Zimbardo (2)

Azon tűnődtem ma, hogy Philip G. Zimbardo mit mondana, ha még megírhatnám neki, hogy a Blikk a halálhírének első bekezdésében azt írja: „A kísérletről néhány éve kiderült, hogy meghamisították." Én elsőre azt gondolom, hogy a Blikk újságírója gonosz és nem alapos (mert dühös és szomorú vagyok Phil halála miatt). Ő viszont azt mondaná, hogy az újságíró is csak egy szerepben van, az emberek alapvetően nem jók vagy rosszak. Főleg a körülmények formálják őket.

Phil három dologban volt erős. Kedves volt, hitt az emberekben, és nagy hatású tanár volt. Phil tudatosan volt kedves. Ahogy mondta: „azért váltottam mert teljesen átjárt a gonosz”. Tanulmányozta, tanulta és gyakorolta a kedvességet. Például mindig hozott ajándékot, apróságokat. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy miért, és azt mondta, hogy bármennyire is modorosnak, giccsesnek, olcsónak tűnhet, neki ez csak 10 perc, de másoknak ezek az apróságot hosszú boldogságot okozhat. Munkát fektetett abba, hogy az emberek boldogabbak legyenek körülötte. Tőle tanultam, hogy az altruizmus nem bénaság vagy lúzerség (ahogy sokszor a közgazdászok leírják), hanem az örömteli élet, a boldog együttélés forrása.

Hitt abban, hogy az emberek is kedvesek, ha a kedvesség és az odafigyelés a norma. Phil egyik mondata gyakran eszembe jut: „It’s not the Bad Apple, it’s the Rotten Barrel” – vagyis nem a rossz alma a probléma, hanem a rohadt hordó. Ez arra a gondolatra válasza, hogy „Egy rossz alma megrohasztja a többit.” Ezt gyakran halljuk, amikor valaki úgy próbál megmagyarázni egy problémát, hogy egyetlen egyént tesz felelőssé: „Rossz társaságba keveredett a gyerek”, „toxikus munkatárs” stb.

Zimbardo azt tanította nekünk, hogy legtöbbször nem az egyének a probléma forrásai, hanem a rendszer, a környezet, a kultúra, a norma, amely körülveszi őket. Ha a hordó rossz, a legjobb almák is megrothadhatnak. „Építsünk jó hordókat!” – mondta.

Phil nemcsak kedves volt, nemcsak hitt az emberekben, hanem jó tanár is volt. A pszichológia minden területéről tudott egyszerűen, lelkesen mesélni úgy, hogy elhitted: te is meg tudod tanulni azt, amit ő tud. Olyan volt, mintha mindig apró tudás-ajándékokkal halmozott volna el. Például tőle tanultam, hogy tanárként hatékonyabb lehetsz, ha előre megkéred a tanulókat, hogy majd tanítsák meg másoknak, amit most tanulnak, mert „amikor valaki tudja, hogy az információt tovább kell adnia másoknak, jobban megtanulja az adott anyagot” (ezt hívják „the protégé effect”-nek).

Egyszer megkérdeztem tőle, hogy mit csináljak vezetőként, ha azt látom, hogy a cégben a „régiek” az újak háta mögött beszélnek (backstabbing). Azt mondta, hogy privátban szóljak a résztvevőknek, hogy „ez nem oké”, beszélgessek a „hátbaszúrókkal”, hogy milyen lenne nekik, ha ők kerülnének ilyen helyzetbe, majd nyilvánosan erősítsem meg, hogy „észrevettétek, hogy mostanában mennyivel jobb a hangulat?” Kritizáljak magánban, erősítsem meg a pozitív normát nyilvánosan. Rengeteg ilyen praktikus tudása volt. És nem vezetői coaching óradíjban adta ezeket az ajénkékokat.

12 éve egy TED konferencia szünetében találkoztunk, és elkezdtünk beszélgetni. Tudta, hogyan működnek a közösségek, hogy apró intervenciókkal hatalmas változást lehet elérni. És imádta a saját ötletét, hogy ezt akár egy európai országra is ki lehetne próbálni. (Amerikából nézve egy európai ország pont olyan kicsi, mint egy pszichológiai labor.) Nyomulós volt. Amikor mondtam neki, hogy Magyarországon is lenne igény a társadalmi normák megváltoztatására, akkor kb. másnap írt, hogy beszéljünk. Peter Arvai és én újra találkoztunk vele San Franciscóban, és elindult az agyalás. Zimbardo meggyőzött minket arról, hogy 1. lehet változást elérni, 2. akkor is, ha nem értünk hozzá, azt hisszük nem a mi dolgunk, nem merjük, vagy 15 másik indokot tudunk felhozni. „Csak próbáljuk ki”. Ha elhisszük a pillangó effektust, akkor elég csak kis pillangónak lenni.

Aztán bemutattam Orosz Györgyi-t és Phil Zimbardót egymásnak. Azt hiszem, ez életem leghatásosabb találkozásszervezése volt. Ebből született Hősök Tere Alapítvány, hogy a közöny helyett az együttérzés, az együttműködés legyen a norma a magyar kultúrában. Phil sokszor elmondta, hogy amit a magyar csapat csinált az elmúlt 10 évben, az messze túlmutat azon, amit ő valaha is álmodott. Szeretett itt lenni velünk. És büszke volt a magyar eredményekre, mert itt sikerült a szociálpszichológiai tudást valódi, hatásos tettekre fordítani.

De Zimbardo hatása egyértelműen tetten érhető a Bridge Budapest indulásában is, hiszen ott sincs másról szó, mint hogy építsünk mozgalmat, ami megváltoztatja a kultúrát, a normálisnak vélt gondolkodásmódot, azért hogy a cégek tudatosan jó hatással legyenek a környezetükre is, és ne csak a profit számítson.

És szerintem a Budapest School közössége nem is tudja, hogy Phil Zimbardo nélkül nem lenne Budapest School. Egy étteremben egy szalvétára felrajzolva magyarázta el nekem először, a mindset és tanulás, az eredmények kapcsolatát. Mára a BPS-ben a Growth Mindet a curriculum része. És tulajdonképpen Philtől jön a BPS egyik fő célja: a BPS-gyerekek képesek odafigyelni másokra, jó hatással vannak a környezetükre, felelősséget vállalnak, kapcsolódnak másokhoz, gazdagabbá teszik a közösségeiket és a társadalmat, amelyben élnek. Azaz tesznek mások jóllétéért. Tulajdonképpen ez nem más, mint amilyen Phil Zimbardo volt. Egy mindennapi hős.

Az is eszembe jutott ma, hogy Edith Eva Eger nem jut el Magyarországra, ha Phil nem „nyomja", hogy van egy 85 éves pszichológus holokauszt-túlélő, aki hetente jár még ma is táncolni, és muszáj megismernie ennek az országnak. Tulajdonképpen Phil hozta haza Editet. És persze Carol Dwecket is ő mutatta be országunknak. Azt mondta, hogy olyan nincs, hogy nem tudjuk megszervezni, hogy idejöjjön. „Ez csak egy repülőjegy és néhány vacsora.” . Ő kérte fel Carolt, hogy jöjjön el Magyarországra, és miatta ismeri ma olyan sok ember a growth mindsetet Magyarországon. (Na jó, Phil megemlítené: a Hősök Tere és a magyar csapat nagyon sokat tett ezért.)

És mire ezt mind leírtam, szomorú lettem. A „Phil azt mondaná erre" gondolatokat fel kell, hogy váltsa valami új. Majd még ki kell találnunk, hogy mi. Képzeletben kérdezem tőle: „Hé, Phil, meghalnak körülöttem azok az emberek, akiktől sokat tanultam. Most mi van?" Szerintem azt válaszolná, hogy olvassak könyvet, és emlékeztetne arra, hogy tudjuk a dolgunkat: tudjuk, hogyan kell olyan hordókat létrehozni, ahol az emberek boldogabbak, együttműködve, egymásra figyelve élnek.

Standing on the shoulders of giants - a mi dolgunk felállni, és tovább menni. Zimbardo szerette, ha vállára állnak, fejére másznak. (A képen a gyerekeim láthatóak Phil Zimbardoval a budapesti lakásunkban.)