TV és a Kamarás

Szeretek tévézni, ezt sosem tagadtam sehol. Ebbe a bugyutaságtól kezdve a normális(abb) műsorok is beletartoznak, eléggé mindenevő vagyok egy (durvasági) határig.

Most éppen a Borvacsora megy a háttérben, amit eléggé szeretek. Mert érdekes. Olyan dolgokat hallok-látok így, amiről máshol nem olvasnék, vagy nem gondolnék rá. És a 'kocsmakultúrám' a nullával sem egyenlő, ezt többen tanúsítják - így még tán kulturálódom is, hátha valami ragad rám. :) Mert tessék meghallgatni egy borászt, amikor előadja egy bor jellemzőit... na az művészet, de tényleg!

Mert vagyok olyan "igénytelen", hogy nekem mindegy, hogy pl. a vörösbor épp milyen pohárban van, ahogy például a pálinkát is meg tudom inni a kockás 3 decis bögréből - nem a mennyiségen van a lényeg... :) de folytathatnám... :)

A mai vendégek között van Kamarás Iván, akit alig ismertem föl, olyan szimpla módon - nulla macsósan ül ott (bár egyre nő az arca ahogy halad a műsor). Ilyenkor fölrémlik, hogy mennyi mindent összeolvastam már róla, hogy éppen kivel, kitől, ki után - stb., és innen beugrott róla/vele még egy élmény. :) 

Évekkel ezelőtt amikor annyira illett (volna) odáig lenni érte, éppen a Vígszínházban voltunk nyílt napon. Azt hiszem az volt az első olyan, amin ott voltam. Kóvájogtunk mindenfelé és ámuldoztunk, hogy itt egy nagy öreg, amott egy másik, és nézd, ott is van süti (színészek sütnek és hoznak sütit, amit meg lehet venni és az jótékonysági célra megy), meg stb... - amikor egy amúgy jegyszedős néni azt mondja elhaló hangon és tágra nyílt szemmel áhítattal: "... ott majd nemsokára Kamarás művész úrtól lehet aláírást kérni..." - Összenéztünk és tudom az volt bennem: ... és ki nem ...ja le? :)) Azóta sem nagyon bírom, még várat magára (vagy nem) a nagy pillanat, amikor huhogok neki a tapsrendnél :)