Ünnepek - Remembrance Day
Pár napja - úgy egy jó hete az tűnt fel, hogy egyre több pipacs kitűzős ember jár-kel a környéken és Londonban is. Azt már nyáron olvastam - amikor először jártam Londonban és láttam, hogy sok a pipacskoszorús megemlékezés -, hogy a pipacsnak itt bizony jelentősége van.
Most már egyre több pipacsost látni és ma pl nagyon sok helyen láttam árulni is ilyen kitűzőket, a bölcsiben is lehet kapni meg minden elképzelhető helyen.
A megemlékezések megkezdődtek, de maga az ünnep napja - november 11. (11. hó 11.napja és 11. óra)
Ezen a napon emlékeznek meg az angolok az I. és a II. Világháborúban illetve egyéb háborúkban (pl. Afganisztán) elesett katonákról, akik az életüket adták az országért. Az év 11. hónapjának 11. napja és 11. órája jelöli a napot, amikor 1918. november 11-én aláírták az első világháborút lezáró fegyverszünetet. Ezen a napon, délelőtt 11 órakor elhallgattak az akkor már 4 éve folyamatosan zúgó fegyverek a Nyugati fronton.
Egy időben, Fegyverszünet Napnak hívták, de a II. Világháború után átnevezték Emlékezés Napnak, és attól kezdve nemcsak az első, de a második és egyéb háborúkban elhunyt férfiakra és nőkre is emlékeznek. Az országszerte templomokban és emlékműveknél zajló megemlékezések, a november 11-hez legközelebb eső vasárnap zajlanak. Idén, ez november 8-a volt. A nemzeti megemlékezés helyszíne a Cenotaphnál van, vagyis az emlékműnél, amelyazoknak a hősöknek a számára készült, akiknek holttestét soha nem találták meg. Ezen a nagyszabású eseményen maga a királynő is részt vesz, valamint a miniszterelnök és más politikusok, a még életben lévő veteránokkal és családtagjaikkal együtt.
Ezen a napon, de szinte egész novemberben is, kokárdákat viselnek az emberek, és koszorúkat valamint kicsi fakereszteket helyeznek el a háborús emlékműveknél. Az emlékezés során kétperces csenddel tisztelegnek a háborús hősök előtt, melyet az úgynevezett „utolsó takarodó” vagyis „Last post” kürtszóval vezetnek be. A katonai életben a „Last Post” a nap végét és a végső búcsút is jelenti.
Emellett, gyakran elszavalják Laurence Binyon (1869-1943), „For the fallen” vagyis az „Elesettekért” című versét is, melynek legismertebb versszaka a következő:
"They shall grow not old, as we that are left grow old:
Age shall not weary them, nor the years condemn.
At the going down of the sun and in the morning
We will remember them."
„Nem öregedhetnek meg, mint mi, akik itt maradtunk megöregedni:
Az idő nem merítheti ki őket, sem az évek nem ítélhetik el őket.
Ahogy a nap este leszáll és felkel reggel
Mi úgy fogunk emlékezni rájuk.”
Idén, nekem is volt szerencsém részt venni ezen a tiszteletteljes napon. A ceremónia nagyon szép volt, minden tökéletesen, percre pontosan zajlott. Az első koszorút a királynő helyezte el az emlékműnél, majd őt követte a miniszterelnök, Gordon Brown, és a veteránok.
Ugyanúgy, mint az elmúlt pár évben, idén is megemlékeztek az afgán háborúban elhunyt katonákról. A következő sorokat a „The Times” hétfői számában találtam: „A mai napig, 232 brit katona esett el az afgán háborúban. Az Afganisztánban szolgáló brit katonák száma mára elérte a nyolcezret. Anglia-szerte csökken a háború támogatása, és mindinkább az angol csapatok visszavonását szeretnék az emberek. Egy BBC szavazás szerint az emberek két harmada gondolja úgy, hogy ezt a háborút nem lehet megnyerni, és az angol katonákat mielőbb haza kellene hozni Afganisztánból. Ennek ellenére még sosem volt ennyire magas az angol katonák támogatása. Tegnap, a tömeg már 8 órakor gyülekezni kezdett a megemlékezésre, és 11 órára – a ceremónia kezdetére – már több mint, 9000 ember jelent meg, mind egy-egy kokárdát viselve a kabátján.”
„Old soldiers never die, They simply fade they say…” - „Az öreg katonák sosem halnak meg, csak elhalványulnak…”
Most már egyre több pipacsost látni és ma pl nagyon sok helyen láttam árulni is ilyen kitűzőket, a bölcsiben is lehet kapni meg minden elképzelhető helyen.
A megemlékezések megkezdődtek, de maga az ünnep napja - november 11. (11. hó 11.napja és 11. óra)
Egyszerűen, csak az Emlék(ezés) Napjának, angolul Remembrance Day-nek vagy Poppy Day-nek (kokárda) nevezik november 11-ét az Egyesült Királyságban.
Ezen a napon emlékeznek meg az angolok az I. és a II. Világháborúban illetve egyéb háborúkban (pl. Afganisztán) elesett katonákról, akik az életüket adták az országért. Az év 11. hónapjának 11. napja és 11. órája jelöli a napot, amikor 1918. november 11-én aláírták az első világháborút lezáró fegyverszünetet. Ezen a napon, délelőtt 11 órakor elhallgattak az akkor már 4 éve folyamatosan zúgó fegyverek a Nyugati fronton.
Egy időben, Fegyverszünet Napnak hívták, de a II. Világháború után átnevezték Emlékezés Napnak, és attól kezdve nemcsak az első, de a második és egyéb háborúkban elhunyt férfiakra és nőkre is emlékeznek. Az országszerte templomokban és emlékműveknél zajló megemlékezések, a november 11-hez legközelebb eső vasárnap zajlanak. Idén, ez november 8-a volt. A nemzeti megemlékezés helyszíne a Cenotaphnál van, vagyis az emlékműnél, amelyazoknak a hősöknek a számára készült, akiknek holttestét soha nem találták meg. Ezen a nagyszabású eseményen maga a királynő is részt vesz, valamint a miniszterelnök és más politikusok, a még életben lévő veteránokkal és családtagjaikkal együtt.
Ezen a napon, de szinte egész novemberben is, kokárdákat viselnek az emberek, és koszorúkat valamint kicsi fakereszteket helyeznek el a háborús emlékműveknél. Az emlékezés során kétperces csenddel tisztelegnek a háborús hősök előtt, melyet az úgynevezett „utolsó takarodó” vagyis „Last post” kürtszóval vezetnek be. A katonai életben a „Last Post” a nap végét és a végső búcsút is jelenti.
Emellett, gyakran elszavalják Laurence Binyon (1869-1943), „For the fallen” vagyis az „Elesettekért” című versét is, melynek legismertebb versszaka a következő:
"They shall grow not old, as we that are left grow old:
Age shall not weary them, nor the years condemn.
At the going down of the sun and in the morning
We will remember them."
„Nem öregedhetnek meg, mint mi, akik itt maradtunk megöregedni:
Az idő nem merítheti ki őket, sem az évek nem ítélhetik el őket.
Ahogy a nap este leszáll és felkel reggel
Mi úgy fogunk emlékezni rájuk.”
Idén, nekem is volt szerencsém részt venni ezen a tiszteletteljes napon. A ceremónia nagyon szép volt, minden tökéletesen, percre pontosan zajlott. Az első koszorút a királynő helyezte el az emlékműnél, majd őt követte a miniszterelnök, Gordon Brown, és a veteránok.
Ugyanúgy, mint az elmúlt pár évben, idén is megemlékeztek az afgán háborúban elhunyt katonákról. A következő sorokat a „The Times” hétfői számában találtam: „A mai napig, 232 brit katona esett el az afgán háborúban. Az Afganisztánban szolgáló brit katonák száma mára elérte a nyolcezret. Anglia-szerte csökken a háború támogatása, és mindinkább az angol csapatok visszavonását szeretnék az emberek. Egy BBC szavazás szerint az emberek két harmada gondolja úgy, hogy ezt a háborút nem lehet megnyerni, és az angol katonákat mielőbb haza kellene hozni Afganisztánból. Ennek ellenére még sosem volt ennyire magas az angol katonák támogatása. Tegnap, a tömeg már 8 órakor gyülekezni kezdett a megemlékezésre, és 11 órára – a ceremónia kezdetére – már több mint, 9000 ember jelent meg, mind egy-egy kokárdát viselve a kabátján.”
„Old soldiers never die, They simply fade they say…” - „Az öreg katonák sosem halnak meg, csak elhalványulnak…”
