Zsófia nővér
Pár hete hallottam, hogy drága Zsófia nővér elment, hazament...
Azóta akartam előszedni róla ezt a fenti képet és néhány emléket, de valamit még pótolni fogok, mert személyes hívogatóm van tőle, csak az Bögötén van.
A mentálos éveim elején, 2001 nyarán találkoztam vele Érden, a Ciszterci Nővérek Regina Mundi Apátságában. Minden pillanatért hálás vagyok, amit vele vagy körülötte tölthettem. Mosolyában nagyon emlékeztetett a Mamámra, a mai napig. De valahogy az egész Nővér Olyan volt. (Remélem, hogy már összefutottak odafönt...) Olyan nagyon IGAZI.
Első pillanatban bele szerettem. Valahogy nem volt tipikus apácás, közben meg nagyon is olyan volt. Huncut volt, cuki volt, szigorú volt. Édes, kicsi, picit csoszogós volt. Óriási kulcs csomóval járt és mindenhol ott volt, mindenről tudott. Mindenkihez volt egy szava egy gondolata, de másnem egy mosolya. Bernikémnek hívott, semmi másra nem emlékszem, hogy hívott volna vagy enélkül szólt volna hozzám. (Rajta kívül még egy ember hív így vagy hívott valaha is világ életemben.)
Intenzív heteket tartottunk ott, a hallgatók vasárnap délután beköltöztek és szombat délután mentek haza. Intenzív együttlét, intenzív tanulás, elvonulva. Mindig volt egy szervező (pl. én) is, aki csinált ezt-azt munkaidőben, de nekem ez a hely mindig maga volt a szanatórium. Persze, valamennyit dolgoztam, meg intézkedtem, szervezkedtem, stb. de a legjobb napjaim voltak. Csodás, csendes elvonulás. Főleg akkor még internet nélkül... később már mobilnet, nyomtató, laptop, minden marhaság kint volt velünk, egy kis iroda, de az első években ez tényleg igazi elvonulás volt. Akkor messziről beleláthattam egy monostor működésébe, az apácák életébe. Akkor legalábbis azt gondoltam, de ma már látom, hogy mennyire zöldfülű voltam, mennyi lehetőséget nem használtam ott ki, mennyi kérdést nem tettem fel vagy ennek a cukiZsófiának, vagy Michaélának, Ágnes nővérnek...
Először tanulmányisként, majd később gazdaságisként rengeteget egyeztettem vele, dátumokról, pénzekről, elhelyezésekről, stb... édes volt, mindig nagyon várt, dehát nem tudtam annyit menni, mint szerettem volna (ráadásul a dombnak fel, hegymenetben negyed óra volt pakkokkal együtt a nyári melegben vasárnap délutánonként) :) ...
Megszokott beszélgetés volt közöttünk:- Bernikém, mikor jössz?
- Ah, Zsófia nővér, sajnos nem tudok, dolgoznom kell...
- A nagyság átka, ugye ... :) Hát, csunyulj meg, ha nem jössz. :)) -- nekem ez mindig olyan volt, mint egy áldás, a legszentebb és A legszebb, legszeretetteljesebb, amit csak mondani tudott nekem valaki. A nagyság átka kifejezést tőle tanultam, használom is. Nem tudok még egy helyet, az otthoniakat se, ahol engem ennyire vártak volna, ennyi szeretettel és elfogadással, csendben, szeretettel... Éles képeim vannak minden szegletéről a helynek.
Hosszú évek teltek el, közben pszichodrámára jártam, amelynek volt egy ún. nagy eseménye, az Antiszerepes hétvége. Az egyes csoportok ezt más-más időszakokban helyezik el a folyamatban, az én vezetőim ezt a 250 óra végefelé tették. Rettegtem tőle, hogy vajon mi lesz az én antiszerepem és mit kezdek vele vajon... de az egyik legjobb élményem és megélésem lett és ez annak volt köszönhető, hogy a helyszín nem volt más, mint a Ciszterci nővérek vendégháza. Itt is fontos az elvonulás, az összezártság, egy ottalvós éjszakával és kétnapnyi intenzív belső munka. Én ezt a nekem legfészekmelegebb helyen, náluk élhettem meg.
Drága Zsófia nővér, nyugodjon békében és járjon értem közben odafönt... Most már elárulom, ott szerettem volna esküdni, keresztelni is a gyerekeimet, és ha ebben az életben lánykám lett volna, azért lett volna Zsófia, mert...
sr. M. Zsófia (Bata Irén), 1930-2026
Bata Irén 1930. május 1-én született Bácskában, Magyarkanizsán. Elemi osztályait szerb iskolában végezte, majd a közelben lévő Kalocsai Iskolanővérek által fenntartott polgári iskolában tanult. 14 évesen azzal a szilárd elhatározással állt elő, hogy ő iskolanővér akar lenni. Így szülei aggodalma ellenére, de a beleegyezésükkel a Kalocsai Iskolanővérek anyaházába ment Kalocsára továbbtanulni, majd novícia lett. Nemsokára az országhatárokat lezárták, s ő 14 évig nem láthatta szüleit. Így a szerzetesrendek feloszlatásakor egyik budafoki rendtársa, Horpácsi Erzsébet és annak családja fogadta be. Sorsuk összefonódott és együtt keresték tovább, hol és milyen módon tudnának újra szerzeteséletet élni. Ketten együtt jelentkeztek a Ward Mária Hitoktató Képzőbe Budapesten, ahol megismerték Naszályi Emil atyát mint morális tanárt. Tőle illetve a szintén ott tanuló Punk M. Gemma elöljárótól hallottak a titokban élő Regina Mundi közösségéről, ahova mindketten jelentkeztek és 1956-ban fel is vették őket.
1958-ban öltözött be a Ciszterci Rend fehér ruhájába és védőszentjéül Boldog Zsófia ciszterci apátnőt kapta. 1962-ben tett örökfogadalmat. Mély lélekkel igyekezett patrónusának erényeit követni, aki sokszor tartózkodott a templomban az Úr előtt. Ő is naponta többször betért szentségimádásra, akár csak öt percre, de nagyon lelkiismeretesen és szerető buzgalommal igyekezett szívét Isten jelenlétében tartani. Sekrestyés szolgálatát több évtizeden át nagy pontossággal és odaadással végezte és készséges segítője volt az oltárnál szolgáló, idősödő Emil atyának.
Fegyelmezettsége példaadó volt az engedelmességben, a szerzetesi élet szabályiban és feladataiban. Szívesen vállalt áldozatokat, s engedelmeskedett akkor is, ha ez számára egyáltalán nem volt könnyű. Megbízhatósága és lelkiismeretessége révén Gemma apátnő egyre több feladatot bízott rá. A sekrestyés szolgálat mellett a könyvelést, a lelkigyakorlatozó csoportok fogadását, a vendégházak rendben tartását, majd végül mint subpriorissa állt biztos támaszként az elöljáró mellett. Kedvességével és humorával sok vendégnek közvetítette Isten országának örömét, a szerzetesélet szépségét, és hiteles életével tett tanúságot az egészen átadott élet igazi értelméről.
Nagyon szerette és tisztelte alapító Emil atyánkat és Gemma apátnőt s feltétel nélkül adta oda életét a Regina Mundi közösségének szolgálatára. Az elnyomás évei alatt is szeretetből és szabadon őrizte szívében a közösség létének titkát és szó nélkül lemondott mindarról, ami másodlagos volt emellett.
A szent zsolozsma és a hajnali imádság különösen fontos volt számára, egészen mély lelkülettel fogta fel monasztikus létének imádását és közbenjáró szolgálatának felelősségét. Nagyon szerette a zsolozsma kezdő imádságát: „Jöjjetek imádni az Urat!” Lélekben kitárt karokkal hívta az egész világot a minket szerető Teremtő Isten imádására és nagy lelkesedéssel buzdította erre a fiatalokat is. A hajnali óracsörgéskor ezzel a felszólítással kezdte minden napját: „Zsófia! Fel, szolgálatra!” És amint a kerengőbe ért, első útja rögtön a templomba vezetett, ahol Isten előtt meghajolva, szívét kitárva szeretetből újra és újra felajánlotta önmagát: „Itt vagyok Uram a Te szolgálatodra!”
Szelíd türelemmel fogadta el testének lassú gyengülését. Békével és csendes megelégedettséggel viselte az időskor és a betegségek terheit, míg végül 2026. január 24-én éjjel visszaadta életét Teremtőjének.
Fogadja őt jóságos Irgalmába Istenünk és hűséges szeretetét koronázza meg az igazak jutalmával! Deo gratias!
forrás: https://reginamundimonostor.hu/sr-m-zsofia-bata-iren-1930-2026
