Nagyon szerettem. Ezt a könyvet magamtól sosem választottam volna. Viki szuper volt, mindenhol segített, folyamatosan, fokozatosan jöttek a következő körök, közben készültek a borítók is. A 'projekt' indulás előtt már volt egy kis közös hangolódás, a FB-csoportban 86-an vagyunk, köztük pl Zéné olvasónk is :)
A tapasztalat az, hogy nem mindenki végez a közös horgolással, vagy csak jóval később - én magam ugyanígy.
(a tű végül másik lett)
Nagyon fegyelmezett voltam, sosem olvastam túl és nem igazán maradtam le (közben pedig kiolvastam egy másik könyvet is.) Leszámítva a végefelé, a hétvégére már inkább előre olvastam (beborítva), hogy ne kelljen ezt is vinni, ráadásul a végefelé nem is annyira tetszett. Frappáns lett a kis fordulat benne, de kicsit mintha elfogyott volna a szusz a végére...
A klub pedig elhúzódott, mert többen lemaradtak, nekem meg így kicsit elveszett az íve, az izgalom. A könyvet is kiolvastam és a borító is kész volt.
Közben ilyen 'feladatok', gondolkodni valók is érkeztek és így haladtunk:
***
Ezt a könyvklubot nem is Pesten kéne tartanunk, nem is Budán, nem is Debrecenben, Szegeden, se Battonyán, el kellene utaznunk a kisvárosba, ahol történetünk játszódik. Igen ám, de ezt a várost csak úgy kitalálták! Ezert nem indulunk neki a valóságban. És ezért indulhatunk el képzeletben, biztosan oda is érünk!
Vasárnapra elárulom a hely nevét, de addig játszunk, hozzatok képeket, fotót, festményt, csak úgy, megérzés alapján! Milyen lehet a mi városunk, ahová most együtt megyünk?
***
Regényünk két részből áll, úgy lenne a legjobb, ha az első részt olvasnánk el jövőhéten, és a második részt 8-án kezdenénk csak. Napi részekre is szétbontottam, haladjunk így, ha nektek is jó, de ha valakit továbbvisz a lendület, vagy kimarad egy nap, úgy is jó, de érdemes az első héten csak az első részben elmerülni, hogy még ne befolyásolják gondolatainkat a második rész adta új értelmezések.
És ha lenne kedvetek nagymamáitok, vagy a nagyszülői ház, vagy egy nagymamátol maradt tárgy fotóját itt kommentben megmutatni, akkor gyorsabban eltelne ez az álmos vasárnap….
Mamát nem tettem ki a Facebook-ra, pedig őt ez izgatta volna, hogy ez hogy is van :) de most teszek ide egy képet, az egyik legkedvesebb róla, bár nincs is sok:
*kép*
***
Ismerkedjünk össze a könyvvel ma, szagoljunk bele, mi is ez, és olvassuk el a 17. oldal közepéig, azaz az első két fejezetet!
***
ma elmegyünk a 16 éves Ágnessel, akinek mindössze 16 tallérja van, Wadköpingbe, és megismerjük Jonathan Borckot és a majdnem tökéletes házát.
Hozz egy párszavas idézetet ebből a részből, azt a mondatot, amit ha ceruzával a kezedben olvasnál, bizonyosan aláhúznál!
***
és akkor Ágnes eltölt egy időt a grófnőnél, akinek méltósága akkor is megmarad, ha a moslékot önti ki, Jonathan megint majdnem csődbe megy, de végül csak megülik a lagzit. 4. és 5. fejezet (38-61 o.)
***
és mi lett a rokonokkal? kik ezek a szénaszagú vidéki gyerekek? lassan mindenki eltűnik a vékony jég alatt… 6. és 7. fejezet, 61-91 o.
***
Gabriel…
112. oldalig olvassunk ma! Ha filmet kéne rendeznünk ma a regényből, kit kérnénk fel Agnesnek, ki játszaná Jonathant?
(erre nem volt ötletem, Vanessa Redgave jutott volna eszembe, de ő túl szép és finom ehhez az Agneshez, de ahogy ezt leírtam, Udvaros Dorottya jelent meg előttem, aki ugyan szintén szép, de van benne keménység - is - bőven)
***
112-129. oldal - Létezhet egy párhuzamos világ, egy áttetsző, egy fényes, ahol elraktározzuk mindazt, mi szép? Nagymama nem hagyja el Wadköpinget, de igazán a Borck-udvarházat se, de ettől még a világ nem marad változatlan.
***
Tehát a déli oldal tetőgerendái elkorhadtak, csoda, hogy az egész udvarház össze nem dől…
(129-153. oldal) A családregény első része ma végetér, Nagymamát, ahogy eddig láttuk, úgy már nem fogjuk. Játszunk! Nagymama milyen állat, milyen növény, milyen szín, mely természeti jelenség?
(szerintem: Ravasz róka, bökős, szúrós növény)
***
Adjuk ma el az udvarházat negyedmillió koronáért. Szép nagy persely…
(13. fejezet)
Itt kifejezetten nehezen álltam meg, mert nagyon izgalmas volt, hogy mi jön most, miután eladták a házat...
***
Hát, akkor várjuk ma Nathant, hátha megérkezik…
173-192. oldal
“Egy nagy, gazdag, tekintélyes család számára ugyanis nem könnyű, ha a tékozló fiú hazatér. Egy olyan család számára pedig, amely éppenhogycsak felszínen tartja magát, egyenesen katasztrófa.“
***
a mai napra rendelt oldalak:
192-210 o.
És nagy hírem van: Hjalmar Bergmannak van egy regénye, ami Nathan története…
***
a 243. oldalig olvassunk a hétvégén, és akkor jut még pár oldal a jövőhétre is.
“Húsz éven át támaszkodik az ember egy boldog, jó emlékre, mint a koldus a botjára.”
***
a hőséges olvasók, vagyis mi, ma elolvassuk a 15. fejezetet.
“Nics szüksége senkire, még kutyára vagy macskára sem. Jó lesz neki teljesen egyedül. Hiszen nem fél a sötétben.”
***
16. fejezet
“Mert ha százezer koronáért bolondokházába akartok dobni, félmillióért biztos agyon is ütnétek.”
***
17. fejezet
Náthan átöltözik, az Úristen meg a sarkára áll végre
***
18. és 19. fejezettel véget ér a regényünk.
Pár napig még maradjunk benne!
Érdemes lenne összeszedni a kortársakat, a tizenkilencedik -huszadik század fordulójának magyar, francia, orosz regényeit, a napokban írok erről, de nagyon örülök, ha ti is hoztok példákat, ha olvasott regény, akkor a hasonlóságot érdemes megragadni.
A svéd Ágnes pontosan olyan, és olyan életű, mint a kor magyar parasztasszonya, nem házasodik szerelemből, nem is ismeri meg azt sosem, és megy a maga feje után, küzd, amíg él.
Hjalmar Bergman már azokon a regényeken nő fel, ami a kalandregények, lovagregények történetközpontúsága után következett: az ember- vagy sorsregényeken, ami azt akarta elmesélni, milyen az, aki így vagy úgy él, akivel ez vagy az történik, ki lesz ő, mivé fejlődik, vagy mivé alacsonyodik, mik az emberek viszonyai, és az mit okoz. Nagymama óta is eltelt száz év, de olyan sokat a regényirodalom nem változott, és a regényolvasó igénye is újra és mindig ugyanaz: megtudni végre, ki vagyok én.
Nagyon élvezetes volt szókincsileg is olvasni a könyvet, olyan klassz mondatok voltak benne, hogy érdemes lett volna néhányat nagyon megjelölni - néhánnyal meg is tettem és mások is, először igaz, hogy felhívásra egy részletben, aztán utána is fotóztam néhányat, végül begépeltem őket. Mutatom ezeket.
"Néha az embernek kell a marasztalás, ennyi az egész. Különben honnan tudná, mennyit ér?"
"Vajon hol lehet a hiba a házban?" - kíváncsiskodtak az emberek. Grundholm házaiban mindig volt valami hiba. Szilárd, szép házakat épített, hiszen ismerte a stílusokat. De feledékeny volt, talán a nagy tudása okán. Hilleborn új főépületét is ő építette, s az még ma is ott áll a Kroken-tó partján, ott gyönyörködteti a népet reneszánsz formáival. De annak is volt egy hibája, bár csupán gyakorlati szempontból: amikor az állványzatot lebontották, kiderült, hogy nem lehet följutni az emeletre. Grundholm kifelejtette a lépcsőt. Persze egy külső létra segítségével megoldódott a gond, de ez akkor is hiba volt, és ezt a szemére is hányták. Minden újonnan elkészült háznál azt kérdezgette a nép: "Hol a hiba?"
"... Lassacskán rájött a trükkre, de elfogadta; mert hát miért kezdjen ki egy öregember fiatal lányokkal, ha megteheti, hogy kitér előlük, és így nem sérti meg az erkölcs szabályait? Így minden elrendeződött, és Grundholm padlóit gyakrabban súrolták föl, mint bárki másét a városban."
"Kacagott fölfelé, kacagott lefelé, fölkacagott a plafonra, lekacagott a padlóra, kacagott mind a négy égtáj irányába......."
"Ehhez kétség sem férhet: látott és értett mindent, még ha hallgatott is."
"Csak képes eltűrni egy kis élcelődést, a fene egye meg! Hiszen mindenkinek van gyengesége. Ha ezen nem tud nevetni, akkor min?"
“Tudvalevő, hogy a városiak sokat beszélnek, a harmadát sem gondolják komolyan. Úgy beszélnek, hogy más közbe ne szólhasson. Így csapják be a parasztokat, ezzel mindenki tisztában van.”…
“Az emlékek csillagok.”
"Felállt, és kifelé indult, de szinte azonnal nekiment egy tükörnek. Nem könnyű kitalálni egy aranyműves üzletéből: mindenfelé üvegajtó, csillám, arany és tükör van ott. És amikor már azt hitte, elért az ajtóig, összetalálkozott egy termetes öregasszonnyal, akinek orra, mint a kecskebak szarva, füle, mint a denevéré, szája, mint egy lapát, arca pedig olyan savanyú, hogy az ember meg is ijed, és zavarba is jön tőle. Ha nem lettek volna azok a buta, gömbölyű parasztszemek, meg sem ismeri magát, csak pukedlizik, majd félreáll. Azért így is pukedlizett egyet, majd megszólalt:
Nahát, csak nem Borckné? Iste áldja magát!
Amikor pedig a tükörben meglátta, hogy Gawenstein meghökkenve forgatja a szemét, hozzátette:
Engedtessék már meg nekünk, hogy pukedlizzünk egymásnak, hisz olyan ritkán találkozunk!
Felnevetett, majd megkereste a valódi ajtót, hiszen Gawenstein elfelejtette kinyitni."
"Egy rozoga, siralmas, didergő alak - nem volt valami testes, nem volt valami férfias. Az igazat megvallva annyira volt férfias, mint egy seprűnyél. Alak volt, az alakok legalakabbika."
"... De téged elzavarlak. Menj innen a bundáiddal! Neked nincs szükséged rám, én meg mindig utáltalak. Mindig olyan semmilyen voltál: se férfi, se nő, se gyerek, se felnőtt, se eszes, se buta. Nem vagy te ember, csak egy alak. Undorodom tőled."
"Nem akarlak én bolondnak nevezni. De tudod, mi vagy te? Egy alak."
"Nagymama mekérdezte a fiatalurakat az irodában, hogy a járásbíró úr minden félórában szokott-e negyedmilliós udvarházakat venni, csak mert látja, az övére nincs ideje"
- - -
"-Ha a járásbíró megszökött a pénzzel, akkor én is megszököm az udarházzal. Menjenek be, és mondják meg neki, hogy még öt percet várok!"
"Az ember imádkozik, dolgozik, gyűjtöget, küzd és így fölépíttet egy nagy kőházat, benne mindenféle értékes dologgal a talapzatától egészen a réztetőig. És ekkor azt mondja az ember:
- Dehát, édes jó Istenem, én nem ezt kértem!
- De igen - szól az Úristen -, pontosan ezt kérted. Ezt kérted, amikor ott ültél a kunyhónál a kő mögött, és számolgattad az érméidet. Ezt kérted, amikor atyádra hívtad a csendőrt. Hiszen, drága lányom, az ember nem imádságokkal kér, hanem tettekkel. Tessék! Kérésed meghallgattatott."
"Nagymama közeledett. Már egy ideje fölállt a kényelmetlen székből, nyújtózott egyet, majd lassan, óvatosan elindult. Jót tett neki a magány - most olyan kellemesen érezte magát. Épp olyan derűsen, amennyire megfontoltan. Ez az egyensúly pedig egészen kellemes, akárcsak egy séta a friss levegőn: a ember nem tér el egyik véglet irányába sem, hanem csak lépked egyenesen előre. Így lépkedett nagymama is most a lépcsőn lefelé."
"Az ember ne mulassza el, hogy csodáljon másokat. Viszont néha így is, úgy is mások lelkébe kell gázolni, néha meg kell őket bántani."
Lesz egy élő találkozó, ahova Viki meghívta a fordítót (végül sajnos nekem ütközik más történéssel, de kíváncsi vagyok, hogy mit mesélnek majd róla - kíváncsi lettem volna egyébként nagyon a fordítóra). Tőle mutatom a cím fordítását:
Viktória Oláh-Paulon Farmor = (apai) nagymama, nagyanya
och = és
vår Herre = Urunk
Dió Dávidtól tudom, hogy tényleg ez a regényünk címe.
Amiért ilyen szépen levezette nekünk a címet, meg is hívtam a mi kis wadköpingi könyvklubunkba, jobb híján, Pestre, a Hollán Ernő utcába.
Lenne kedvetek, eljönnétek? Készülök valami svéd falatkával is…Mikor találkozzunk Dáviddal?
