titkos este

A titkos estére július 15-én, múlt csütörtökön került sor. Nagyon régen megvettem a jegyet - ahogy kiírták - és elsőre az volt a gondolatom, hogy mi hárman 'dragománosok' megyünk, végül ketten mentünk és nagyon jól éreztük magunkat.

Ez a jó megoldás, jobb napjaimon, amikor föntebb van a lelkierőm rátervezek a naptárra és cselekszem, így biztosítom a lelki töltést, töltődést. Nagyon meleg volt a múlt hét is, szerda éjjel komoly vihar is volt, ha azokon a napokon kellett volna jegyet venni, biztosan nem teszek két lépést se, csak elterülök otthon a hűsítő zuhany után, aztán nagyon bánkódhattam volna. Szóval megvolt a jegy, hazarohantam meg vissza, közben csúnyán összevesztem a ruhásszekrénnyel... :) de időben ott voltam a kedves Benczúr kertben, ahol már korábban is kedves emlékeim születtek. Abban a helyben azt is szeretem, hogy jó belépni, úgy érzem, hogy szívesen látnak. 

Ha röviden írnék - de most nem ez a terv -, akkor csak azt írnám, hogy igazán inspiráló,értékes esténk volt, és még közben is azt gondoltam, hogy be kellene nyomni a hangfelvevőt emléknek, de aztán hamar meggyőztem magam, hogy nem, mert az "emlékezet csal" (by D. Gy.), és úgysem valószínű, hogy sort kerítenék a hallgatásra, hiszen sok podcast-tal is el vagyok maradva.

Az est/rendezvény neve, címe; ebből a programsorozatból a második: Írók titkai.

Alapvetően arról beszélgettek, hogy ki hogy ír, milyen titkaik vannak ezzel kapcsolatban és ebbe sok minden belefért. Mindketten nagyon jó mesélők (is), persze ezt Dragománról eleve tudtam. 

Szombathelyre költöztek annak idején Erdélyből és magamban jót mosolyogtam, amikor erről is mesélt, hogy egy-egy helyi nyelvi szokást hogy vett fel, vagy hogy amikor visszament (látogatás) Erdélybe, hogy állt át rögtön az ottani beszédre (és felhívta onnan a feleségét, aki mondta neki, hogy teljesen úgy beszél, mintha sosem jött volna el). Ezt is nagyon értettem, mert pl én akkor beszélek rögtön "otthoni" magyart, amikor anyukámmal beszélek (telefonban is működik), és ehhez mindegy, hogy hol vagyok, rögtön átváltok és a legkönnyebben beszélek, mindenféle nyelvi szabályra, bármire való tekintet nélkül. Az egyik legnagyobb nyelvi szabadságomat élem meg.

Ahogy rohant előre az idő (7-ről rögtön 9 lett), mind jobban éreztem, hogy én innen fel nem állnék még. Szórakoztató, érdekes, értékes, roppant intelligens és partneri beszélgetés volt. Nyáry Krisztián sem éreztette, hogy hány kiadó élén áll, hány könyvet írt, stb, Dragomán meg Dragomán volt, főleg hogy a kudarcmúzeumról beszélt. :)

Nyáry Krisztián felemlegetett egy pár héttel korábbi Dragomán-posztot (ami egyébként tényleg több ponton is nagyon érdekes volt), és nagyon érdekes válasz jött arra, hogy ugyan hogy keveredett a német háziasszonyok fórumára. :) Íme az a bizonyos kanapés poszt, 2021. július 6-i bejegyzés: https://www.facebook.com/dragomangy

Felmerült, hogy ír-e magyar nyelven Dragomán, amire a válasz egyszerűen annyi volt, hogy neki túl fontos ahhoz a magyar, hogy máshogy tenné. Anglia óta lett nekem még fontosabb az anyanyelvem, talán mert akkor kezdtem érezni - ahogy egyre több angolt tanultam és hallottam -, hogy nincs még egy nyelv, ahol az árnyalatnyi különbségeket én ilyen finoman érzékeltetni tudnám. Azt is éreztem, hogy ha nem olvasok magyarul (még lektűrt sem), akkor elveszítek szavakat. Döbbenetes élmény volt, ekkor kaptam a tabletot és őrült módon e-book olvasásba kezdtem és hoztam-vittem a magyar könyveket. Szóba kerültek nyelv-váltó írók, hogy vajon hogy alakulhat ez, és volt a következtetés, hogy valószínűleg akkor történik ez meg, ha egyszerűen egy nyelven (akár az anyanyelvén) valaki már nem tud szólni. Külföldi színházi előadásoknál is azt éltem meg, hogy még ha ismerem is a darabot, de ha nem a saját nyelvemen hallom, az nem olyan. Egyszerűen nem úgy tudom befogadni.

A beszélgetés végén volt lehetőség kérdéseket feltenni, többségben férfiak kérdeztek, ez kicsit meglepett. Az egyik kérdés az volt, hogy hogy tudnak sokat olvasni, mert ő is szeretne sokat olvasni, és arra emlékezni is - néha nemcsak emlék, érzés szintjén -, írjon-e jegyzetet, vagy hogy? No, erre nagyon jó válasz jött: lehet - sőt! -, párhuzamosan több könyvet olvasni, pl. D. Gy. szerint kell egy verseskötet, novella, regény, tudományos könyv is, és nála szakácskönyv is mindig van elől. Tehát nemcsak egy könyvet olvas egyszerre, hanem ahogy jön, és szabad félbehagyni könyvet, akár úgy is, hogy többször nem kerül elő. Van ilyen. (Engem egyébként ez sajnos lefog, ha egyet félbehagyok, de múlt csütörtök óta többször eszembe jut ez a rész, így már gyűjtögetek magam köré: nekem most imádságos és lelkis van elől és egy hetek óta megkezdett regény.) És megkaptam a feloldozást is, mert ez az emlékezés engem is szokott aggasztani, hogy ennyire üresfejű vagyok-e, bár nekem többnyire a vége esik ki. :)

Egyértelműen azt mondta mindkettő, hogy sokat kell olvasni, minden nap KELL olvasni, etetni kell az éhséget és akkor még többet tudunk olvasni. :) Hát nem szép ez? (Ez a mindennapos tevékenység ugye megint elő jött, és igazából mindig ide lehet kilyukadni, naponta írni, naponta angolozni, naponta kreatívkodni - horgolni legalább kicsit -, stb, stb - naponta sportolni :)

Volt kérdés arról is, hogy hogy születik egy borító, ki mennyire szólhat bele, mitől függ, nagyon izgalmas volt, Ny. K. elmondta kiadói oldalról, D. Gy. pedig szerzői oldalról, hát leesett állal hallgattam megbűvölten. 

Persze nem maradhatott el a kérdés, hogy nyomtatott vagy digitális olvasás? Mindkettőnek van e-book olvasója, úgy vettem ki, hogy D. Gy. talán többet is használja, de Ny. K. szerintem inkább nyomtatott könyv párti (és nem gondolom, hogy a kiadóság miatt mondta ezt). Ő mondta azt, hogy egyszerűen más lesz az olvasási élmény és a fókuszálás a kétféle olvasás miatt. A digitális betű egyszerűen máshogy hat, illetve az agy máshogy dolgozza fel. Volt állítólag egy külföldi felmérés, ahol x számú emberek két csoportban ugyanazt olvasták e-book-ban és nyomtatott könyvben és végül más-más részekre emlékeztek jobban (csoport szinten is). Nagyon érdekes. Itt is hangsúlyozták, hogy azért is kell többfélét (stílusban) olvasni, szépirodalmat mindenképp, mert más a ritmus, másra szoktatnak. Saját magamon is érzem egyébként, hogy  a sok görgetés miatt hanyagabb olvasó vagyok, felületesebb is sajnos. Ezért szánom rá magam időszakilag nehezebb Grecsót vagy Dragománt olvasni, mert nem mindig tudom magam eléggé lelassítani az igazi irodalommal megírt könyvekhez. Klasszikusokat nem is tudom mikor olvastam már, ezért most az Ida regénye is napirendre lett tűzve. Tudatosság, ugye...

A legvégén volt dedikálás is, amire nem voltam rákészülve, pedig lehet, hogy egy hasonló alkalommal majd jó lenne, élni a lehetőséggel, ahogy a könyves asztalról sem válogattam (most). 

Volt ugyan egy-két fiatalabb érdeklődő is a sorokban, de alapvetően nálunk idősebb korosztály volt jelen. Gondolkozom a harmadik rendezvényen is, csak még Náray E. kicsit visszatart, de amúgy nagyon érdekesnek tűnik. 

(Ennél a posztnál egyébként most azt csináltam, rögtön tanulva az estéből, hogy bár feldobottan és élménygazdagon értem haza, tudtam, hogy már nincs erőm előszedni a laptopot és rendes posztot írni, viszont szerettem volna ezt rendesen megírni, ezért hívószavakat jegyzetelem magamnak itt a blogban és piszkozatként mentettem el, így napok múlva is jól visszatudtam idézni magamban azt a két órát.)