hm... :)

“Egy épít­ke­zé­sen, ami­kor meg­szó­lalt a jelző­duda, a mun­ká­sok egy kupacba lete­le­ped­tek, hogy meg­ebé­del­je­nek. Sam min­den alka­lom­mal kinyi­totta az étel­hor­dó­ját és panasz­kodni kezdett.

- Hogy a ménkű verje meg! Ez nem lehet igaz, már megint mogyoróvajas-lekváros kenyér. Utá­lom a mogyoróvajas-lekváros kenyeret!

Sam min­den nap sirán­ko­zott a szend­vi­cse miatt. Tel­tek a hetek, és a többi mun­kást már kezdte ide­ge­sí­teni ez a nya­fo­gás. Végül az egyik társa így szólt:

- Az ég sze­rel­mére, Sam! Ha utá­lod a mogyo­ró­va­jat és a lek­várt, miért nem mon­dod meg az asszony­nak, hogy valami mást készítsen?

- Milyen asszony­nak? – felelte Sam. – Nincs fele­sé­gem, magam készí­tem a szendvicseimet.”

Mind­annyian magunk­nak készít­jük a szend­vi­cse­in­ket ebben az életben.”

(Dan Mill­man – A békés har­cos útja)