2. nap - kedd

Hogy minél több helyre el tudjunk jutni (viszonylag gazdaságosan), 2 napon London Pass-unk volt, ami nem egy rossz dolog, leszámítva a vele járó frusztrációt, miszerint még kétnapos bérlettel is képtelenség a legjobb helyekre mindre eljutni, mert elég nagy távolságokat kell megtenni, szerencsére bőséges a választék, és a helyi értékek, de nehezít, hogy mindenhova 10-5-ig lehet menni, vagyis 4 körül vannak az utolsó belépések. Nehéz így szabadon jönni menni, mert bár úgy indul(t)unk neki, hogy jöjjön, ami jön, de közben mégis ott feszít, hogy jó lenne akkor már mindenhova eljutni, vagyis minél többre.

A kedd reggelt a Tower-ben kezdtük. Utána jött a híd, és nagy szerencsénk volt, mert ezen a napon háromszor is elkaptuk, amikor felnyitják a hidat! :)

Tower
A Tower több erődített részből álló középkori épületegyüttes a Temze partján, amely az idők során erődítmény, fegyverraktár, királyi palota és főrendű foglyoknak szánt börtön, valamint levéltár és csillagvizsgáló is volt. Az erődben megtekinthetők többek közt a brit koronázási ékszerek - köztük az 530 karátos Afrika csillaga -, megnézhetjük, milyen módszerekkel kínozták és tartották fogva a közép- és kora-újkorban a londoni rabokat és megtekinthetjük a helyet, ahol VIII. Henrik kivégeztette feleségeit és ellenlábasait.
Évszázadok óta legalább hat (jelenleg nyolc) holló lakozik a Towerban. A legenda szerint, ha a hollók elhagyják a Towert, elpusztul a Tower, a monarchia, sőt az egész birodalom. 

Tower Bridge
A Tower Bridge (vagy Tower híd) közúti híd a Temze felett, London északi és déli felét köti össze. Tornyai és a köztük található felnyitható hídszakasz tette különlegessé, napjainkra London szimbólumává vált. 
A képeslapokról jól ismert híd, mely London egyik jelképe, nem is olyan öreg, mint gondolnánk: 1886-94 között épült. Történetéről tudni kell, hogy felépüléséig a London Bridge-től csupán nyugatra álltak hidak, attól keletre nem. A XIX. század elején London keleti része azonban olyan forgalmas lett, hogy tarthatatlanná vált, hogy a gyalogosok, járművek csak több órás késedelemmel jussanak át egyik partról a másikra. 
A londoni városi tanács 1876-ban pályázatot írt ki egy olyan híd terveinek elkészítésére, melynek felépítése nem akadályozná a folyami forgalmat. A pályázatra 50 pályamű érkezett, közötte 1884 októberében a városi építész, Horace Jones és társa, John Wolfe Barry győztes pályázata. 
Nyolc év, öt fővállalkozó és 432 építőmunkás kellett ahhoz, hogy a híd felépüljön. 
A folyómederbe ágyazott két pillér viseli a híd 11 000 tonnás acélvázát, melyre portlandi kőből és granitból épült a híd „ruhája". Két tornya a középkor szokásai szerint házakkal beépített hidakat idéz, vörösesbarna kőtömegükön a fehér ablakkeretek, erkélyek, tornyocskák gótikus jelleget kölcsönöznek a hídnak. 
A híd tulajdonképpen kettős híd: az alsó híd felnyitható, alatta tengerjáró hajók is elférnek. Eközben a gyalogosok a 43 méter magas felső hídsoron is közlekedhetnek. 1894-ben a Tower-híd volt a legnagyobb felnyitható híd a világon. 
Akkor még gőzgépek termelték az emeléshez szükséges energiát, melyet hat masszív hidraulikus akkumulátorban tároltak, hogy a kellő pillanatban rendelkezésre álljon. Bonyolultsága ellenére a híd 86 fokos szögben történő felnyitásához csupán egyetlen percre volt szükség! 
Bár a mai napon hidraulikusan emelkedik a híd, 1976 óta már nem gőzgépek, hanem olaj és elektromosság adnak ehhez energiát. 
A Tower-híd két gótikus kőtornyában kiállítás mutatja be a híd történetét, ahol megtekinthetőek az eredeti gőzgépek és akkumulátorok is, kilátójából pedig csodálatos panoráma nyílik a városra. A kiállítás készítői arra is gondoltak, hogy a kilátóban speciális üvegfal tegye lehetővé a tükröződésmentes fényképfelvételek készítését. 

A Tower után a világháborús csatahajó, a HMS Belfast következett. Ez megint nagyon megrázó volt, újra hálát adtam, amiért nem kellett ekkor még léteznem és csak remélni merem, hogy elkerül egy újabb majd.
A hajóhoz egy közepes terjedelmű cikk, érdemes beleolvasni:
https://utazom.com/anglia/london/latnivalok-londonban/a-hms-belfast

Ezután következett egy régi katedrális és kívülről egy nagyon régi kalóz hajó, majd a Globe színház felé kezdtünk sietni, hogy még bejussunk (hiába volt délután 3 óra, tudtuk, hogy belépős helyre már nem fogunk tudni bemenni.).




Southwark Cathedral
A London-híd tőszomszédságában fekvő Southwark Cathedral London székesegyházai közül a legkisebb, de egyben a legöregebb gótikus templom Londonban. Története nem mondható túl szerencsésnek: ugyan már a normann hódítás idején állt a helyén egy monostor, de az azt követő évszázadokban a templomot hol tűzvész hamvasztotta el (pl. 1212-ben és 1385-ban), hol csak egyszerűen romhalmazzá pusztította a nemtörődömség. 
1890-97 között Sir Arthur Blomfield irányításával nyerte el mai, székesegyházi formáját. Ekkor építették az új, impozáns méretű, oszlopsorokkal, boltívekkel és bordázott mennyezettel díszített főhajót, melyben azonban itt-ott még felbukkannak a múlt emlékei: a déli hajóban láthatod a XIII. századi árkádos falfülkék maradványát, az északi hajóban pedig két norman-korabeli ajtót.
Ördögfej -1469-ben – miután a főhajó teteje beomlott – a tető boltíveit nem kőből, hanem fából faragták újra, s ott, ahol az ívek összefutottak, 150 faragott és festett, kb. 40 cm-es, kerek „gombok” (bosses) fogták őket össze. Ezek közül néhányat kiállítottak: egyik a kicsinyét saját vérével tápláló pelikánt, a krisztusi önfeláldozás szimbólumát, a másik pedig a Júdást épp felfaló, vigyorgó ördögfejet mintáz.
A székesegyház síremlékeit is érdemes megnézned:
Az északi hajóban láthatod II. Richárd és IV. Henrik udvari költőjének, Chaucer barátjának, John Gowernek (?-1408) zöld-vörös-arany színekben pompázó síremlékét. Az első angol költő fekvő alakjának feje három legfontosabb művén nyugszik.
Shakespeare Memorial - A déli hajóban találod a Shakespeare Memorial-t. Shakespeare fekvő, alabástrom figuráját Henry McCarthy faragta 1912-ben. A szobor mögött a XVII. századi London látszik, a Globe, a Winchester Palace és a St. Saviour tornya. Fölötte a Shakespeare-emlékablak, mely a költő műveinek néhány szereplőjét ábrázolja, Christopher Webb munkája 1954-ből.
De megtalálod itt a Globe Színházat újraálmodó és ezzel a déli part kulturális életének új lökést adó Sam Wanamaker, valamint a székesegyház tornyából látható XVII. századi London látképét megfaragó, cseh származású Wenceslas Hollar (1607-1677) vésnök emléktábláját is.
A templom főhajójának végében a Marchioness memorial, a Temzén 1989. augusztus 20-án elsüllyedt sétahajó, a „Márkinő” 51 áldozatának állít emléket.


Golden Hinde -(Aranyszarvas) 
Golden Hinde – a Hét tenger ördögének is nevezett – Sir Francis Drake zászlóshajója volt az 1577 és 1580 közötti földkörüli hajóútján; és egyben az egyetlen hajó, amely – gazdagon megrakva a spanyol hajókról rabolt kincsekkel – visszatért erről az útról. 
80-85 fős legénységgel, 22 ágyúval felszerelt, 37 méter hosszú, 6 méter széles, 300 tonnás vitorlás 386 m2-nyi vitorlafelületének köszönhetően 8 csomós (15km/órás) sebességgel szelte a vizet. Főárboca 27 méter magas. 
Az út komoly anyagi sikerrel zárult mind Anglia, mind a legénység számára. Drake gazdag és híres ember lett, még a hajón lovaggá üttette I. Erzsébet királynő, de a legénység legalacsonyabb rangú tagja is – mai árfolyamon számítva – 1 millió fontnyi fizetséggel térhetett haza! I. Erzsébet rendelkezése értelmében a Golden Hinde lett a világtörténelem első hajómúzeuma. Ennek ellenére – sajnos – az eredeti hajó az 1600-as évek végén megsemmisült. 
Amit ma láthatsz, a hajó pontos, működőképes mása, melyet 1973-ban készítettek Devonban. A hajót Devon grófnője bocsátotta útjára, de a hagyományos pezsgő helyett mézsörrel teli üveggel keresztelve meg a hajót. 
A hajó – mielőtt jelenlegi helyét elfoglalta – körüljárta a világot, összesen 140.000 mérföldet (225.000 km-t) megtéve, ami olyan, mintha több, mint ötször körbehajózta volna a Földet. 
(A hajónak egy másik másolati példánya Devon Brixham nevű kikötőjében látogatható 1963 óta.) 
Szombatonként korhű ruhákba öltözött idegenvezető kalauzol körbe a hajón, érdekes történeteket hallhatsz Drake útjáról, megismerheted a hajó legénységének életét, a XVI. századi fegyvereket és harcmodort. 


Globe színház
A Southwark szó déli partot vagy déli rakodópartot jelent, utalva arra, hogy századunk elején még dokkok sora húzódott erre. 1598-ban a polgármester - valójában I. Erzsébet - parancsára a színészeknek el kellett hagyniuk a bal part színházi negyedét. Ekkor rombolták le az ott álló „The Theatre" faépületét is.
A híres tragikus színész, Richard Burbage, átszállíttatta a színház gerendáit a southwarki oldalra, majd a híd közelében fel is épült az új színház, „The Globe". Kapuja felett volt olvasható a híres shakespeari mondat: „Színház az egész világ". A színházi élet virágzott, előadásaikra lovagjaik kíséretében még álarcos úrhölgyek is eljártak. A színház újjáélesztése az amerikai színész és rendező, Sam Wanamaker (1919-1993) nevéhez fűződik. A Globe újjáépítésének gondolata akkor született meg fejében, amikor 1949-ben, először járva Londonban, hiába kereste Shakespeare színházának nyomát. Bár ötletét a legtöbben megvalósíthatatlannak tartották, ő két évtizeden keresztül dédelgette magában tervét. 1970-ben megalakította a Shakespeare Globe Trust-ot, majd 1993-ban magának a színháznak az újjáépítése is elkezdődött. Igaz Wanamaker a színház újjáépítésének 1997-es befejezését már nem élhette meg, de neve mindörökre fennmaradt az azóta is működő intézménnyel.
Az intézmény jelenleg három intézményt foglal magában:
Magát a Globe Színházat profi színházi társulattal, a Globe Education-t, amely gyermekekkel ismerteti meg Shakespeare műveit, valamint a Shakespeare's Globe Exhibition-t, magát a kiállítást, mely Shakespeare korába repíti vissza a látogatókat, megismertetve őket Shakespeare életével, a korabeli Londonnal és magával az shakespeari színházzal.
Globe Színház kiállítása A kiállítás során olyan érdekes kérdésekre kapunk választ, mint hogy milyen jelmezeket viseltek a shakespeare-i színészek, mit használtak a Shakespeare-i színházban vér helyett, hogy tudott Ariel repülni a színpadon? Megcsodálhatjuk a korabeli hangszereket, sőt egy XVII. századi nyomdagéppel saját Hamlet példányt nyomtathatunk magunknak.

A színház után, ami a vezetést és a kiállítást tekintve kicsit csalódás volt, felmértük, hogy még merre menjünk. A lebegő híd következett, ami már nem lebeg, bár olyan erős volt a szél, hogy mi majdnem alálebegtünk a Temzébe. :)

Millennium Bridge (Milleniumi híd) 
A Millennium Bridge London első gyalogos függőhídja, amely a Southwark Bridge, valamint a Blackfiars Bridge között, a Bankside és a City városrészeket köti össze a Temze felett kecsesen átívelve. Ez az első új építésű híd Londonban a Tower Bridge 1894-es átadását követően. 
A hidat 1998-ban kezdték építeni, átadása 2000 júniusában történt meg, azonban a hidat három nappal megnyitását követően lezárták, mert a 18,2 millió fontba kerülő híd erős imbolygását tapasztalták. A 2000. június 10-i átadást követő napon becslések szerint 90 ezer ember gyalogolt át a hídon. A mérnökök és – nem kevésbé – a hídon áthaladók meglepve tapasztalták, hogy a híd nem várt erős oldalirányú kilengésbe kezdett, így először egy tétova kísérlettel az egyszerre áthaladók számát próbálták korlátozni, majd a harmadik napon a hidat lezárták és csak 2002-ben nyitották meg ismét a nagyközönség előtt. A londoniak azonnal elkeresztelték a hidat, amely a tapasztaltak alapján rászolgált az "Imbolygó híd" (Wobbly Bridge) becenévre. 
A hidat lezárását követően azonnal vizsgálatok sora alá helyezték, majd a módosítások kivitelezését és tesztelését követően 2002-ben ismét megnyitották a nagyközönség előtt. Az 5 millió fontos átépítés során számos oldalirányú lengésgátlót építettek a hídpálya alá. Az átépítést követően többet nem jelentkezett az oldalirányú osszcillálás. 
A zűrös megnyitást és átépítést kísérő felfokozott visszhang elültével manapság a modern London egyik ékköve a Milleniumi híd, amely összeköti a Szent Pál Székesegyházat és a Tate Modern-t, mint a Temze part két kiemelkedő turista látványosságát. 
A Millenniumi híd tájolása révén pont úgy helyezkedik el, hogy észak felé nézve tisztán látható a Szent Pál Székesegyház homlokzata, melyet a híd pillérei öveznek. 
A függőhíd kialakítása olyan, hogy az oldalankénti 4-4 acél tartókábel a 325 méter hosszú híd szintje alá bukik a két Y alakú pillér közötti részen, hogy semmi ne zavarja a híd közepén a Temze parti London panorámájában gyönyörködőket. 
A hídon átkelve a Tate Modern épületébe ütközünk, amelyet egy korábbi erőmű épületében alakítottak ki. Az épület művészi egyszerűsége megragadja az embert, csakúgy, mint Nagy-Britannia legnagyobb modern művészeti kollekciója, amelynek otthont ad. A múzeumban olyan nagyságok műveiben gyönyörködhetünk, mint Dali, Picasso vagy Matisse.

A hídról egyenesen a Szent Pál Székesegyházhoz érkeztünk. Rendes vezetésre már nem volt lehetőség, de azért legalább be tudtunk nézni egy pár percre és örülök, hogy erről sem kellett lemondanunk. Gyönyörű épület, csodálatos ereje van belülről is.

A St Paul's Cathedral 
A St Paul's Cathedral Európa ötödik legnagyobb temploma, mely némileg a római Szt. Péter-székesegyházra emlékeztet. Helyén már évszázadokkal a Wren-féle újjáépítése előtt is katedrális állt. 
A középkori székesegyházról II. Károly udvari festője, a cseh Wenceslaus Hollar készített aprólékos rézkarcot. A székesegyháznak a korabeli Európában – a milánói és a sevillai dóm kivételével – nem akadt párja. Ez a székesegyház ugyanakkor a Nagy tűzvész során teljesen megsemmisült. A székesegyház újjáépítésére Sir Christopher Wren irányítása alatt 1675 és 1710 között került sor. A székesegyház alapja latin kereszt. A Ludgate Hill felőli főbejárata elsősorban hatalmas arányaival, megnyugtató tagoltságával hat ránk. A lépcsősor felett kettesével álló korinthoszi oszlopok tartják a timpanont, melynek domborműve Szt. Pál megtérését ábrázolja – azt a pillanatot, amikor Saulusból Paulus lett. 
A székesegyház északi harangtornyában 1878. óta tizenkét harangból álló harangjáték-szerkezet található, míg a déli, toronyórával díszített harangtoronyban az 1882-ben öntött, 360 mázsás „Great Paul” (Nagy Pál) harang zúg. 
A székesegyház kupolájának átmérője 31 méter, 11 méterrel kevesebb, mint a Szt. Péter-székesegyházé. A kupola 30 méter magasan húzódó, belső körfolyosója az ún. Suttogó-folyosó (Whispering Gallery), mely arra utal, hogy a kupola alatt a korlát egyik felén elsuttogott szó a túloldalon is tisztán érthető. 
Próbáld ki te is! Üljetek egymással szemben a kupolában körbefutó folyosón, fejedet oldalra fordítva, hajolj arcoddal a falhoz és suttogj néhány szót. A 31 méterre, veled szemben ülő is hallani fogja... 
530 lépcső vezet fel a 85 méter magasban található Arany Galériára (Golden Gallery), ahonnan lélegzetelállító londoni panoráma tárul elénk. 
A székesegyház első orgonáját még 1695-ben a híres angol orgonakészítő mester, „Father Smith” (eredeti, német nevén: Bernhard Schmitz) építette. Rendszeresen játszott rajta Handel is: 1759. április 6-án – 8 nappal halála előtt – még eljátszotta itt a Messiást. A jelenlegi orgona 1870-ben épült, Henry Willis műhelyében, de néhány sípja még a Smith atya orgonájából való. 
A déli kórusfolyosó oldalán figyelemre méltó a költő, John Donne fehér márványszobra, mely a székesegyház egyetlen olyan műemléke, amely túlélte az 1666-os Nagy tűzvészt. 
A déli kereszthajóból lépcsőn jutunk le az egész épület alatt végighúzódó, és így Európa legnagyobb kriptájába. A kriptában – számos államférfi szarkofágja mellett – megtaláljuk Wellington márványkoporsóját, Nelson fekete márvány szarkofágját, a festő William Turner, a hídépítő John Rennie, vagy a penicillint feltaláló Alexander Fleming sírköveit. A kripta déli oldalhajójában egy sima fekete márványlapon a székesegyház építőjének, Wrennek neve olvasható, fölötte a latin felirattal: „Lector, si monumentum requiris, circumspice”, azaz „Olvasó, ha emlékművét keresed, nézz körül”... 

Ezután még sétáltunk kicsit, majd jött a London Eye, ahol még mindig tömegek vannak folyamatosan. A 4D-s vetítés nagyon muris volt a végén. :)

London Eye (Millenniumi Kerék) 
A EDF Energy London Eye, azaz a Millenniumi Kerék, a Temze keleti partján, a Westminster és a Hungerford hídak között található. 135 méteres magasságával 2006. májusáig ez volt a világ legmagasabb forgókereke. Tiszta időben akár 40 km-re (Windsorig) is ellátni a tetejéről. 
A London Eye David Marks, Julia Barfield, Malcolm Cook, Mark Sparrowhawk, Steven Chilton és Nic Bailey építészek tervei alapján készült. 
Az óriáskerék külső széléhez rögzített 32 zárt kabin kb. 0,9 km/h sebességgel, kb. 30 perc alatt tesz meg egy kört. A kerék elég lassan forog ahhoz, hogy az emberek be- és ki tudjanak szállni, sőt még arra is jut idő, hogy a biztonsági emberek a kiszállók után ellenőrizzék, semmi gyanús csomag sem maradt a kabinban. A kereket darabokban, a Temzén szállították felállításának helyére, majd összeszerelése után daruval - több órás munkával - emelték az 1700 tonnás monstrumot függőleges pozícióba. A kereket Tony Blair miniszterelnök adta át 1999. december 31-én, de sajnálatos technikai problémák miatt ténylegesen csak 2000. márciusától látogatható. Az óriáskereket a Merlin Entertainments üzemelteti, és jelenleg az EDF Energy szponzorálja. A kerék olyan sikeres, hogy annak ellenére, hogy eredetileg csak öt évre kapott működési engedélyt, később meghagyták állandó túrista látványosságnak. 
Mivel a város "leginkább fényképezett fele" a keréktől nyugatra, illetve északra terül el, ezért ha szép, jól megvilágított, részletgazdag fotókat akarsz csinálni fentről, akkor a délelőtti "felkelő" nap fényét kell kihasználnod. 
2010-ben megnyílt a London Eye 4D-s élmény mozi is, amely a London Eye jegyirodájának hátuljában található és minden London Eye jeggyel ingyenes a belépés. A mozi részeként madártávlatból fedezheted fel Londont és speciális effektek teszik még élvezetesebbé az attrakciót. 

Mivel az este még mindig fiatal volt, mentünk egy kanyart a Picadilly Circus-on, beleszagoltunk a West End pezsgő életébe, láttuk a Trocaderot, a kínai negyedet, stb... Mit mondjak, elég későn érkeztünk haza. :) /De az is lehet, hogy itt nem is kedden voltunk, hanem szerdán, bár már most összefolyik ez, de nincs is jelentősége./

Piccadilly Circus
A Piccadilly Circus, amely London egyik legforgalmasabb és legszínesebb pontja, a West End központja. A körtérbe öt nyüzsgő út fut be és a tér mára London egyik jelképévé vált, a híres neonreklámjaival és Erósz-szobrával. 
A tér közepén álló szobor eredetileg a keresztény jótékonyság angyalát akarta ábrázolni és Shaftesbury lordjának állított emléket 1892-ben. Később átkeresztelték Erószra, a görög mitológia szerelemistenének. Az alumíniumból készített szobor (amely ebben az időben ritkaságszába menő anyag volt) egy bronz szökőkút felett emelkedik íjjal és nyíllal a kezében. 
A Piccadilly északi sarkán álló épületek homlokzatán láthatóak a fényes neonreklámok, közte a klasszikussá vált Coca-Cola reklám. A fényreklámokat az 1900-as évek elején helyezték ki, abban az időben a tér többi épületén is voltak kivilágított hirdetések. 
A környék John Nash által tervezett arculata sokat változott az elmúlt két évszázad során: az eredeti házsorokat lebontották, az épületeket átépítették, így nyerte el a körtér mai képét. Híres épülete a Criterion Theatre a tér déli oldalán (színház, amely 1874 óta működik) és az 1885-ben épített London Pavilion az észak-keleti oldalon, amely ma bevásárlóközpont. 
A Piccadilly Circus a város legmozgalmasabb szórakozónegyedének, a sokarcú Soho-nak a bejárata, ahol éttermek, klubok, kocsmák (pub), mozik és színházak sokasága várja a vendégeket. 

A 2. nap képeit itt találjátok: