Magyar napok – 3. – április 2.

Mivel már második éjszaka sem aludtam, nem vagyok annyira a top-on. (az erzsébeti szállásom nem túl kényelmes, és a világ leghangosabb faliórája ketyeg tőlem 80 cm-re, így aztán éjszakánként a földszinti fél óránként kongató órán számolgatom, hogy hol is tartunk…)

Előző éjjel ugye kiderült, hogy az eltervezett útvonalon nem fogok kijutni a vonatig. A taxi 5-30-ra érkezik, de az első terv miatt az egész ház talpon van 4.30-kor, 11.30-kor már nem tudtam őket tájékoztatni…

Szóval az esélyek nem túl szépek, a taxi legalább 20 perc alatt az állomáson van (persze hosszú hetek után az utolsó nap, amikor a vonat nem a déliből indul, hanem az utálatos kelenföldi állomásról), de a váróban kell állnom még vagy 40 percet, amire kiírják, hogy melyik vonat lesz. Fájó szívvel válok meg majdnem 5 darab háromnullás bankjegytől (a teljes árú vonatjegyem sem kerül ennyibe), és igyekszem nem összeadni, hogy gyakorlatilag alig történt valami a két nappal azelőtti landolás óta és azóta mégiscsak fizetek és fizetek.

Igen, tudom, nem szeretem a vonatot és miért megyek mégis azzal? Mert a kozmetikushoz máshogy már nem volt idő, csak 9.30-ra ma reggelre. Nagyon megszerettem ezt a kozmetikust, nagyon ügyes és jó termékekkel dolgozik, és mivel karácsonykor le kellett mondani, már nagyon igényeltem egy kis kényeztetést (a pesti árnak a negyedéért szebb arcot kaptam vissza 11.30-ra; és a hétfői fodrász a bőrönd áráért még mindig fájt, mégha már kellett is nagyon a fejemnek is némi generál, ráadásul az a copfos, lenövéses valaki az nem én voltam)

Szóval megtaláltam a vonatot, egész tűrhető volt és jött a rém, az utazók réme, az idősödő asszony, aki mindig mindenkivel beszélni akar és mindenkit szid. Rémes volt. Kicsit megértően bólogattam, mondtam egy-két mondatot is, hogy ne legyek tiszteletlen mai fiatal, aztán lassan előkotortam a könyvemet. Újságokkal és pletyikkel akartam indítani, de úgy éreztem, talán a könyvet jobban tiszteli…

Elindultunk időben, itt-ott persze álltunk, és aztán leszálltam rossz állomáson (de időben visszaugrottam a vonatra), fura, tudom. De decemberben megváltozott a menetrend, a korábbi gyorsvonatból személyvonat lett, ami ’minden állomáson és megállóhelyen megáll’. Így ami eddig első megálló volt, most a második lett (ja, így sem igaz, mert minden második vonat áll meg mindenhol – pf…!)

Na, de, a helyi taxim már ott volt, a kozmetikushoz percre pontosan beügettem és még dél sem volt, már Bögötén landoltam. Fáradt voltam-e? ugyan, milyen kérdés…

Ebéd, elpakolás a soha ki nem ürülni akaró kis bőröndből, és mire két óra volt már nagyon rongynak éreztem magam, vettem egy jó fürdőt és elterültem a kedvenc plédemmel a tévé előtt. Itt-ott aludtam, de már egyenesben voltam. És csak ez érdekelt, és hogy sikerült.