Minden évben úgy érzem, mintha születésnapot ülnék ezen a napon - olyan ünnepi érzés van a lelkemben - és kicsit igaz is, hiszen a színházban valami minden alkalommal megszületik. Ott élőben, velem, velünk, együtt. Így is ébredtem ma is, fülemben még a tegnap esti dallamokkal, a 'másnaposság' érzésével a szívemben, lelkemben. Az egyik legszebb érzés bennem és annál jobban zavar a külvilág. Amikor csak a töredékét is át tudom élni annak, amiben tegnap részem volt, az is mindig jó. Kapni valamit, átengedni magamon és átadni magam. Kontroll nélkül sok sírással vagy nevetéssel. Ezek a gondolatok úsztak bennem reggel 8 előtt is, amikor mentem dolgozni és hogy nem kerestem elő a színházas kitűzőmet, amit még Velencében vettem nagyon régen... hogy mit is jelent nekem a színház? - hát pont ezt, hogy hagytam magam még ott ragadni a tegnapban, hogy visszavettem az esti karkötőmet, hogy azért is kibírom, hogy ma este inkább otthon ünneplek. :)
Megosztom az idei üzenetet közben hálát adok és imádkozom minden színházi emberért, akik erre tették fel az életüket, különösen azokért, akik belőlem ennyi érzést képesek kiváltani.
Ma van a színházi világnap, amelyet 1962 óta ünneplünk.
A Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a művészek és a közönség számára, melyet március 27-én olvasnak fel a színházi előadások előtt. 2023-ban a színházi világnap üzenetét SAMIHA AYOUB egyiptomi színésznő írta:
Barátaimnak, a világ színházművészeinek,
A
Színházi Világnapon írom nektek ezt az üzenetet, és miközben boldog vagyok, hogy hozzátok szólhatok, minden porcikám remeg a nyomasztó feszültségek és zűrzavaros érzések súlya alatt, amelyektől a világ mai állapotát látva mindannyian szenvedünk – színházi és más alkotóművészek egyaránt.
Miközben hozzátok szólok, az az érzésem, hogy az egész világ olyanná lett, mint leszakadt szigetek vagy mint a ködös horizonton menekülő hajók, amelyek mindenféle útmutatás nélkül, mégis kitartóan vitorláznak, és remélik, hogy a hosszú bolyongásuk után egy biztonságos kikötőbe érkezhetnek meg.
Annak ellenére, hogy mindannyian szemtanúi vagyunk, ahogyan a hírek áramlása és a modern kommunikáció minden földrajzi határt ledöntve közelítenek minket egymáshoz, a világban tapasztalható feszültségek és konfliktusok átlépték a logikus felfogás határait és a látszólagos közeledéssel egyidőben olyan elementáris eltérést alakítottak ki, ami eltávolít minket az emberi lét legalapvetőbb lényegétől.
A színház esszenciája a tiszta emberi cselekvés, ami az életen alapszik. A nagy úttörő, Konsztantyin Sztanyiszlavszkij szavaival élve: „Soha ne gyere be a színházba sáros lábbal. A port és a koszt hagyd kint. Az aggodalmaid, veszekedéseid, kicsinyes nehézségeid – mindent, ami tönkreteszi az életed és elvonja a figyelmed a művészetedről –, tedd le az ajtón kívül.”
Nem túlzok, amikor azt mondom, hogy mi a színpadon magát az életet hozzuk létre a semmiből, ami mint az izzó parázs, szikrázik a sötétben, világosságot és meleget ad az éjszakában. Mi adunk az életnek nagyságot. Mi testesítjük meg. Mi tesszük vibrálóvá és tartalmassá. És mi adunk okot a megértésére is.
Nem azért írom ma ezt az üzenetet, hogy üzenjek, vagy hogy megünnepeljük minden művészetek atyját, a színházat a mai világnapján. Inkább arra hívlak titeket, hogy álljunk össze mindannyian, kéz a kézben és vállvetve, engedjük szabadjára a hangunkat, ahogy a színpadon szoktuk, hogy felébresszük vele a világ lelkiismeretét és megkeressük magunkban az ember elveszett lényegét. A szabad, toleráns, szerető, együttérző, gyengéd és elfogadó embert. Utasítsuk el a brutalitás, a rasszizmus, a véres konfliktusok, az egyoldalú gondolkodás és a szélsőségesség aljas képeit. Az ember évezredek óta jár ezen a földön, ez alatt az ég alatt, és ez így lesz ezután is. Szóval húzzátok ki a lábát a háborúk és véres konfliktusok sarából és kérjétek meg rá, hogy hagyja ezeket az ajtón kívül.
Nekünk, drámaíróknak, akik a felvilágosodás fáklyáját hordozzuk, az első színész első színpadra lépése óta az a küldetésünk, hogy elsőként nézzünk szembe mindennel, ami csúf, véres és embertelen. Hogy szembesítsük ezeket mindennel ami szép, tiszta és emberi. Rajtunk kívül senki más nem képes így terjeszteni az életet. Úgyhogy terjesszük együtt a világ és az emberiség érdekében.
Kedvencek10 p.