Embermentes nap
Sokan meglepődnek, amikor azt mondom, hogy időnként (többnyire) kifejezetten szeretek magammal lenni, otthon (itthon) nálam, velem.
Nem tudom, hogy hova tűnt a december eddigi 21 napja, persze millió sok jó dolog történt, sok nehézséggel, irtózatos terheltséggel, feszültségekkel.
De próbálok mindezek közt lavírozni és megkeresni ebben az egészben azt, ami nekem a legjobb. Nagy ügyeskedéssel üresen hagytam a mai napot, ami azt jelenti, hogy igaz, hogy egy csomó dolgot kell csinálnom meg intézni meg agyalni, DE nem megyek ki a lakásból, nem beszélek senkivel és egész nap itthon vagyok - magammal.
Engem erősít az alábbi írás is, 'tudományosan'. :)
„Ahhoz, hogy hosszú távon jól legyünk, nemcsak napi, hanem heti minimumra is szükségünk lehet. Ennek alapja számomra a szerdai szabadnapom, amit elneveztem embermentes napnak. Ezért ha szerdán találkozunk valahol a városban, kérlek, nézd el nekem, ha legföljebb egy kimért biccentéssel tudatom, hogy fölismertelek. Ezen a napon nem vagyok hajlandó jót tenni senkivel, kivéve önmagamat, mert én is számítok. Ebben a törekvésemben nem kisebb tekintély erősített meg, mint Teréz anya. Amikor ugyanis egy forgatócsoport járt a kalkuttai missziójában, azt tapasztalták, hogy hetente egyszer a nővérek egész álló nap csak pihentek, ücsörögtek, imádkoztak, énekelgettek. A riporter provokatívan feltette Teréz anyának a kérdést: ’Ezen a napon nincsenek szegények?’. Mire Teréz anya a következőt válaszolta: ’Ők nem a mi szegényeink’. Ha ugyanis valaki heti hat napon át sokkal több mint nyolc órában másokért dolgozik, akkor a hetedik napon bátran megpihenhet. Nem azért, mert önző, hanem azért, hogy öt év múlva még mindig tudjon segíteni. Amikor a negyven- vagy ötvenévesen infarktusban elhalálozott pap koporsójánál azt mondják, hogy ’az atya mindenkivel törődött’, sejthetjük, hogy ez némi túlzás, mert önmagával valószínűleg nem. A szabadnap és a szabadság a munka része, éppúgy, ahogy a csend a zenéé.” Pál Feri: Ami igazán számít
Nem tudom, hogy hova tűnt a december eddigi 21 napja, persze millió sok jó dolog történt, sok nehézséggel, irtózatos terheltséggel, feszültségekkel.
De próbálok mindezek közt lavírozni és megkeresni ebben az egészben azt, ami nekem a legjobb. Nagy ügyeskedéssel üresen hagytam a mai napot, ami azt jelenti, hogy igaz, hogy egy csomó dolgot kell csinálnom meg intézni meg agyalni, DE nem megyek ki a lakásból, nem beszélek senkivel és egész nap itthon vagyok - magammal.
Engem erősít az alábbi írás is, 'tudományosan'. :)
„Ahhoz, hogy hosszú távon jól legyünk, nemcsak napi, hanem heti minimumra is szükségünk lehet. Ennek alapja számomra a szerdai szabadnapom, amit elneveztem embermentes napnak. Ezért ha szerdán találkozunk valahol a városban, kérlek, nézd el nekem, ha legföljebb egy kimért biccentéssel tudatom, hogy fölismertelek. Ezen a napon nem vagyok hajlandó jót tenni senkivel, kivéve önmagamat, mert én is számítok. Ebben a törekvésemben nem kisebb tekintély erősített meg, mint Teréz anya. Amikor ugyanis egy forgatócsoport járt a kalkuttai missziójában, azt tapasztalták, hogy hetente egyszer a nővérek egész álló nap csak pihentek, ücsörögtek, imádkoztak, énekelgettek. A riporter provokatívan feltette Teréz anyának a kérdést: ’Ezen a napon nincsenek szegények?’. Mire Teréz anya a következőt válaszolta: ’Ők nem a mi szegényeink’. Ha ugyanis valaki heti hat napon át sokkal több mint nyolc órában másokért dolgozik, akkor a hetedik napon bátran megpihenhet. Nem azért, mert önző, hanem azért, hogy öt év múlva még mindig tudjon segíteni. Amikor a negyven- vagy ötvenévesen infarktusban elhalálozott pap koporsójánál azt mondják, hogy ’az atya mindenkivel törődött’, sejthetjük, hogy ez némi túlzás, mert önmagával valószínűleg nem. A szabadnap és a szabadság a munka része, éppúgy, ahogy a csend a zenéé.” Pál Feri: Ami igazán számít