogy rögtön az elején mondja, hogy ne csináljam a dolgát – megnyugtatom, hogy nem szólok bele semmibe, a mosogatógépbe bepakolni nekem nem munka, tehát szívesen. A többi területen még jobban lejjebb tekerem magam, ami gyakorlatilag már a nullát jelenti.

/Ezekre a dolgokra amúgy is nagyon ráállítom magam, előre megfogadom, hogy majd nem pakolok folyton, nem rakok mindent a helyére. Nem vágom ki a szennyes közé a mosásra érett pulcsit, stb., így csak egyszer ágyazok be a gyerekek után és oltári elszántsággal nem leskelődök a gyerekek ruhás szekrényében, hogy hogyan hajtogat, minden rendesen van-e stb…/ És még nem is méregetem (na jó, azért kicsit mégis), hogy mit hogy csinál, stb. Mégiscsak vendég vagyok és nem egy háklis anyós, ugyebár…

Na szóval Edit segít a sütiknél és jól esik, hogy megkérdi, segíthet-e, és mutassam be, hogy akarom. (ezért hálás vagyok neki valahogy). Sietek, mert tudom, hogy ha Alex megszagolja, hogy sütünk (aki olvassa a Sámuel-könyvet, az tudja, hogy ő ezt nagyon szereti csinálni, és nyilván Matte sem maradna ki); rögtön jönni fog, és jön mellé az akarnokbajnok (Matte), aki a szejetem-nemszejetem, akajom-nemakajom időszakát éli; meglehetősen kiszámíthatatlan módon. A szimatom nem csal, megérkeznek, tehát megkapják a két hibás sima cupcaket és kinyalhatják mellé a krémes lábost. J A különbség kettejük között most is nyilvánvaló: Alex: én is segíthetek? Matte: én is akajom!

Szóval elkészülnek a cupcake-k, elkezdünk összepakolni. Jutka közben megérkezik, esznek a gyerekek és őket átviszi a baráti családhoz (magyar a lány), hogy majd együtt jöjjenek a bulira.

Mi kezdünk kapkodni, mert azért az idő fogy. Jutka szerint a tett színhelyére csak előtte egy órával lehet érkezni, hogy kipakoljunk és diszitsünk. Na, ettől is tartok kicsit, mert ugy tudjátok, teremdekorálásnál el tud borulni az eszem, és jobb ha mindenki azt rám hagyja és kiélhetem magam. És odakötöm a felfújt lufit, ahova én az akarom. Már nem is diszit velem senki… J

Na, de itt más volt a helyzet. Kibéreltek egy marha nagy termet, mert hogy úgy szokás. a terem egyik felében később kinyit a bár, hogy a szülők ott tudjanak pihenni és beszélgetni. A másik fele a tombolda, a gyerekeké. Ide meg is kell teríteni a kismalacoknak, mert isznak szörpöt, esznek szendvicset, sütit és majd a tortát. Az egész party 2 órás! Tehát a kezdési időpontunk 3.30. kb 2.30-ra érkezünk meg, és valaki jön egy kis szupermennel 2.50-kor. Legszívesebben kiküldeném, és közli, hogy segít teríteni! Na nekem azt aztán nem!!!! Jutka olvashat az orcámról, mert rögtön közbelép és mondja az anyukának, hogy fújhatna lufit. Fújja is szegény afrikai nő a lufit vagy 35 percen át. Edit nem zavar be, kérdezi, hogy mit csináljon, mit hova tegyünk. 3-ra mindenki kezd megérkezni, ennyit az angolok pontosságáról. A terembe így minimális dekorációt teszünk fel és így elég semmilyen is az összkép. Jó, hogy nem jut idő felkötözni a lufikat, így a csemeték azzal jól elszórakoznak.

Megcsináljuk az ajándékos asztalt (ahova, mindenki hozza a kb 15-20 font-os ajándékot és leteszi a képeslappal együtt); a hoppmester is kért egy kellékes asztalt. Nincs idő semmire, a szemem sarkából rendre észreveszek egy-egy superman-t vagy épp pókembert, de mintha átcikázna Batman is Csingilinggel vagy Supergirl-lel kézenfogva. Mert, hogy ezek a partyk tematikusak: a legtöbb gyerek jelmezben érkezik, a mai téma: Superhero&Princess. Ha előre tudom, egészen durva terítést és bevásárlást tudtam volna abszolválni. J

Szóval félkor elkezdi a hoppmester a gyerekek fárasztását egy órán keresztül, mi Edittel folytatjuk a terítést, amit meglepő egyetértésben oldunk meg.

A lufik elkezdenek pukkogni, amit tudjátok, hogy nagyon utálok.

Kicsi Matte tesz  magasról arra, hogy ő is ünnepelt (közös partyjuk van Alex-szel), ahogy megérkezik, közli hogy hammozni akaj, és leül asztalfőre, amelyik helyet amúgyis nekik szántunk volna. Szóval oda leül, és egy teljes órán át a páholyból élvezi az előadást, közben falatozgat pókembernek öltözve.

Letelik az egy óra, minden kifáradt és éhes gyerek elkezdi enni a hideg kiskolbászokat, a szendvicseket, felváltva a cupcakkel és a sütikkel. Matte eddigre jól lakik és el kezd futkosni.

Robert egyetlen fő feladatot kap, hogy behozza a tortákat a tüzijátékokkal együtt (amit ugye nem vámoltak el tőlem); ezt is férfiasan megoldja, fordítva teszi le a két gyerek elé (Alex elé kerül a 3 szálas gyertya, és fordítva); este mikor számon kérjük, közli, hogy ő jól indult, de a két gyerek közben helyet cserélt…

Szóval folyik a party (discoval), durrognak a lufit és fújják a hülye trombitákat, és ömlik az asztalon a szörp. De még egyik gyerek sem hányt és senki nem ordít :) tehát nem hiszem, hogy sikeresnek lehet nyilvánítani így egy szülinapi bulit, amin az átlagéletkor nagy jóindulattal sem éri el a 4 éves kort. Nem csináltuk meg a költségvetést erre a partyra, de ahogy Edittel az esti bor fölött számolgattunk, 300 fontig jutottunk, de az mégcsak egy része…

Mindenesetre jól jártunk, mert el kezdtünk összeismerkedni, megittunk egy üveg bort és kaptunk „köszi, hogy segítettél”-ajándékot Alextől. Én mi mást, mint egy gyönyörű szép Cath Kidson-táskát. Mondtam, hogy nagyon szívesen jövőre is. :)

Na szóval mindenki elment fél 6 előtt haza, mi ott álltunk egy csomó maradék sütivel (mondtam én előre), szendviccsel és kb. 4 nagy szák szeméttel. 3 zsák ajándékkal, és két fáradt gyerekkel. Valahogy fölpakoltunk mindent és hazamentünk hulla fáradtan. Annyi ajándék volt, hogy mikor én egy héttel később hazajöttem, még mindig volt kibontatlan ajándék, pedig naponta 3-5 kibontásra került. Kb 26 gyerek volt a buliban, de 50 kapott meghívást. Ja, és azt majdnem elfelejtettem, hogy indulás előtt még kapott minden gyerek „köszi, hogy itt voltál” –típusú party bag-et, ami tele volt csokival. Matte közben kétszer szökött meg a helyszínről, mert már baromira kezdett elege lenni ebből a felhajtásból.

A továbbra is magas hangon beszélő anyukák meglepődtek, hogy mi otthon sütögettünk olyan magyar-módon és nem úgy rendeltük meg a party kajákat.

Sajnos fényképezni nem maradt időm, de most kivételesen egy-két gyerek képet megosztok itt veletek, a hangulatot közel sem adják vissza persze, de ez egy nagy iparág kint. 

Költői kérdésnek szántam Jutka felé, mikor az egyik képeslapból kiesett ajándék helyett a 15 font, hogy pár év múlva ugyan mit adnak egymásnak. Ha szerencséje van, beáll a társaság 10 főre, mert erre a sok helyre vissza is kell menni és vinni ugyanúgy a 15-20 fontos ajándékot, és ha mindkét gyereket meghívják, akkor mindkettőnek kell vinni az ajándékot. Ők még megúszhatják, mert pár évig lehet a közös buli, mivel a két szülinap között csak egy hónap van (Alex márciusi, Matte áprilisi). Van még egy fontos dolog, minden ajándékbontásnál fel kell írni, hogy kitől mi jött, mert aztán meg kell írni a Thank you card-okat. Tisztára, mint az esküvős filmekben. Nem is tudom, hogy nőttem fel ennyi felhajtás nélkül…

Mindent összerakva ez egy egész jó nap volt – és tanulságos.