Séta

hm... Márainak mindig igaza van... :) mindjárt összeszedem az ancugot és megyek és átadom magam a hónak a parkban (aztán hozom a képeket)
Kb 10 cm esett reggelre. Nem húztam össze a függönyt éjszaka, hogy bejöjjön a szobába  hó igazi fénye és olyan szép volt... Többször megébredtem és ki-kipislogtam a takaró alól (az ágy az ablak előtt-alatt van), hogy itt van-e még :)

Több nem várható, de nem elégedetlenkedem, erre vágytam, megkaptam, megköszönöm ... :)



Ne siess mindig – legalább néha sétálj! Márai gondolata a sétáról

“A séta az élet leg­em­be­ribb élet­üte­mét fejezi ki. Aki sétál, nem akar eljutni sehová, mert ha cél­zat­tal és úti cél­lal ered útnak, már nem sétál, csak köz­le­ke­dik. A sétáló útköz­ben, min­den pil­la­nat­ban, meg­ér­ke­zett a séta cél­já­hoz, mely soha nem egy ház vagy fatörzs, vagy szép kilá­tás, csak éppen ez a levegős és köz­vet­len érint­ke­zés a világgal.

Egy ember, aki las­san elve­gyül a táj­jal, része lesz egy erdő­nek vagy mező­nek, üte­me­sen átadja magát a ter­mé­szet nagy dísz­le­tei között az örök való­ság­nak, az időt­len világi tér­nek, min­den pil­la­nat­ban úgy érzi, haza­tért séta köz­ben. A séta a tel­jes magány. Egy szo­bá­ban köny­vek és tár­gyak van­nak körü­löt­ted, melyek éle­ted fel­ada­ta­ira és köte­les­sé­ge­ire figyel­mez­tet­nek, a mun­kára vagy a hiva­tásra. Aki sétál, meg­sza­ba­dult mun­ká­já­tól, egye­dül van a világ­gal, lel­két és tes­tét átadja az ősi ele­mek­nek. Gon­dold meg, hogy a föl­dön jársz és csil­la­gok alatt sétál­hatsz. Nagy­szerű dolog ez.”
Márai Sán­dor: Füves könyv — Arról, hogy sokat kell sétálni