Útinapló - 1.

2011. december 21.

6,30 – ébredés erőszakos hang hatására. Ismét nagyon kevés idő telt el alvással, mert a bepakolás késő estig elhúzódott. Gyerekek gyors összekészítése a bankos bölcsibe, persze most minden csimóta mélyen alszik. 7 után valahogy összeszedjük őket, R elviszi a bagázst az állomásra. Közben megbeszéljük, hogy engem 9-kor elvisz Bromleyba az állomásra, ami kb fél órás időspórolást jelent nekem, a cipekedésről már nem is beszélve J Igazi szürke, téli reggelre ébredünk (ilyenre kevésre emlékszem amúgy). Reggel R eszembe juttatja a „time to go home” dalocskát, aminek a dallama nem megy ki a fejemből aztán egész nap – na nem mert R annyira jól énekelte, hanem mert ezt a dalt nagyon szeretem, Matthew játszójában az éneklős blokknak ez szokott a vége lenni, és nagyon megszerettem, olyan kis meghitt gyerekdalocska.

Kb egy órám marad még gyorsan összevakarni valahogy a reggeli rumlit, bőröndöt lezárni, felöltözni, reggelizni, stb.

9,00 – elindulunk Bromleyba, kb 15 perc az egész. Otthon a lépcsőn R arca furcsán rándult, itt már kezd gyanús lenni, hogy talán túl nehéz a bőrönd…. (?) Eszembe sem jutott lemérni, hiszen tudtam, hogy olyan nagyon nehéz dolog viszonylag kevés van benne. Miután az állomáson a huszonlépcsőn lecipeli a bőröndöt, újabb aggódás fog el, lehet, hogy tényleg nehéz?! Próbálok visszaemlékezni a szeptemberi cigölésre, az akkori táska 18 kg volt és alig bírtam el, ehhez képest ezt szinte könnyedén…

1 perc várakozás után meg is jön a vonat.

9,40 – Victoria pályaudvar, innen kell mennem egy megállót metroval, hogy aztán meglegyen az a metro, ami elvisz egészen a reptérig. Még mindig nehezen fogom föl, hogy ma már magyarföldön leszek a régi cuccaim egy része között. Az elmúlt 3 hónapban elég jól megszoktam, hogy a régi életem egy része és a cuccaim 4 helyen vannak elzsákolva, néhány szerencsés cucc viszonylag megúszta, ők a szekrényben laknak, a legtöbbre már nem is emlékszem. Szerintem amikor majd egyszer újra minden egy helyen lesz, tiszta rácsodálkozás lesz, mintha egy rakat új cuccom lenne majd hirtelen. J Eszembe jut a Szívekszállodájából egy rész, amikor Rory és Lorelei megérkeznek az európai stoppos útjukról és Rory megöleli a szekrényben lógó ruháit – hogy milyen régen látta őket J

Szóval metro – sajnos már a Victorián is van kb 10 lépcső, de az még rendben van. Green Parknál kicsit rosszabb a helyzet, a fél távot sikerül megoldani lifttel, de óhjaj, egyszercsak egy lépcső tetejéhez érek, arrafelé a lift le van zárva. Ez egy mély lépcső volt, vagy huszonsok, ha nem több lépcsőfokkal és a meredekebb fajta. Félhangosan fohászkodok a lépcsőtetején a bőröndömmel (Úristen, én itt le nem megyek), amikor egyszercsak egy pasas megáll mellettem, mormol valamit, megfogja a bőröndöt, és lekocog vele, mintha üres lenne J Ma újabb jelét kaptam, hogy Gondviselés igenis VAN! J Azt hiszem jelen pillanatban a pókerarcom sehol nem volt – helyette a kétségbeesést kifejeztem J

No, innentől tulajdonképpen mi gond lehet, jó irányba szállok a metrora, még hely is van az Óriásnak, két megálló után már én is ülök – innentől számítva kb 40 percet – kész pihenés :)

11,00 – Heatrow 3. terminál.

Kereken 55 perccel korábban sikerült megérkezni, mint ahogy a csomagfelvétel megkezdődik, a bőrönd már egyre nehezebbnek tűnik. Útközben eljutottam arra a pontra, amikor nem bírom hozni, csak tolom magam előtt a Drágát J

Nos, mivel a reptérnek ezen a részén sok mindent nem lehet csinálni, sétába kezdünk ketten, én és Ő. Megtalálom a Klot egy emelettel feljebb, közben látom, hogy azért gondolnak itt az emberre, hóemberes fánk és kávé… hm… Bernike csüccs és átéljük a fánk és a kávé mindenét.

11.53 – visszagurulunk a csomagfelvételhez, gondolom mire a sorban előbbre jutok, lesz 55. Kb fél perc múlva máris kiállhatok a sorból, mert bizony a koffer a megengedett súly fölött van, a maximális 23 kg helyett 27,8. Anyám, hát ez azért volt olyan dög nehéz!!! J) Kedves, jóképű angol emberrel megbeszélem, hogy én come back és valahogy addig a 4 kg-ot kiszedem, vagy kidobom J

Heatrow reptér kellős közepén bőröndöt szétnyitni, a nehéznek tűnő dolgokat átpakolni a hátizsákba, ami talán az elmúlt 31 év alatt most először nem volt fullra megtömve – na de most… Gubbasztom a koffer felett és nem hiszem el, hogy mit csinálok. Miután megtelik a hátizsák és minden nehezet átpakoltam, - már ami nem folyik…., visszagurulunk a sorba…. Erős koncentráció és szuggerálás a mérlegre: 22,7-nél megáll! J) 30 dkg-t még visszatehettem volna J) Na, megkönnyebbülés és megszakadás a hátizsák alatt, de elindulok kidobni az ásványvízet és útlevelet, kézi poggyászt ellenőriztetni.

Kb 12, 05 – besipolok a kapuban (életemben most először). Kikapnak a sorból, vegyem le a cipőt. Leveszem. Megmotoznak, átvilágítanak, fölállítanak valahova, de csak nem találnak rajtam – bennem semmit. Cipőt is átvilágítják, de az is üres, főleg nincs vagyok benne J Áh, de ekkor látom, hogy valami nem oké a hátizsákkal, őt is kivették a sorból, Bíborka átment a drága a rendszeren, ő rendben van, de mindenki más gyanússá vált…ejhaj. Kedves barna szemű emberke megkérdezi szép angolsággal, az enyém –e a lila hátizsák. Gondolom magamban, még mondhatok mást – ha nem lenne benne annyi jó cucc (3 telefon, fényképező, pénz, mp3, ajándékok, angol finomságok, kedvenc kézkrém, stb ja és egy vadiúj labello) Ajjaj, az előttem lévő csaj hosszan pakolászik vissza a saját táskájába, ezért nincs hely engem szétszedni, így megkér a kedves barnaszemű, hogy kövessem. Jézus, hova megyünk?! Rögtön eszembe jutott az összes ilyen elzárós film (Bridget Jones, Bangkok Hilton, de még a Terminál is). Na, megállunk, hoz valami fura matató cuccot és már simizi a hátizsákot megint. Majd azt mondja nyissam ki (5 rekesze van ennek a zsákomnak). Kinyitom, óh gondolom ez hamar meglesz. Hm… de elkezd belőle kipakolni mindent. Kedvenc kézkrémemet ami bőven a méretlimit alatt van, lezacskózza és elviszi átvilágítani. De itt nincs vége, sorra kerül elő a Christmas Puding, a Mince pie alapanyag, az ajándékok, a technikai cuccok, stb… Kb 10 percet vizsgálnak még mindent, közben kiderül, hogy nem az a gond, hogy túl sok telefon meg technikai kütyü van a zsákban, hanem bizony a mince pia alapanyag – amit nagyon sajnáltam volna otthagyni. Mondja szomorúan, hogy ez not ok. … kérdem szomorú szemmel, hogy akkor dobjam-e a szemétbe? – és most jön a meglepő, legyint és azt mondja menjek, de segítsen- e visszapakolni. Óh, mondom nem, nem megoldom, thank you és merry christmas J Ezen szerintem ő is meglepődött, mert mindenki más idegbetegeskedett ott a környéken, hogy minek kell kipakolni én meg boldogan, hogy az alapanyag és én megúsztuk, boldog karácsonyt kívánok. J

A kis kaland után kb 20 perc maradt a kapu nyitásig, meg hogy a dutyi shop-ban minden finomat magamra fújjak, a kínálgatós csokikból egyek és óh, egy mosolygós lányka baileys-szel kínál – hát persze, hogy kérek – thank you and merry christmas. J Közben egyfolytában kolompolás hallok – óh, csak nem a télapó?! Hát de!!!! és integet én meg vissza. De van két manója is (az egyik még nagyon is helyes volt) és énekelnek és kekszet kínálgatnak a gyerekeknek – na, ezt már nem próbáltam ki J 

Gyors szimatolás az Igazábólszerelem-féle feelingbe: ... :)

Még végigrohantam a Harrods-on, nem is bírtam kijönni üres kézzel, és elmentem a kapuhoz, hogy ennyi akció után, nehogy megint a last call-ra érjek oda.

A második busszal ki is jutok, megkeresem a helyemet (J tegnap bechekkolt az ablakhoz), óh, és látom egy Matt korú kislány lesz az útitárs a szüleivel együtt. Csak remélni merem, hogy ő kevésbé aktív egy repülőút alatt, mint Matt J Az út felénél viszont valahova eltűnnek a gép hátuljában – lehet, hogy zavartam őket, hogy csendben olvastam és közben fényképeztem? J

Lipcse környékén tán valami hófelhőben járhattunk, de jót rázkódtunk.

17,20 – idő előtti landolás Budapesten, és nem akarom elhinni, hogy tényleg egy havas, hófehér repülőtér vár, amire annyira vágytam J)

Valamikor 18,00 után – megérkezés Erzsébetre, aztán vacsi, borocska, mese,mese,mese - ruha simi a szekrényben.... :)

21,00 – bőrönd kipakolása és ajándékválogatás, hogy az első kör holnap szállítható legyen, de se elég cellux, se erő, se ajándékkötőző – hát idén nem a legszebben csomagolt ajándékokat kapja senki…

23,30 – napi élmények blogba rögzítése

00,13 – ez van most, aludni kellene, mert 6-kor kelni kell, hogy odaérjek időre a wellness-órákra J