... kacagva sír(t)unk, a könnyünk mosoly (volt) - persze ez csak úgy eszembe jutott így a színház világnapjának hetében, de az egyszer biztos, hogy én ennyit és ennyire nem tudom, mikor nevettem utoljára. Pár napja kezdtek jönni a kisvideók, fényképek, interjú, miegymás és egyre jobban kezdtem aggódni, hogy jajj, mi lesz ebből... Láttam, hogy sok az ajtó, túlzó a maszk, meg sok a celeb-kisszínésznőcske, stb... (előbemutatón voltunk, mert a hivatalos premier holnap lesz, ezt sosem értem, de én a mait tekintem premiernek.) Aztán ma este kb. az 5. percben felnevettem és utána alig tudtam abbahagyni a vihogást, röhögést, kuncogást, mosolygást, vigyorgást, nyüszítést. Nagybetűs színház és nagybetűs színészi játék, a színdarab megírása és megrendezése pedig ugyancsak mestermű. Így kimérni a humort, a tréfát, a blődséget, az álcát, az átverést, a sejtetést, hát csak gratulálni tudok, de tényleg. A kislányok nem voltak annyira aggasztóak, Szente Vajk kár, hogy nem játszik többet,