Látogatás a Monspart-házban

Nagyon szerettem volna erre az előadásra eljutni, amint meghirdették - de azért húzós és limitált árú jegyeknél az ilyen döntés nem könnyű. Végül ajándékba kaptam és nagyon hálás voltam érte már akkor is. 🙏

Egyszer már jártam ebben a házban, Sacihoz mentem aláírásért '18-ban, alig mertem bárhova is nézni. Ő olyan volt, mint mindig, a férje, Péter pedig kávéval kínált és voltam olyan gügye, hogy nem mertem elfogadni... egy Feledy-kávét nem meginni... Amikor anno Saci kikísért, a házról mesélt picit és kártyázó nagypapáról is, egész más élmény volt ma átlépni ezt a küszöböt... és ahogy mentem föl a lépcsőn, bevillant ez az emlék nagyon élesen, ahogy ott állt a korlátnál a huncut mosolyával és mesélte a nagypapát.



Arról már sokszor írtam, hogy milyen volt őt megismerni, milyen volt vele dolgozni és milyen azóta is abban és azért tenni, amit ő a földi életében már nem tudott megvalósítani.
Megindító, megtisztelő és egyszerűen nagyon sokszor érzem eközben az ő erejét. 🙏 Minden megemlékézesnél megrogyok kicsit, ma aztán nagyon.


Péterfy Bori egyértelmű és jó választás, az első híradasnál azt mondtam magamnak, persze, hogy ő, ki más... sosem felejtem el a pillanatot, amikor láttam őt a Sirályban, ahogy odavágta a döglött madarat (Krétakör-előadás). Jól áll neki a 'saciság'. Egy dolgot nem tudott hozni valahogy, egyfajta lágyságot vagy nem is tudom mi a jó kifejezés... nekem Saci úgy volt határozott és erős, hogy nem vibrált közben, nem volt hangosabb és sokat nevetett, cinkosság, huncutság is volt benne.



Gyabronka József pedig nagyon szeretni való, csak néztem és csodáltam  mennyire természetes. Együtt nem láttam anno Sacit és Feledy Pétert, már csak Saci halála után láttam, hogy mennyit szenved és mennyire hiányzik a TÁRSa... ez ma is egyértelműen lejött, hogy mennyire együtt voltak... Saci azt szokta mondani, hogy a jelenlegi férje... :) ez az egy volt neki és elmesélte, hogy miért így hívja: mert most még a férje, de nem lehet tudni, hogy mire hazaér, még mindig az lesz-e. 🙃

Zseniálisan van kitalálva, mintha vendégségbe mentünk volna, kicsi finomság, innivaló, fényképek. Nem éreztem illendőnek, hogy fotózzak, csak a legvégén úgy emlékbe.

Zseniális ötlet volt közben az átmozgatás, sokan meglepődtek, de Saci minden előadásában megmozgatott mindenkit, közben akkora vicces ezt-azt mondott, hogy mindenki nagyon nevetett, a fele pedig el is pirult. 😅 ... a hagymavágós&leveskevergetős volt a kedvencem, de az emelt szint, az itt nem volt.👏🤩

Nagyon sok minden visszajött, nagyon élő volt az egész, nagyon hallottam és éreztem benne Sacit. 🙏

'Péter' felolvasta azt az e-mailt, ami Saci elköszönése volt egy körtől... a szívem beleremegett, mert ennek egy verziója nekem is el van mentve.

A végén fogva tartott a lakás, nehezen indult el a nép, toporogtunk, csipegettünk - nyilvánvalóan az ő régi tányéraikból.

Nem szoktam színészekkel nagyon beszélgetni, de a végén odaléptem  mondtam pár mondatot és nagyon megköszöntem... persze nyilvánvaló volt, hogy oda voltam, mert kb felétől már könnyeztem...

Nagyon tetszik, hogy sok gyerekrajz van a lakásban (unokáktól), így vannak megoldva az eligazító táblák. 


Jó volt látni, hogy van kint szórólap (az én ötletem volt), vittek is belőle:


Ezt pedig nem lehetett kihagyni, hiszen Saci elmondta mindig, hogy a szexet 60?70? felett sem szabad abbahagyni. 🙃


(Azért leírom, hogy még ebben a szűk körben is: mögöttem ketten sutyorogtak, egy nyomogatta a székem, egy nőnek meg hangosan korgott/kutyorgott a hasa az utolsó órában.)

Miről is van szó?

Az előadás helyszíne nem díszlet, hanem valódi történelem. A nappali ablakából felsejlik az 1944-es kitörés vonala, a szobákban ott kísért a kényszertársbérletek korszaka, a polcokon pedig ott sorakoznak Monspart Sarolta eredeti serlegei, kupái és tájfutó térképei.

Az ötlet a családtól indult: Durica Katarina író és férje, Feledy Botond a megüresedett lakásban töltött idő alatt érezték úgy, hogy az örökséget és a ház szellemiségét egy rendhagyó művészeti formában kell továbbörökíteniük. Így vonták be az alkotói folyamatba Tasnádi István rendezőt.

Személyes vallomások: Durica Katarina és Tasnádi István

Az előadás szövegkönyve kutatómunkán, podcastokon, interjúkon és privát visszaemlékezéseken alapul.

„Saci életében számos olyan időszak van, amire íróként azt mondom: ez egy rendkívül erős történet. Most először foglalkoztam hozzám érzelmileg ilyen közel álló személyekkel. Anyósom és apósom életét feldolgozni szakmailag és emberileg is óriási vállalás, de a lakásszínház nyers őszintesége az a közeg, ahol ez a történet igazán megszólalhat” – fogalmazott Durica Katarina.

A rendező, Tasnádi István szerint a darab túlmutat a sporttörténelmen:

„Kevés megszakadt élsportolói karrier fordul át ekkora társadalmi sikerbe, amit az utcai futóversenyek világa jelent ma. Saci életében benne van a 20. század történelme, esszenciálisan.”



Török András hírlevele, a Vademecum kultúra és közélet témákban az egyik legolvasottabb magyar hírlevél, és igazán sokoldalú tartalommal jelentkezik hétről-hétre Az 1029.-ik számban így írt a Monspart-házról:
"Tudtam, hová megyek: egy legendás házaspár otthonába, ahol két színész el akarja majd hitetni velem, hogy ők a házigazdák.
Már az is különös volt, hogy csak az előadás előtt két nappal írták meg, hová kell menni, és arra kértek, hogy másnak ne áruljam el a címet... A Városmajorra néző, emeleti lakásban szendvicsek, borok, kedves kínálás fogadta a két-három tucat nézőt, majd a kínálás észrevétlenül ment át a színházi produkcióba. Azaz, nem abba. Mert ahogy a férfi színész elkezdte a falakon lévő képeket mutogatni, kizökkentem az „úgy is tudom, mire megy ki a játék” érzésből. Hát még akkor, amikor átvette a szót a színésznő, aki a ház ide született asszonyává lényegült át, annak mindent elsöprő, hatalmas energiájával egyetemben.
A történet zöme a középső szobában, a nappaliban zajlik, itt várnak minket a kényelmetlen székek, de erről nyomban el is feledkezünk.
A két közreműködő már a belépéskor elvesztette színész jellegét. Ők Feledy Péter és Monspart Sarolta. „Péter” 1944-től, születésétől meséli Saci életét. „Saci” gyakran leugatja férjét, ebben a házasságban nyilvánvalóan ő viselte a nadrágot. Apja szigorú keretek közé szorította a dagi kislányt, ezért ő az égvilágon minden szakkörre jelentkezett. Egy másik gimnáziumba is elment tájfutó edzésre, pedig nem tudta mi az. De ott fiúkkal lehetett ismerkedni...
Innét már nem volt megállás. Azaz dehogynem. Amikor váratlanul egy betegség döntötte le a lábáról. Pont őt, az egészség mintaképét.
Durica Katarina és Tasnádi István szövege csak trambulin Péterfy Borinak, ehhez az ördögien sikeres átlényegüléshez. Ebben méltó partnere Gyabronka József, aki mindvégig szinte csak végszavaz „imádott asszonyának”, a saját bűvészmutatványát a 80. perc végén mutatja be, amikor már egyedül üldögél a kanapén.
Miután vége az előadásnak, a színészek ott maradnak, kínálják a szendvicseket, beszédbe elegyednek a közönséggel. És különös módon, ez nem von le a varázslatból semmit. Ott van a házaspár egyetlen gyermeke, a híres külpolitikai elemző, és menyük, a felvidéki származású, sikeres író, Durica Katarina. Ők is beszélgetnek az egybegyűltekkel. Az ő ötletük volt a színdarab. Tavaszra már elkeltek a jegyek, de még ősszel is folytatni fogják."