Ajándék

Tegnap épp el akartam mesélni valamit, csak aztán már nem volt erőm tovább blogolni, de este teljesebbé vált a történet, úgyhogy most már muszáj elmesélni.

Azt tudjuk, én sem tagadom soha, hogy akármilyen édes-cuki egy mucika, időnként azért az embert (engem) erősen próbára teszi, de nagyon. A türelemkészletem határai erősen feszegetve vannak olykor. És mindegy, hogy kicsi vagy kisebb a gyerek, alkalmasint mind megbuggyan, ha csak kis időre is, de megbuggyan. Nincs mit szépíteni. :)

Ilyenkor jön a papolás, vagy ha kell valaminek az elkobzása, letiltása, vagy csak a szemöldökráncolás. Mikor hogy, és attól is függ, aznap már hányadik meccset nézzük-játszuk.

Aztán persze jön az ellenoldal, a bújás, a puszika, a masszírka, a nanny olvasztása. Erre ezernyi eszközük van. Ez is tény. :)

Valahogy ez lehetett a folyamat egyik reggel iskolába menet, amikor a legkisebb egyszercsak azt mondja ( a pontos angol-magyar szórendre nem is emlékszem pontosan, de azt hiszem így hangzott):

- Berni, amikor én nagy leszek, veszek neked egy 'pink rebel nurf gun'-t. /ez egy puska/

- Úh, édes vagy, de tudod, hogy a puskát nem annyira szeretem...

- De ez pink lesz.

- Úha...

- ... Vagy akarsz inkább egy dress-od /ruhát/?

- Akarok, sokkal inkább akarok egy ruhát... :))

Szóval ez eszembe jutott tegnap és jött hozzá még adalék. Az egy dolog, hogy napközben a kicsi szülinapos megdicsért és közben kiharapott egy részt a bal orcámból, hogy milyen jó dekoráló vagyok (néhány lufi és egy két felirat elhelyezése itt-ott a lakásban, egészen kismértékben), de este megköszönte (némi súgás után), hogy megcsináltam a party-ját. :) És közben újabb darabot harapott ki belőlem.

/nem volt nagy őrület, két anyuka jött a gyerekével, de ők átlag szombaton is ide szoktak esni, de azért jól esett és még szép is/

/nem tudom mennyire látszik, de ez egy nagyon szép ing onnan, ahova már nagyon szerettem volna bemenni, ha jobb állásom lenne =ha jobban keresnék/