Párizs- 2. nap




2. nap
június 30. (szombat)


7-kor kelünk, megreggelizünk, megpróbáljuk összerakni, hogy mi mindennek kell(ene) beleférnie a napba, és indulás előtt még igyekszünk „tankolni” a boltban. Ami csak 9-kor nyit – igen, szombat van! Előtte már állnak a népek. Próbálunk rájönni, hogy mi lehet a nyitvatartási idő, de olyat nem találunk (és nemcsak itt nem); mígnem egy plakátból és némi sms-es segítséggel rájövünk, hogy szombaton bár 10-ig vannak nyitva – meg máshol olvasta Hajni korábban, hogy vasárnap meg az ilyen boltok nem nyitnak ki. Magyarul, este tízig még kell tankolni úgy, hogy hétfőre is jusson.

Az első utunk a Montparnasse-toronyhoz visz. Újabb – szószerint – szédületes élmény következik:
(a tetejét látva eszembe jutott a kb. harmad ekkora Nagyvárad téri szépségesnek nem mondható épület, amihez az egyik professzor külső liftet szeretne, mert jó kis turista-célpont lehetne – szerinte. Szerintem meg még mindig a vár ehhez a legjobb és legszebb környezet.)
Montparnasse-torony:

„A 210 méter magas, 1969-1972 között épített felhőkarcoló Franciaország legmagasabb felhőkarcolójának számít (egyelőre, a jövőben valószínúleg a La Défense negyedben épített több felhőkarcoló, köztük a 307 méter magasra tervezett Tour Generali túl fogja szárnyalni, amely az EU legmagasabb felhőkarcolója lesz). Az igazi attrakció egyáltalán nem a felhőkarcoló, ami csúnya (a Virtual Tourist szavazásán a világ második legrondább épületének választották), és egyáltalán nem illik bele Párizs belvárosának látképébe. A tornyot nem megnézni érdemes, hanem, Európa leggyorsabb liftjén, felmenni a tetejére. A lift kevesebb, mint 40 másodperc alatt ér fel az 56. szintre, ahol fedett kilátó van, étteremmel, míg az 59. emeleten a szabadtéri kilátás tárul a szemünk elé, mindkét szinten 360 fokos panoráma csodálható. Talán Párizs legszebb látványa élvezhető innen, de mindenképp megközelíti az élményt amelyet az Eiffel-torony "megmászása" nyújt. Ennek egyik oka, hogy innen látható az Eiffel-torony is, így a Montparnasse-toronyból Párizs legromantikusabb, legszebb látványa tárul elénk. Az Eiffel-toronnyal ellentétben, itt hosszú sorokat sem kell kivárni a feljutáshoz. Érdemes napnyugta környékén felmenni, így nappali fényben, és kivilágítva is látható a fények városára irányuló lélegzetelállító kilátás, valamint megcsodálható a világ egyik legszebb naplementéje.”


Nos, mi nem este mentünk, hanem délelőtt, és a lift az tényleg nagyon gyors. Ötletes módon a liften belül van számláló is, ami mutatja, hogy hol járunk időben-emeletben. Lásd a képeken.


Ezután kedvet kapva a magassághoz is – főleg mivel tiszta idő volt -, a Diadalívhez mentünk és felmásztunk, igen, gyalog felmentünk a tetejébe, ami nem volt kevés… Itt van még egy jópofa dolog, webkamera segítségével föntről látni (belülről), hogy lent milyen kicsit az emberek… mi is kipróbáltuk, aki az idetartozó képen felismeri Hajnit, annak gratulálok.
Itt van az is, hogy már megint telik a zsebem, a japán-vietnámi-kínai-koreai akármilyen néppel, mert ezekből megint rengeteg van, nem beszélve az undorítóan modern és tetszetős fényképezős masináikról… Savanyú a cukor, na…

Diadalív / Arc de Triomphe:
„A Charles de Gauelle közepén áll Párizs legismertebb diadalíve. A napóleoni háborúk alatt elesett franciáknak állít emléket ez a híres látványosság, és itt található az ismeretlen katona sírja is. Az 51 méter magas, és 45 méter széles diadalív a világ 2. legnagyobb, és Európa legnagyobb ilyen jellegű építménye. Az Arc de Triomphe építése 1810-ben kezdődött, de, többek között, Napóleon bukása miatt, csak 1836-ra fejeződött be.
A Diadalív, számos más párizsi látnivalóhoz hasonlóan, csodás kilátóhely is. Lifttel, vagy 284 lépcső megmászása után érhetünk fel a tetejére, ahonnan élvezhetjük többek között a hihetetlenül szimmetrikus, és szabályos párizsi városfelépítés látványát.”

Utána próbáltunk levadászni valakit, hogy csináljon közös képet, szóltunk egy nőnek, aki nagyon készséges volt és rögtön átadta a férjének a masinát…. Khm… miért gondolja sok nő, hogy fényképezni (is) csak férfiak tudnak…? Na, a pasi aztán meg is adta a módját, térült fordult, végül a fotó után közölte, hogy a napfény nagyon megtört a szemüvegeken… Na, mondom…

Ezután jött a flancolós sétálás a Champs-Élysées-n: 
Párizs legnagyobb presztízsű, és legszélesebb sugárútján, a 2 km hosszú Champs-Élysées-n minden valamirevaló márka képviselteti magát csillogó üzleteivel. A világ leghíresebb utcájaként, és leggyönyörűbb sugárútjaként Európa legdrágább bérleti díjaival találkozhatunk itt. 
A sugárút számos világhíres eseménynek is helyt ad: itt van a világ leghíresebb kerékpárversenyének, a Tour de France-nak a befutója, itt vonulnak végén július 14-én, a leghíresebb francia nemzeti ünnepen, Európa legnagyobb katonai parádéja, a díszszemle keretében a katonák (2007-ben már magyarok is), és a gépesített hadi egységek, és hatalmas ünnepségek vannak itt a francia sport sikereikor, pl. amikor a francia labdarúgó-válogatott éppen világbajnokságot, vagy Európa-bajnokságot nyer, vagy épp újévkor. Érdemes nappal, és éjjel végigmenni a Champs-Élysées-n, és magunkba szívni a semmihez sem hasonlítható hangulatot, és a sugárút pezsgését."


Sétálás közben elérkeztünk a Grand Palais-hoz és a Petit Palais-hoz (körbefényképezzük őket, a Petit Palais előterébe be is jutunk):

„A két palotát különösen az üveg-acél konstrukciók, valamint a kupolák teszik a belle epoque és a jugendstil gyönygszemévé.

A Petit Palais (Kis Palota) érdekes időszaki kultúrtörténeti kiállításoknak, a Grand Palais (Nagy Palota) nagy művészeti tárlatoknak ad otthont.

A Petit Palais az 1900-as világkiállításra épült, ma a város művészeti gyűjteményének ad otthont. Görög, római, egyiptomi, középkori, reneszánsz műtárgyakat, könyveket láthatunk itt. A Grand Palais híres művészeti kiállításoknak ad otthon.”


Ekkorra már nem kicsit van délután, megéhezünk, lerogyunk egy padra és elmajszoljuk a már ilyenkor megszokott, hagyományos „ebédünket”.

Kisvártatva tovább indulunk a Concorde tér felé, ami nem kis csalódás a felfordulós (kordonok-emelvények, lezárások) miatt.

Párizs VIII. kerületében, a Champs Élysée keleti végén fekszik a nyolcszögletũ Concorde tér. A város egyik legnagyobb és legfontosabb tere. A tér közepén található, hieroglifákkal díszített egyiptomi obeliszk, amely egykor a Luxori templom bejáratánál állt 1833-ban került Párizsba, majd 1836-ban Lajos Fülöp király állíttatta fel. A vörös gránit oszlop 23 m magas és 250 tonna.
 A Concorde tér Párizs egyik legfontosabb és 86400 m²-es területével egyben a legnagyobb tere is.
A tér 1755-ben Ange-Jacques Gabriel tervei alapján készült a Champs Élysée és a Tuilériák kertje között. Szobrokkal és szökőkutakkal díszítették és abban az időben XV. Lajos királyról nevezték el. A téren állt egy, a királyról készült lovasszobor is. A tér északi részén  két épületet  találunk, amely az akkori időszak építészetét tükrözi. Az egyik a Tengerészeti Minisztérium, a másik pedig a Hotel Crillon, anmely annak idején Marie Antoinette kedvelt tartózkodási helye volt.
A francia forradalom idején a királyról készült lovasszobrot ledöntötték és helyére a  guillotine (nyaktiló) került. A teret átnevezték a Forradalom terének. A téren 1794 nyarán egy hónapban több, mint 1300 embert fejeztek le. Egy évvel később, amikor lecsendesedett a forradalmi hangulat, a guillotine-t is lerombolták és a kiegyezés szimbolumaként a teret is átnevezték Place de la Concorde, Concorde térre. A XIX. században több névváltozás is történt , de végül a Concorde tér mellett maradtak.
A tér közepét a gigantikus egyiptomi Obeliszk foglalja el, amely egyike az egyiptomiak által adományozottaknak. A másik obeliszk Egyiptomban maradt, mivel a XIX. században túl bonyolult és nehéz lett volna a szállítása. 1990-ben a második obeliszket François Mitterrand elnök visszaadta az egyiptomiaknak.”

Nagyjából itt történik az, hogy el kezdem gyűjteni a képeslapokat egy majdani albumba.

A térről egy nagyon szép templomhoz megyünk, ami az egyik kedvencem lesz. Előtte még veszek egy nagyon jó könyvet (Egész Párizs), amiből hasonlóm már van a korábbi nagyvárosokból, ezek még szebbek és sokkal hasznosabbak, mint a szimpla útikönyvek. Leginkább azért, mert a legfontosabbakról nagyon jó képek és leírások szoktak lenni.


A templom felé látunk egy gyönyörű orchideás festményt (elfogadtam volna) és egy nagyon szép virágüzletet, ahova be is mentünk volna... ha ki nem írták volna, hogy csak az menjen be, aki vásárolni akar...

La Madeleine / Madeleine-templom
I. Napóleon 1806-ban, a jénai csata után, megbízást adott Pierre Alexandre Barthélemy Vignonnak, hogy a francia hadsereg dicsőségének emléket állítva, építse fel a francia forradalom miatt befejezetlenül maradt Madeleine-templomot, amelyen korábban már két tervező is dolgozott. Az építése ezután se volt zökkenőmentes, végül csak 1842-ben szentelték fel. A neo-klasszicista stílusú, monumentális templom a nimes-i, Kr. e. 19-16-ig épített Maison Carrée mintájára épült, amely az egyik legépebben megmaradt templom az egész ókori Római Birodalom területéről. A Madeleint 52 görög oszlop díszíti. A templom Aristide Cavaillé-Coll által épített orgonáját Párizs egyik legjobbjának tartják.

A Madeleine templom testesíti meg Mária Magdala eleganciáját Párizsban. A főhomlokzatán az utolsó ítéletet ábrázoló dombormű található egy nagy frízen. Belső részének nincsenek folyosói, hatalmas csarnokból áll. A csarnok közepén két szobor helyezkedik el szemben egymással: jobbról Jézus Urunk szobra, balról Mária Magdala szobra. Középen ez félkör alakú szentély kapott helyet, a magas oltár felett egy olasz mester munkája, Mária Magdaléna mennybemenetele látható. Maga az oltár a várandós Mária Magdalát ábrázolja, angyalok üdvözítik őt.”

A templomnál még egy esküvőbe is belecsöppenünk, ahol ti is láthatjátok, hogy a menyasszony teljesen gondolta, hogy 'valami kéket is kell viselni'... :)


Ezután megyünk a Tuilleriák kertjébe, ami utólag csalódás, mert annyira szépnek gondoltuk, és helyette nem igazán kaptunk belőle semmit.

A Tuilériák kertje a Szajna jobb oldalán a Concorde tértõl majdnem  Louvre-ig húzódik. 1564-ben Medici Katalin a palotája elé alakítatta ki az olasz reneszánsz stílusú kertet, amelyet késõbb XIV. Lajos rendeztetett át kertészével. A Palota több uralkodó lakóhelye is volt, míg le nem rombolták. Többször bõvítették, alakították. Napjainkban a kert igen népszerũ mind a párizsiak, mind a turisták körében.”

El is érkezünk a Louvre-ig, ahova most nincs időnk bemenni, de az előtte lévő rémes Piramisba (turista eligazító hely, meg jegyiroda, plusz egy rakat flancos butik) benézünk.

 „A Louvre évek óta őrzi a világ leglátogatottabb múzeumainak rangsorában az 1. helyet: 2011-ben 8,9 millióan keresték fel. Amellett, hogy a leglátogatottabb, egyben a világ egyik legnagyobb, legérdekesebb, és leghíresebb múzeuma. 652 ezer km2-es területén több mint 30 ezer műtárgyat őriznek. Olyan híres alkotások találhatók itt mint a Mona Lisa, vagy Delacroix festménye, a Szabadság vezeti a népet, vagy például a  Milói Vénusz. A Louvre, méretei miatt, egész napos bejárás alkalmával is csak igen felületesen járható be, a bejáratnál osztogatott térkép segít abban, hogy legalább a múzeum leghíresebb alkotásait szemügyre tudjuk venni.
A hihetetlen gazdagságú gyűjtemény mellett a múzeum épülete, és az 1989-ben hozzáépített, rozsdamentes acélból készített, pontosan 666 üveglapból álló, 21 méter magas piramis is igen szépek, és érdekesek. Az épületek 1190-ben épültek, Fülöp Ágost parancsára erődítménynek. A 16. században I. Ferenc reneszánsz stílusú palotává alakította, majd Napóleon felújíttatta, és múzeumot rendezett be benne, amely a francia polgári forradalom óta a "köznép" számára is látogatható.”

„Párizs 1. kerületében, a Louvre északi szárnyával szemben található a Királyi Palota, amelyet eredetileg Bíboros Palotának nevezték, mert Richelieu bíboros építtette saját magának 1624-ben. Késõbb több király lakóhelyéül szolgált, napjainkban az Államtanácsnak ad otthont. A palota belsejében csodás, gondozott park fekszik szökõkúttal, árnyat adó fasorokkal és egy védett árkáddal, ahol fõleg régiségboltok és éttermek találhatók.
 Miután az V. Károly által építtetett párizsi városfalat lebontották , Richelieu bíboros felkérte saját építészét, Jacques Lemerciert, hogy tervezzen egy monumentális palotát egy hatalmas kerttel a Louvre szomszédságába.  Hosszú ideig ez az épület a Bíboros Palota nevet viselte, míg napjainkban Királyi Palota néven ismert. A bíboros az épületet a koronának adta 1636-ban, majd 1661-től az Orleans-i család rezidenciája, sőt később az uralkodóház központja lett. A fő épületszárnyat, amely a Louvre-ral szemben feküdt a 18. században Contant d'Ivry, majd a 19. században Fontaine újjáépítette. A színház épületét (napjainkban a francia színházak központja) több alkalommal is felgyújtották, majd 1791-ben hozták rendbe. A 18. század végén orleans-i Lajos Fülöp nagyszabású tervvel állt elő. Megbízta Victor Louis  építészt, hogy a kert 3 oldalán körbe tervezzen egy teljesen azonos homlokzatú lakóházat és a földszinti árkádsor alá pedig üzlethelyiségeket, melyek napjainkban is üzemelnek. A Királyi Palota nagyon gyorsan népszerű és fontos társadalmi összejövetelek színhelye volt. Egészen addig, míg a forradalmi propaganda melegágya nem lett és ezáltal a szerencsejátékosok és a könnyűvérű hölgyek kedvelt területe. Lajos Fülöp uralkodása kezdetén bezáratta a kártyabarlangokat, próbálta feledtetni a negyed rossz hírnevét  és új életet hozni. A város építészei egy utat terveztek, amely kettészelte a csodás kertet. A parkot a két világháború között hozták helyre, amely napjainkban nemcsak a turisták , hanem a környező helyi lakosok kedvelt helye is.”


Tovább indulunk és egy templomba botlunk (előtte a téren meg épp rock and roll partyra készülnek.)

A Saint Germain Des Prés a Szajna és a Saint- Sulpice közöt terül el. A környék egykor az irodalmárok gyűjtőhelye volt, ma formatervezők, régiségkereskedők uralják. A környéken áll a Francia Akadémia székháza, a Delacroix Múzeum, az Érmemúzeum és a Képzőművészeti Főiskola is. 
A kerülettel azonos nevet viselő templom Párizs legöregebbje, 542-ben épült. Az idők során sokszor lerombolták, majd újra felújították. Ennek köszönhető, hogy többféle stílus jegyei keverednek benne. Az épület magán hordozza a román stílus és a gótika jegyeit, de találhatók itt barokk síremlékek és 19. századi falfestmények is.”
Nagyon szép templom és éppen mise van.

Bár már kezd lefelé tartani a nap, a Notre Dame, St Capelle, Sacré-Coeur és közben ugye a 10-kor bezáró bolt még mind hátravan a listán.

A megszokott, el nem igazító táblák helyett a tornyok miatt megtaláljuk a Notre Dame-ot, de már nem tudunk bemenni, rengeteget gyalogolunk, a St. Capelle – bár a környéken van – másnapra marad a Notre Dame-mal együtt.

Valahogy eltűnnek a metro megállók, sok-sok trappolás után valahogy csak hazavergődünk, elintézzük a boltot és újabb rohanással célba vesszük a Sacré-Coeur -t, aminek a nyitvatartásáról eltérő információink vannak.
Táblák azonban nincsenek, a Moulen Rouge- mivel útbaesik – kap/ad kettő fényképet futtában és a sok kupin, kukkoldán és akármilyen shop-okon átjutva valahogy csak eljutunk a Sacré-Coeur -ig, ami bár csodaszép, de eme késői órán már kevésbé izgalmas, talán nem is baj, hogy már nem érünk oda zárás előtt – majd holnap…
Előtte a lépcsőn ülnek a turisták meg a ki tudja kik, árulják a sört és talá még szívnak is ezt-azt. 


Moulin Rouge; a Pigalle-on, a Montmarte mellett található a világ leghíresebb mulatója, amely 1889-ben épült. Többek között La Goulue, Josephine Baker, és Frank Sinatra is felléptek a híres szórakozóhelyen. A Moulin Rouge-ról 1952-ben és 2001-ben készült filmeket is Oscarra jelölték.”
Szeretem ezt a filmet, nagyon :) Ha majd újra otthon leszek, meg is nézem, vagy még addig neten.

Újra éhség-érzet, de alig találni megint nem abroszos helyet, bár már az is jó lenne, ha nem aggódnánk azon, hogy haza lehet-e még jutni…
Mekiben hosszú a sor, beérjük croiassan-félével és vágta… Utolsó metrót elcsípjük és hazamászunk… Lassan már szószerint…  
Valamikor ½ 2 után jutunk el az ágyhoz, ami nyikorog is és szűk is.


A 2. nap képeit itt találjátok: https://picasaweb.google.com/113055242432803558965/Parizs2Nap?authkey=Gv1sRgCNO0_MqmzPrwCA