Premier után egy héttel
Mai nem mindennapi színházlátogatásom ennek a szereposztásnak a premiere után pontosan egy héttel.
Tele vagyunk idén kerek évfordulókkal, ez a mai előadás ennek a sorozatnak az egyik ajándéka volt. Külön köszönöm így messziről SándorPetinek, hogy összevakarta magát és ma vele láthattuk az előadást. Halkan mondom csak így magunk között, hogy van egy újabb rajongója.. ;)
Annyira kedves előadás, annyira nevetteti itt-ott az embert, annyira táncikálhatnékom van és közben tátogom a szép dalokat, hogy hm, nagyon szeretem.
Előadás előtt volt két óránk, úgyhogy száguldottunk egyet a Várban - nagyon szép, minden nyílik, közben megdöbbentem a palatonegyedi építkezések hihetelen mértékű volumenén... -, aztán épp hogy odaértünk, teljes szédületben voltam, annyira tudtam odapislogni, hogy Peti nevét látom-e, a többi nem is érdekelt és rutinból gyorsan fényképeztem egyet. Ez egy hosszabb előadás és bizony negyed 3-kor még ment, sajnos a tapsrendre nem is tudtunk maradni - ezt tényleg nagyon sajnálom! mert ez még annyira hozzátartozik nekem is az előadáshoz, de el kellett érni a vonatot -, gyorsan taxit hívtam, hogy minden időpontot tartani tudjunk.
Hálás vagyok ezért az előadásért, mert jól esett, az utolsó 10 perct ugyan már idegesen ültem végig, mert láttam az órán, hogy... , de tényleg jó volt, várom, hogy újra lássam.
Lévai Enikőt kifejezetten megkedveltem ezzel az előadással, ahogy Dénes Viktort is. Peller Karcsi annyira cuki Biccentő, hogy hihetlen, Peti hát na... ahogy ő bemasíroz oda és eszi az ideg és a szerelem, az kivételes és tényleg annyira örülök, hogy a végén életben marad, közben elszánt, vicces, játékos, hős szívű. :) Vadász Zsolt nekem mindig csak korrekt, viszont ma Bordás Barbi meglepő mód tetszett, de még mindig nagyon pályáznék Fishl Mónira. És azért megdöbbenek néhány olyan hülyeségen, mint pl. hogy a csatatér közepén Jancsó főhadnagy úrnak honnan van olyan hófehér keményre vasalt gyönyörű inge... ;)
Szóval köszönöm, csodás volt. :)
P.S.: a kokárdát megint elfelejtettem ;)
*** Íme egy kritika és benne ez kifejezetten tetszik:
Egy másik dolog, amit jól ítélt meg, az az, hogy a Lebstück Máriára a történet szerint komoly érzelmi hatást gyakorló Jancsó Bálint hadnagy karakterének megformálásával a meglepően jó hangi adottságokkal rendelkező, és sallangmentesen humoros Laki Péter, valamint az operett műfajának berkeiben otthonosan mozgó György-Rózsa Sándor mellett az egyik szereposztásban Sándor Pétert bízta meg. Tette mindezt annak ellenére, hogy jól tudta: a trióból ő az egyetlen, aki pályája során most találkozott először feladatként operettel. A színészről tudni lehet, hogy tehetséges, felkészült, folyamatosan izzik, és tele van gondolatokkal, önálló elképzelésekkel. Arról is kaphatunk egyfajta képet, hogy miként fekszik neki a műfajra jellemző speciális énekstílus, hogyha láttuk már őt a hasonló hangi kvalitásokat igénylő János vitéz daljáték címszerepépen. Amire pedig még ezen túl is szükség van a Mária főhadnagy című előadásba való beemeléséhez, azt ő benne hordozza egészen a zsigereiben. Van valami klasszikusba hajló a kiállásában, és a régi magyar színművészek stílusát idézi, ahogyan bizonyos esetekben a színpadon létezik, vagy énekel; a békebeliséget, a tisztaságot sugározza, és a tét nélküli őszinteséget. Megint máskor viszont végtelenül 21. századivá válik, és magától értetődően lesz korszerű, velejéig csibészes és modern. Az pedig nagyon ritka, hogy egy színész a személyiségében rejlő kétféle pólus között egy-egy szerep kedvéért – és egyébként is – ekkora természetességgel, mindenfajta erőlködés nélkül közlekedjen, megteremtve hozzá egy igen erős, szuggesztív színpadi jelenlétet. Az élők sorából már 16 esztendeje eltávozott Kaszás Attila volt még éppen ilyen, és nemcsak azért merült fel a neve, mert a vele elhíresült Fényév, távolság című dalbetétet a Padlásból Péter egy tévéműsorban hihetetlen beleéléssel ugyancsak elénekelte, hiszen azt megtették mások is, ugyanolyan alázattal és szeretettel.
