a szerelem és a himnusza
Csak megláttam egy megosztott posztot (lásd lentebb) és rengeteg mindent felhozott bennem...
Vári Éva: https://youtu.be/VcM8gfRUwRU?si=8xhpj6jionNSf4wo (a zongoránál a fiatal Silló István)
Piaf: https://youtu.be/jPjRR7LoE5o?si=13Nw-A3x6YMTWYua
2 dolgot tennék hozzá, el nem tudom képzelni, hogy ezt Céline miként bírta megcsinálni....🙏 a másik, hogy az említett előadáson mindig ronccsá bőgtem magam, ha máshol nem, ennél a résznél biztosan...
Érdemes elolvasni az alábbit:
Nyáry Krisztián:
Az olimpiai megnyitónak volt legalább egy olyan pillanata, amely kapcsán nem indult el azonnal vita, hogy kellett-e és így kellett-e: az a néhány perc, amikor Céline Dion az Eiffel torony első emeletén elénekelte a Hymne à l’amour (Himnusz a szerelemről) című sanzont. Nemcsak maga az ének volt felejthetetlen, hanem a pillanat is, amikor a súlyos betegséggel küzdő előadó hosszú évek után visszatért a színpadra. A dalválasztás sem lehetett véletlen. Nemcsak azért, mert a valaha volt legnagyobb francia sanzonénekes, Édith Piaf után több mit hét évtizeddel ezt így elénekelni hallatlan nagy vállalkozás, hanem azért is, mert maga a dal is erősen kapcsolódik a sporthoz.
Piaf 1950-ben írta a Hymne à l’amour szövegét, amelyet legjobb barátnője és állandó alkotótársa, Marguerite Monnot zenésített meg. A dalt Piaf élete szerelme, Marcel Cerdan emlékére írta. Cerdan Franciaország egyik legeredményesebb és legünnepeltebb bokszolója volt. Francia és spanyol eredetű algériai földművescsaládból származott, ő volt az első bokszbajnok, aki Afrikában tanulta az ökölvívást, és onnan emelkedett fel. Középsúlyú Európa-bajnok volt, amikor 1947-ben Amerikában is elkezdte gyűjteni a trófeákat.
Egy New York-i koktélpartin mutatták be az ott koncertező Édith Piafnak. Még aznap meghívta vacsorázni az énekesnőt, aki lelkesen készült a randevúra. Arra gondolt, hogy a menő sportoló biztosan a város egyik legjobb éttermébe fogja vinni, ehelyett egy olcsó bárban találkoztak. „Hát, maga aztán nem megy tönkre anyagilag, ha randira hív valakit” – mondta pikírten Cerdannak, de aztán mégis hajnalig beszélgettek. A bokszoló másnap már a legelőkelőbb New York-i étterembe hívta az énekesnőt, és innentől kezdve nem tudtak kikerülni egymás hatása alól. Bár Cerdan nős volt, 1948-tól szerelmi kapcsolatba keveredtek egymással. Ebben az évben szerezte meg az ökölvívó Amerikában a világbajnoki címet is.
Piafot barátai megpróbálták lebeszélni, hogy egy „verekedő vadállattal” tartson fenn viszonyt, aki minden bizonnyal műveletlen is. Ha ez utóbbi megállapításban volt is igazság, a bokszoló látványosan megváltozott. Addig főként a képregényeket falta, de szerelme kedvéért elkezdett regényeket olvasni, és környezete szerint igazi könyvmollyá vált. Választékosan öltözködött, mind többet nyilatkozott a szegények helyzetéről, jótékonykodni kezdett. A kapcsolatot nem lehetett sokáig titokban tartani. Egy sajtóbeszélgetésen újságírók neki is szegezték a kérdést Cerdannak, aki így válaszolt: „Tudni akarják, hogy szeretem-e Édith Piafot? A válaszom: igen. Tudni akarják, hogy a szeretőm-e? A válaszom: igen. És azért csak a szeretőm, mert nős vagyok. Tessék, mindent elmondtam. Holnap meglátom, hogy úriemberek-e.” Azok voltak. A viszonyról nem jelent meg semmi a sajtóban. Ennek ellenére a bokszoló családja miatt többször próbáltak szaktani, de mindig újrakezdték. Szerelmükről írta Piaf 1949 szeptemberében a Hymne à l'amour első verzióját, amelyben arról beszél, hogy ha kell mindent, hírnevet, pénzt, hazás, sőt, az egész Földet odaadná szerelméért.
Marcel Cerdan 1949. június 16-án Detroitban állt szorítóba, hogy megvédje világbajnoki övét. Ellenfele Jake LaMotta, a „dühöngő bika” volt. A meccs kiegyenlített volt, de Cerdan válla kificamodott, így a 10. menet előtt fel kellett adnia. Mivel két szupersztárról volt szó, azonnal elkezdték szervezni a visszavágót is. A bokszoló mindenképpen látni akarta szerelmét, mielőtt edzőtáborba vonul, majd megvívja a meccset. Piaf ismét New Yorkban koncertezett, Cerdan úgy tervezte, hogy hajóval megy utána. Az énekesnő egy telefonbeszélgetés során rávette, hogy inkább repülővel menjen, úgy több időt tölthetnek együtt.
Cerdan gépe 1949 október 28-án indult el Párizsból. Ekkoriban az interkontinentális repülőgépek megálltak tankolni az Azori-szigeteken. Itt történt, hogy landolás közben a pilóta rosszul mérte fel a magasságot, és a gép egy hegynek csapódott. A fedélzeten utazó mind a 48 ember szörnyet halt, köztük Cerdan is.
Piaf New Yorkban értesült a tragédiáról. Aznap este is koncertje volt. A szervezők azt mondták a teljesen összetört énekesnőnek, hogy megértik, ha lemondja a fellépést. Azt válaszolta, mindenképpen színpadra akar állni. Tökéletes koncertet adott, tomboló sikerrel. A közönség semmit sem vett észre, csak a másnapi újságokból derült ki számukra, miért mondta Piaf az első szám előtt: „Ma este Marcel Cerdannak énekelek. Csak neki”.
Hazatérése után már Párizsban fejezte be szerelme emlékére a Hymne à l’amour szövegét. A dal utolsó három sora így hangzik: "Dans le ciel, plus de problème / Mon amour, crois-tu qu'on s'aime? / Dieu réunit ceux qui s'aiment," (Az égben nincs több probléma. / Szerelmem, szerinted szeretjük egymást? / Isten egyesíti azokat, akik szeretnek.)
A veszteségből Piaf soha nem állt teljesen talpra. Inni kezdett, és innentől élete végéig nem tudott szabadulni az alkoholtól. Nemsokára a morfiumra is rászokott. Bár lettek még párkapcsolatai, önéletrajzi könyvében azt írta, ehhez fogható szerelemben nem volt többé része: „Szerettem Cerdant. Sőt, imádtam, mint egy istent, bármit megtettem volna érte”.
A dal tökéletes választás, ha Párizsról, szerelemről, sportról és kitartásról akarunk mondani valamit – akár egy olimpia előestéjén. Ahogy tökéletes választás volt a sokat szenvedett Céline Dion felkérése is, aki minden bizonnyal pontosan ismeri ezt a történetet.
(Kép: Piaf és Cerdan 1949-ben)
