Anglia – 2. nap. (szombat, április 20.)
Elnézem az időt (már nem tudom, hogy melyik mobilomat
állítottam át helyi időre), így ottani idő szerint 6.15-kor felkelek. Bár Alex
nem sokára úgy is érkezik, mégis furán ténfergek a házban. Jobb híján elindítom
a mosógépet, meg elkezdem kimérni a rakat süteményt, amit reggel fogok megsütni
a szülinapra. Ne horkanjatok fel, Edit szabadnapos, tehát segítségként csinálom
ezeket, ráadásként délután vendégek várhatóak, én meg be akarok menni Londonba,
egyrészt mert szép idő van, másrészt jobbnak látom, ha kicsit fellélegzek és
meglevegőztetem magam az első nap hullámai után.
Alex-szal játszunk még lent, aztán kezd élet költözni a házba.
Jutka elviszi Alexet úszni, Matte otthon marad, én meg megsütöm 3 adagban a
Victoria Sponge-t, és 3 adagban bekeverem és elkezdem sütni a Brownie-t. Van
némi félreértés a liszt és a sütőpor témában, de tökéletesre sikerülnek a
torták. Még mindig alig múlt 10 óra, tehát gyorsan átöltözök és elindulok
London felé. Nagyon fáradt vagyok az elmúlt napok miatt (is), ezért csak
kószálni kezdek Londonban, ezernyi terv volt a fejemben (két hónappal ezelőtt),
majdnem pánik hangulat, hogy cseszem el az időt, amikor végre itt vagyok! J
Ja, és az is hozzátartozik, hogy alulöltöztem és fázom is, ezért bár szép idő
van, muszáj vennem egy vastag pulcsit (jó vétel volt, kellett egész nap), még
úgy mindenek előtt.
A BigBen-nél és a Temzét bámulva mégis kezdek magamhoz térni
(de a turista érzés nem kap el, inkább az otthonérzésem van meg, ezért nehezen
kezdek el fényképezni is – érdekes nagyon; ja és még találkozom egy legnybúcsús
csapattal is, megfogjátok találni, hogy melyik az a kép!)
Sétálgatok tovább és irányba teszem magam, hogy a St James
Parknál kezdjek. Ez fix terv volt, mert tavaly egy hathetes eső miatt kimaradt
a tavaszi London arca, ezért ezt nagyon szerettem volna. Közben rájövök, hgoy
nem ittam még aznap kávét, ezért megebédelek a parkban (hotdog, kávé és csokis
muffin).
Innentől kezdve elkap a virágok bódító látványa és leigázom
a parkokat, nem is bírom összeszámolni, hogy hány km-t tehettem meg. Csak úgy
nagyjából sorrendben az útvonal: Elindultam a St James Parkból, onnan érintve a
Hyde Parkot és a Green Parkot, egészen a Kensington Parkig jutottam és nyilván
a Kensington Palace-t is újra megnéztem, Middletonékkal megint nem sikerült
találkozni. Most kivételesen (korábban többször sem sikerült) megtalálom a
Diana emlékművet (csalódás), és keresem Pán Péter szobrát is, de mindig csak a
feliratba botlok – később arra jutok, hogy talán Wendyvel röpdös valahol, vagy
szegelik az árnyékát, vagy akárhogy is, valahova elment, ezért nincs ott a
parkban (logikus, nem?).
Jól el vagyok fáradva délutánra, de veszek még egy isteni
fagyit is a parkban és lesem a hattyúkat, a szerelmeseket, a turistákat, a
rosszalkodó gyerekeket, meg úgy mindenkit. Figyelem az embereket, hogy milyenek
és mit csinálnak. A hűvös, de szép időben elég vegyes a megjelenés is, csizmás
és papucsos emberek jól megférnek egymás mellett, még egy fekete alsóban napozó
pacákot is látok (erről nincs fénykép J ), alig hiszek a
szememnek, még vissza is fordulok, hogy jól láttam-e? Ejj Berni! J
Nem akarok otthon a vendégekbe botlani, és egyébként is már
jól belejöttem a városnézésbe, és ekkor már az Oxford street-en járok! J
Na ná, hogy nem készülök még haza, ekkor már van egy új farmerom meg pizsim,
utóbbi a Primarkból. Kezd esteledni (sötétedni), és bízom benne, hogy végre
most megcsinálom a kivilágított Londonos képeimet, legalábbis a nagy harangost,
mert ez annak idején sosem jött össze. Szóval megvannak a képek, a masina kezd
lemerülni, tehát ideje irányt vennem, majdnem fél 11 van, mire hazaérek. Ma már
hamar elalszom, a másnapot egyelőre még el sem tudom képzelni…