Könnyes búcsú

Ahogy pár hete írtam egyik posztomban ("Múlt pénteken történt" című), a Római parti telep leépítése megkezdődött. Azóta gondolkoztam egy kis búcsúztatón, hogy a hírt megtudtam. Múlt héten aztán Andrást elkaptam a buszon hazafelé és mondtam, hogy hát szerintem egy ilyen jó lenne. És mondta, hogy hát örül, hogy így gondolom, mert ma lesznek utolsó nap, és hogy nem tudok-e otthon maradni. Mondtam, hogy az nehéz eset, de biztosan tudok később menni-jönni.

Így is történt. Szeretett Péter bátyámnak csomagoltam egy üveg bort, Böbe néninek egy kis cserepes virágot, meg írtam mindkettejüknek pár kedves sort. 

Meg tegnap este még megsütöttem az egyik kedvenc cupcake-emet. /Attól kedvenc, hogy hamar megvan, isteni finom és Alex imádta enni is és diszítgetni is; Matte szintúgy, neki olyankor még a szempillája is mázas volt./

És 8 után lementem a kis társalgóba, jött András és Andrásné és már ott voltak a kis öregek. Könnyes szemek, nehéz szívek, lassan jövő mondatok. Kicsit összeültünk, csipegettünk, ittunk a jó egészségre és arra, hogy hogy valahogy mindig van - de nélkülük az már nagyon más lesz...

/És a múltkori poszt óta már az is kiderült, hogy a munkájuknak úgy vetettek véget, hogy egy péntek délelőtt egy kézbesítő félével kiküldték a papírt, hogy írják alá - mert egy órán belül a papírnak vissza kell érkeznie. - Azt hiszem, hogy ez a legbántóbb és legsértőbb az egészben./