Az angol beteg - kicsit máshogy

Mostanában volt néhány benyelt ilyen-olyan deblám és a hét elején egy újabb, így aztán gondoltam, ideje orvoshoz kerülni. Csak az volt a gond, hogy mivel az évek során mindig jól voltam, vagy mondjuk úgy, hogy sosem voltam orvosnál, a rendszer (háziorvosi) kidobott magából. Állítólag írtak egy levelet, hogy jelentkezzek, de én ilyenre nem emlékszem és arról már nem írtak újat, hogy viszontlátásra.

Így aztán indult a cirkusz, beszerezni egy regisztrációs papírt. Elmenni újra, azt beadni és szerezni egy időpontot a nővérhez. Ez már kedden volt, és péntekre kaptam időpontot.

Közben kedden nagyon kellett volna orvos, így kénytelen voltam elmenni a sürgősségire, a kórházba. Több mint három órát ültem ott másik ötven emberrel, köztük nagyon sok gyerekkel, csecsemővel, sántával, iskolában a fejére esett gyerekkel stb, és sorra is kerültem, csak éppen tanakodtak felettem, hogy mi is legyen, mert nem tudták, hogy mi a gond velem. De a vérnyomásomat bőszen megnézték vagy háromszor (nem ez volt a kiindulási gondom), végül azt mondták, vegyek be nagy dózisban paracetamolt. Nem értettem, azóta sem, és ki is olvastam, hogy az bizony nagy dózisban már rövid idő - pár nap - alatt is rosszat tesz a májamnak és nem is gyulladáscsökkentő (amire nagyon is szükségem volt -, úgyhogy saját orvosi végzettségemmel áttértem az ibuprofenre, ami csak a gyomornak nem jó, de legalább csinál is valamit. Szóval már kezdek alakulni, tegnap beregisztráltak a háziorvosnál, ahol kértem is gyorsan időpontot, legkorábban péntek fél tízre kaptam is időpontot.

Szóval ez a rendszer, ha nagyon beteg vagy, reggel pontban 8-kor kell hívni a háziorvost, mármint a recepciót és van időpont, vagy nincs, leginkább nincs, akkor marad az ügyelet. Ahol egyben van mindenki, gyerek, felnőtt, sürgős, mindenki. És leginkább semmi értelme.

A helyzet abszolút pozitívuma, hogy ezt mind elbírtam intézni. Egyedül. Angolul.